Magyarország a legpesszimistább és a legcinikusabb

„Tettél valamit? Próbáld meg, vágj bele” – idézte fel a sajtóreggelin Orosz Györgyi, a Hősök Tere Kezdeményezés ügyvezetője, mit válaszolt Zimbardo, amikor először mondták neki azt, hogy ez Magyarország, itt nincs mit tenni, olyanok maradunk, amilyenek vagyunk. Másfél éve előadást tartani jött Magyarországra, akkor még csak elméletben beszélt arról, hogy az empátia akkor válik igazán értékessé, ha cselekvéssel párosul.

Zimbardo elmondta: 1956 után nem csoda, ha generációk szocializálódtak úgy, hogy hősnek lenni felelőtlenség. Ezért hangsúlyozta, hogy programja nem politikai vagy vallási, hanem mindennapi hősökkel foglalkozik, akik tetteikkel a környezetükben igyekeznek minél élhetőbbé tenni az életet.

A cél röviden:

10 éven belül legyen társadalmi norma, hogy teszünk egymásért.

A kihívásra (amihez a honlapon és a Facebookon is lehet csatlakozni) első körben Harcsa Veronika, Nyáry Krisztián, Pásztor Anna, Szervét Tibor, Kamau Makumi a Mary Popkidsből, Farkas Roland (Wolfie) a Punnany Massifból és Mautner Zsófia is vállalta, hogy 30 napon át megtesz valami olyat, amit eddig nem mert, vagy változtat valamin, amin eddig nem tudott. „Nem akartunk másra várni, úgy döntöttünk, hogy mi is tehetünk másokért” jelszóval

• Wolfie például azt mondta, a magánéletében egyébként is odafigyel arra, hogy kedves és figyelmes legyen másokkal, de mostantól különösen figyelni fog, hogy például a boltban rámosolyogjon az eladókra
• Nyáry Krisztián arról beszélt, hogy nehéz olyat vállalni, ami nem dicsekvésnek, önreklámnak tűnik – viszont amikor megbüntették parkolásnál, magában tartotta a dühét, és megfogadta, hogy azokkal lesz kedves, akikkel pozíciójuknál fogva nem azok általában az emberek
• Gyakran az a reflexünk, hogy mindenért másokat hibáztatunk – mondta Szervét Tibor, aki elkezdett arról gondolni, ő miben felelős egyes helyzetekben. Mostantól meg fogja próbálni elkerülni, hogy másokat hibáztasson – még a konténerszállítóra is megpróbált nem haragudni, aki hússzal ment előtte az úton a minap.
• Kamau Makumi pedig arról beszélt, egy új-zélandi élménybeszámolóból tudta meg, hogy arrafelé az a szokás, hogy például kiránduláskor az emberek viszik magukkal a szemetüket, kiemelten vigyáznak a tisztaságra. Amíg erről beszélgettek itthon, egyszer csak eljött az este, körbenéztek, és tele volt körülöttük a park szeméttel – nekiálltak, összeszedték, és többen csatlakoztak is hozzájuk.

„Ebben az évben 3 millió embernek mondtuk el, hogyan tudjuk legyőzni a közönyt” – mondta Orosz Gábor pszichológus: a tréningeken eddig 600-an vettek részt (jórészt tanárok, iskolapszichológusok), rajtuk és például a médián keresztül tudtak összességében ennél nagyságrendekkel több embert elérni. Mint mondták, most az általános- és középiskolák mellett a vállalkozói szféra felé is nyitnak: azzal is foglalkoznak, hogy lehet hősies vezetőként olyan céget építeni, amit a munkavállalók és az üzletfelek is szeretnek, megbecsülnek.

Zimbardo sem tagadta, hogy nagy a kihívás: szerinte főleg történelmi okokból mi, magyarok nemcsak a legpesszimistább, cinikusabb közép-kelet-európai nép vagyunk, akikkel találkozott, de ráadásul úgy látja, a magyarok zsigerből minden ötlet megvalósíthatóságát kétségbe vonják. A cél ennek ellenére az egész ország gondolkodásának megváltoztatása:

A múlt helyett a jelenben élni, negatív helyett pozitív módon gondolkodni.

Amikor arról kérdeztem, a többi résztvevő országban hogy áll a program, Zimbardo azonnal rávágta, hogy Magyarországon messze a legfejlettebb és legelőrehaladottabb a projekt. Az eredményekről annyit mondott, még folyik a fókuszcsoportos kiértékelés, de „az előzetes eredmények „drámaiak”: a 190 vizsgált diáknak úgy tűnik, hatékonyan tudják megtanítani az egymásra figyelést és a fejlődő beállítódást.

Budapest gyönyörű hely.

– mondta, de azonnal hozzátette, hogy szólni fog a magyar turisztikai hivatalnak, hogy reklámozzák hatékonyabban a fővárost, mert „mindenki Rómába, Prágába, Velencébe megy”, a barátai sokszor nem is értik, amikor arról mesél nekik, mennyire szereti például a Váci utcát. Kiemelte, mennyire szereti a jó borokat, de szicíliai család sarjaként ahhoz nehezen szokott hozzá, hogy az emberek hűvösebbek, távolságtartóbbak.

Philip Zimbardóval legutóbbi ittjártakor készült interjúnkat itt olvashatja. 1933-ban született New Yorkban egy szicíliai bevándorlócsaládba, a Yale-en doktorált pszichológiából. Az NYU-n és Columbián töltött évek után 1968-ban a Stanfordon kezdett tanítani, az ottani tanszék alagsorában szervezte meg azóta világhírű börtönkísérletét, melyet az amerikai haditengerészet megbízásából végzett. Legismertebb könyvei a Lucifer-hatás és az Időparadoxon, több mint 50 könyv és 400 cikk szerzője. 2003-as nyugdíjazása óta is aktív: legújabb kutatási területe a hősiesség, Heroic Imagination Project nevű civil szervezetének magyar ága is van, a Hősök Tere.