Előd
10 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Hamarosan beindítják a világ legerősebb lézerét

2015.09.30. 09:15

Rövidesen elindítják a Párizs környékén épülő Apolló tudományos lézert, amely a világ legerősebbje lesz – írja az MTI. 

Az Essonne megyei Paris-Saclay nevű tudományos klaszterben kedden bemutatott új lézer teljesítménye várhatóan 5 petawatt lesz, azaz a Föld által kapott napenergia egy harmincötöd része. Ez az ötszöröse a piacon jelenleg kapható lézerekének a francia Nemzeti Tudományos Kutató Központ (CNRS) szerint, amely egyebek mellett a francia atomenergia-bizottsággal közösen dolgozik a programon. Idővel az Apolló teljesítménye eléri majd a 10 petawattot is.

"Reményeink szerint az Apolló révén eredményeket érhetünk el a fizikai alapkutatásokban, és szélsőséges körülmények között lévő jelenségeket is tanulmányozhatunk, mint például a csillagok" – mondta Francois Amiranoff, a terv egyik vezetője. "Olyan szélsőséges feltételeket figyelhetünk meg (nagyon magas hőmérséklet, nagyon magas nyomás), amelyeket laboratóriumban nem lehet előállítani.

A föld felszíne alatt 6,26 méterre lévő Apolló négy nagy teremből áll, amelyek felülete 4000 négyzetméter. A lézert magában foglaló terem 750 négyzetméteres.

A lézer egy része már ma is működik, teljes egészében 2016 közepére készül el, és 2016 végén kezdődhetnek a mérsékelt teljesítményt igénylő kíséretek. A létesítményen kívülálló tudósok 2018-tól vehetik igénybe a lézert.

Az Apolló üzembe helyezése után több kérdés megoldására kívánják felhasználni, mint az atomhulladékok kezelése (a radioaktivitás időtartamának csökkentése), orvosi képalkotó, illetve sugárkezeléshez használt berendezések fejlesztése. Szeptember közepén egy másik tudományos polgári célú lézert helyeztek üzembe Gironde megyében, a PETAL-t.