Az űrbe viszik a világ legjobb whiskyjét
Ismerősen cseng a Suntory neve? Tudják, ez az a whisky, amit Bill Murray is reklámozott az Elveszett jelentésben. Egyesek odáig mennek, hogy ezt nevezik a világ legjobb whiskyjének.
Az egyes szeszfajták között a különbségek néha csak árnyalatnyiak, de ezeken az árnyalatokon múlik, hogy valamiből a világ legjobbja, vagy csak átlagos szeszes ital lesz. A Suntory is odafigyel ezekre az árnyalatokra: most épp a Nemzetközi Űrállomásra küldenek fel hat palacknyi whiskyt, hogy tanulmányozzák, hogyan hat az érlelés folyamatára a mikrogravitáció.
A kísérlethez a Suntory a legjobb whiskyjét választotta; a Yamazaki Single Malt Sherri Cask 2015-ben a világ legjobb whiskyje volt, legalábbis a World Whisky Bible szerint. A szállítmány augusztus 16-án indul az űrbe; a kutatás célja, hogy megállapítsák, hogy változik a whisky zamata érlelés közben a tömegvonzás hiánya mellett. A kísérleteket a Kibóban, az űrállomás japán kísérleti moduljában fogják elvégzeni a japán űrügynökség, a JAXA közreműködésével.
A Suntory azt reméli, a kísérletek segítségével tudományos magyarázatot adhatnak arra, hogy mitől lesz finom, lágy íze a whiskynek. A gyártó korábban már több japán egyetemet is bevont a tanulmányokba; az itt elért eredmények alapján arra következtettek, hogy az alkoholos italokban a lágy íz egy összetett molekulastruktúrának köszönhető, ami olyan környezetben alakul ki, ahol a folyadékáramlás korlátozott. A kutatók azt remélik, hogy a mikrogravitációs környezetben ez a struktúra könnyebben kialakulhat; ha így van, a kóstolás igazolhatja, hogy tényleg ettől lesz-e olyan lágy íze a Suntory whiskyjének.
A több palack whiskyből néhányat már egy év után visszahoznak, de a többit tovább érlelik. A művelet végén a whiskyt visszahozzák a Földre, ahol szakképzett kóstolók fogják eldönteni, hogy jobb-e az űrben érlelt whisky a földi párjánál. Whiskyrajongóknak rossz hír, hogy a kóstolás szigorúan zárt körű lesz, és a kész terméket – ki gondolta volna – nem fogják piacra dobni.