Vince, Artúr
-5 °C
2 °C
Index - In English In English Eng

Szokjon hozzá a fák nélküli városképhez

GettyImages-140325893
2016.03.30. 17:44
A faápolás, esetenként a fairtás bevett gyakorlat az európai várostervezésben. De az ember mégsem ura a természetnek: egy új kártevő, egy ismeretlen betegség vagy a turizmus is úgy átrajzolhatja egy-egy kontinens növényvilágát, hogy egyes növényfajokból nemcsak dísznövény, de életképes példány se marad.

A kihalás által leginkább veszélyeztetett fatípusok egyike sem Észak-Amerikában vagy Európában őshonos, de kár lenne azt hinni, hogy az euroatlanti térség megúszhatja az őshonos fajok tömeges pusztulását. Az erdészetnek és a fatelepítésnek több, a faápolásnak legalább egy évszázados hagyománya van; az ember mindig aktív tereprendezője volt a természetnek. Aztán néha előfordul, hogy a természet is benyújtja számlát, válogatott betegségek és kártevők formájában.

A városokba telepített fák másfajta veszélyeknek vannak kitéve, mint a vadon élők, de a betegségek és a fertőzések ezeket is fenyegetik. Sőt, mesterséges környezetben a káros hatások fokozottan érvényesülnek. A városi fák érzékenyebbek a betegségekre: sokkal könnyebben sérülhetnek meg, mint a természetes élőhelyükön. A beteg fákról potyogó ágak pedig már emberéletet is veszélyeztethetnek.

A fák telepítésekor persze nem ezt veszik figyelembe. A városkép megalkotásánál az a cél, hogy egészséges, gyorsan növekvő, tetszetős külsejű, a környezethez illő fákat válogassanak. Hogy aztán a fák mennyire bírják, ha megsérül a gyökérzetük betonozás miatt, rosszul végzik el a metszést, átterjednek rájuk a kórokozók, az csak később derül ki. És sokszor nem is egy, hanem több tényező együttállása okoz visszafordíthatatlan károkat. Ezt jól mutatja a Canal du Midi esete, ahol a környékbeli élővilágot a modern turizmus és a II. világháború együtt tették tönkre.

A lőszeres ládákra senki sem gondolt

A Tolouse közelében található Canal du Midi csatorna 240 kilométer hosszan kígyózik a Földközi-tenger Sete-i kikötőjéig. Végig árnyas platánfák szegélyezik; a nagy nyári hőségben a fák szűrik meg a víztükörre eső fényt. A Canal du Midi kedvelt turistaútvonal, nem véletlenül szerepel a világörökségi helyszínek listáján. Pedig jó eséllyel a platánfákból rövidesen egy se fog maradni.

Jacques Noisette, aki a francia kormány megbízásából foglalkozik a csatorna menedzsmentjével, 2006-ban vette észre, hogy a platánfák betegek; egyesek menthetetlen állapotban voltak, levelet sem hajtottak. A szakértők megállapították, hogy egy halálos gombafaj tizedeli a platánokat: a Ceratocystis platani. Nem lehet ellene védekezni.

Még egy apró repedés is elég a fatörzsön, hogy a gomba bejusson és megtámadja a fát. Három-öt éven belül a fertőzés az egész fára ki fog terjedni. Semmit nem tehetünk azon kívül, hogy kivágjuk a fákat, és még a helyszínen elégetjük őket.

– mondta Noisette.

A szakértők szerint a fákat ki kell vágni, mielőtt maguktól elpusztulnak. Ha ezt megvárnák, a fák a csatornán végighajózó vakációzókra dőlnének. Ez akár evolúciós bosszú is lehetne a fák részéről, mivel az őket tizedelő fertőzést a turisták terjesztik. Noisette-ék szerint a fertőzés a csatorna mentén terjed, és a platánok már attól is megsérülhetnek, ha a csónakok megkarcolják a gyökerüket, vagy ha a tájékozatlan hajósok kikötik a hajójukat a fához. Ez érzékenyebbé teszi őket a fertőzésekkel szemben.

