Kelemen, Klementina
-3 °C
4 °C

Pályára állt a szuperfelbontású műhold

2014.08.14. 17:11
WorldView-3.png
Fotó: digitalglobe.com

A DigitalGlobe fellőtte legújabb műholdját, a WorldView-3-at, amely rögtön a világ legnagyobb teljesítményű kereskedelmi célú földmegfigyelő eszközévé vált azzal, hogy a felbontása 31 centiméteres élességű képek készítését teszi lehetővé. Ennél csak egyes katonai rendszerek képesek nagyobb, feltehetően 15-20 centiméteres felbontásra. Az eddigi kereskedelmi felbontási rekordot a DigitalGlobe egy másik műholdja, a GeoEye-1 tartotta, amelyet 2007-ben lőttek fel, és fekete-fehérben akár 41 centiméteres felbontást is tudott produkálni.

A WorldView-3 egyik fontos újdonsága a CAVIS nevű eszköz, amely a légkört fogja figyelni, és kevésbé kedvező körülmények esetén ennek megfelelően korrigálja majd a képeket. A műhold központi eleme egy 1,1 m átmérőjű teleszkóp, amellyel napi 650 ezer négyzetkilométernyi képet fog tudni készíteni, a cég többi műholdjával együtt pedig összesen napi 4 millió négyzetkilométeres képanyag áll majd a DigitalGlobe rendelkezésére. Ahhoz, hogy ez az óriási adatmennyiség időben eljusson a Földre, az eddiginél jóval nagyobb, 1,2 gigabit per másodperces adatátviteli sebességre van szükség.

A minden eddiginél élesebb képek persze biztonsági aggályokat is felvetnek, ezért az amerikai Kereskedelmi Minisztérium csak hat hónap múlva engedi a DigitalGlobe-nak, hogy a 31 centiméteres pontosságú képeket értékesítse, hogy a hatóságok ezalatt felkészülhessenek a problémákra, amelyeket az új technológia potenciálisan előidéz majd.

Eddig a DigitalGlobe csak az Egyesült Államok kormányának adhatott el 50 centiméteresnél nagyobb felbontású képeket, de ez a közelmúltban megváltozott, így az új műhold képeit már mi is láthatjuk majd. Az ő képeiket használja számos népszerű szolgáltatás, például a Google Térképe és a Microsoft Bingje, de használják tudományos kutatásokra, várostervezéshez, erdő- és mezőgazdasági monitorozásra és bányászati célokra is. A cég eddig is abszolút piacvezetőnek számított az 1,5 milliárd dolláros piacon, amely az előrejelzések szerint 2023-ra 3,6 milliárd dollárosra nőhet.