A francia agronómus, Andre Vigoroux éveken át tanulmányozta a gombafertőzést. A kezdetét a II. világháborúig tudta visszavezetni: az amerikai katonák hurcolták be a kontinensre a gombafajtát. Méghozzá a lőszeres ládáikkal, amik a fertőzésnek ellenálló észak-amerikai platánokból készítettek. Az európai fajták viszont nem ilyen szerencsések. A Ceratocystis platani azóta az egész kontinensen elterjedt. Steve Woodward, az Aberdeeni Egyetem kutatója szerint valószínű, hogy a fertőzés terjedése idővel kinyírja az összes platánfát, amiket London, Párizs és Berlin és Budapest utcáira ültettek. Ha a Ceratocystis platani az urbanizált övezetekben is pusztítani fog, az több millió fa pusztulását jelenti.

A fertőzés kezdetben az Egyesült Államok keleti részén terjedt, de ez kevés problémát okozott az őshonos növényfajoknak. Olaszországban az 1940-es években tűnt föl; akkor még nem tudták, hogy az amerikai csapatok által használt csomagolóanyag túl gyorsan bomlik le ahhoz, hogy a kórokozók is elpusztuljanak rajtuk.

A Ceratocystis platani a következő ötven évben elterjedt egész Olaszországban, sőt, a hetvenes években már elérte Franciaország délkeleti részét is. Azóta felbukkant Svájcban, Németországban és Görögországban is, és elkezdték letarolni az egyetlen őshonos európai platánfajt. A fertőzés terjedésével az ültetett platánok valószínűleg eltűnnek Észak- és Nyugat-Európában is. Pont úgy, ahogy az európai szilfaerdők is tömegesen kipusztultak a XX. század második felében a tömlősgomba-fertőzés miatt.

A Canal du Midi környékén néhány éve kezdődött a fairtás. 2010 telén 1000 fát döntöttek ki, a következő hónapokban további 2000-et. Évekbe telhet, mire mind a 42 ezer beteg platánt kivágják. A történetbe az visz egy extra csavart, hogy ha eltűnnek a fák, valószínűleg elmaradnak a fertőzést terjesztő turisták is. A csatornát évente nagyjából kétmillió külföldi keresi föl, de a környéken hatalmas a hőség, és a platánfák árnya nélkül elviselhetetlen lesz a klíma: képtelenség lesz 12 és 16 óra között hajózni.

A Canal du Midi 1681-ben épült meg. A tervezők közvetlen hajóutat akartak a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán közé, hogy a hajósoknak ne kelljen megkerülniük Spanyolországot és Portugáliát. A tengeri út fárasztó volt, a hajókat megtépázták a viharok, a kalózok a rakományt fosztogatták - mindenkinek jobb volt így. A fákat csak később, 1830 táján ültették a csatorna partjára; a hajózó kereskedők hálásak voltak az árnyékért.

Mindez csak azért fontos, mert a történelmi és természeti körülmények miatt az UNESCO 1996-ban a világörökség részévé nyilvánította a Canal du Midit. Ha Franciaország meg akarja tartani a címet, új fákat kell telepítenük a kidöntöttek helyett. Ironikus, de az erős gyökérzetű, vastag levelű, a betegségnek ellenálló fafajtákat a Mississippi környékéről tervezik betelepíteni – pont Amerikából, ahonnan a platánt is kiirtó gombafajt behurcolták. Azt viszont még a szakértők sem tudják, túlélhetnek-e a hűvösebb Európában a Mississippi környékén őshonos fajok.

A gépesítés nagy csapás volt

A fák sokkal lassabban alkalmazkodnak a várostervezéshez, mint azt az evolúció diktálná. Amikor az Andrássy utat 1876. augusztus 20-án átadták, fáknak még nyoma sem volt rajta. A Városligetben akkor még faiskola működött: innen hozták az eredeti fasorhoz a platánfákat. 

Több oka is van, hogy az 1880-as években ültetett platánok azóta már eltűntek. Az eredetileg telepített fákat például már az első világháborús szénhiány idején kivágták, és csak 1920-ban telepítették őket újra. A hatvanas évek végéig nem is volt velük baj, de a hetvenes évekre a járműforgalom sűrűsödése, illetve az emiatt rendszeressé váló sózás apiognomoniás betegséget (Apiognomonia veneta) okoztak, ami vessző- és ágelhaláshoz vezetett a fákon. Részben ez volt az oka, hogy 2005-ben a Körönd és a Hősök tere között a platánokat válogatott, a városi feltételeket jobban tűrő kőrisfajtákra (Fraxinus excelsior) cserélték.

Kérdés, ez meddig jelenthet megoldást, mert egy új kutatás szerint a kőrisfa is teljesen eltűnhet. A kőriseket is egy gombafertőzés fenyegeti, de ezt egy rovarfaj, a smaragd kőris kéregrontó (Agrilus planipennis) terjeszti. A Journal of Ecology szaklapban közölt tanulmány szerint a brit vidék mindörökre elveszítheti a megszokott arculatát, de ennyivel nem is ússzuk meg:

a kőris jó eséllyel egész Európában ki fog pusztulni.

A kontinentális Európa nagyvárosaiban a platánt használták a fásítási programokban – ahogy a felsorolt párizsi, berlini és budapesti példák is mutatják –, míg a britek kőrisfákat telepítettek. Nem kell vidékre menni értük, a nagyvárosokban is 2,2 millió kőrisfa áll, és vidéken is csak tölgyfákból van több náluk.

A tanulmány dr. Peter Thomas, a Keele Egyetem kutatójának vezetésével készült. A cikkben Thomas azt írja, a gombafertőzések elterjedése és a smaragd kőris kéregrontó valószínűleg egész Európából eltüntetik a kőriseket. A fajpusztulás mértékét Thomas a már említett holland szilfavészhez hasonlította. A kőrisfák kiszáradását okozó Chalara viszonylag rövid idő alatt okozott hatalmas pusztítást. A fertőzés először 1992-ben tűnt fel Kelet-Európában, de mostanra kétmillió négyzetkilométernyi erdőt érint Skandináviától Olaszországig.

A brit területekre szintén import útján jutott el a kőrisfertőzés, az Európából betelepített fákról. A Chalara először a leveleket pusztítja el, majd a fatörzset, végül mindent, ami a fából megmaradt. Na, körülbelül ez a sors vár a brit kőrisfák 95 százalékára. A pusztulás mértéke ebből már érezhető, de a változás nemcsak a brit tájképen fog nyomot hagyni. Azt nem lehet máshonnan betelepített, a környezeti hatásoknak jobban ellenálló fatípusokkal pótolni, hogy mindeközben romlik a térség biológiai sokszínűsége.

A kőriserdők körülbelül ezer fajnak adnak otthont, köztük 12 madárnak, 55 emlősnek és 239 gerinctelennek. Dr. Thomas szerint ezekből legalább száz gomba-, zuzmó- és rovarfaj fog eltűnni, ha megkezdődik a kőriserdők pusztulása. Csupán az nyújt némi reményt, hogy egyes klónozott kőrisfafajták ellenállónak mutatkoztak a fertőzéssel szemben – de a rovarok ellen még ez sem jelent biztonságot.

Ha mindez még nem lenne elég, arra is jó esély van, hogy egy baktériumfajta, a Xylella fastidiosa fogja letarolni a brit erdőket. A Xylelláról feltételezik, hogy Dél-Amerikából jutott át Olaszországba, ahonnan elérte Franciaországot is, komoly kárt okozva a szőlőskertekben. Alig egy hónapja jött a hír, hogy a baktériumot már az Egyesült Királyságban is felfedezték. A levelek pusztulásához vezető bakteriális fertőzés már letarolta az olasz olívaültetvényeket, az amerikai baracktermést, de a cseresznyét és a mandulát is előszeretettel pusztítják. Az Independentnek nyilatkozó szakértők szerint ez még a kőrisfák tömeges pusztulásánál is nagyobb kárt okozhat.