Az Akadémián leplezték le a csodavizes átveréseket

Több mint harminc éve indult kampány a dihidrogén-monoxid betiltásáért, de a kemikália azóta is gyilkol. Évente több ezer túladagolást, fulladásos halált okoz, súlyos égési sérülésekhez járulhat hozzá, a rákos tumorokban is megtalálható, és ez a savas eső legfőbb összetevője, mégsem tesznek ellene semmit. Vajon minek köszönhető, hogy a hatóságok nem lépnek? Talán az, hogy a dihidrogén-monoxid, úgyis mint DHMO-nak van egy köznapibb elnevezése, ami alapján mindez már nem is hangzik annyira ijesztően: ez a víz.

A H₂O elleni vicces rettegéskampányok leginkább április elsejei hírekben, illetve a tudománnyal kapcsolatos totális hiszékenység problémája kapcsán szoktak újra és újra előkerülni. Remekül példázzák, hogyan lehet valós tények kifordított tálalásával abszurd következtetésekre jutni, és azt megzabáltatni a tudomány alapjaitól is biztonságos távolságot tartó tömegekkel. A kémiai anyagokkal és magával a kémiával szembeni előítéleteknek neve is van: ez a „kemofóbia”. Ebből épített magának „Food Babe” áltudományos hülyeségekből álló online birodalmat, ahol az alapelvek ugyan teljesen értelmetlenek, de legalább elég egyszerűek ahhoz, hogy mindenki tudjon veszettül bólogatni rájuk, aki képes felkapcsolódni az internetre: vegyület = méreg, idegen eredetű, ismeretlen szó = méreg; természetes = jó; mesterséges = méreg.

Hogy a DHMO is milyen ijesztő lehet sokaknak, mutatja annak a kissrácnak a gyakran idézett példája, aki tényleg csinált egy minikampányt a víz betiltásáért, és azt a fenti érvek alapján állítólag 50-ből 43-an alá is írták. Igaz, ott 14 éves amerikai gyerekekről volt szó, de azért ez önmagában nem segít rajtunk: a magyar felnőtt népesség zömének a természettudományos műveltsége semmivel nem magasabb egy random áltisis populációénál. Hogy a „hülye amerikaiak” elleni gőgből sem érdemes kiindulni, azt az is mutatja, hogy nálunk ugyanúgy terjednek a sarlatán kamuk, mint a tengerentúl.

Hogy ez mennyire így van, arra szerda este az MTA teltházas dísztermében lehetett jó példákat hallani. A Magyar Tudományos Akadémia egyébként is üdvös módon egyre inkább beleáll az áltudományos hülyeségek elleni harcba. Erre volt példa a homeopátia elleni határozott kiállásuk, vagy egy éve ilyenkor az oltásellenesség abszurditását hangsúlyozó előadás a Tudomány Ünnepén. Most ugyanennek a programsorozatnak (további nyilvános programokat itt találhat) a keretében beszélt Fábián István vegyész az üzletileg jól működő, de tudományosan nonszensz átverős bizniszekről.

Sokan azt hiszik, hogy ezekkel a készítményekkel meg lehet szabadulni a nyavalyáktól, de a szomorú hírem az, hogy ezekkel csak a pénzünktől fogunk megszabadulni

– kezdte Csodavizek, csodasók: átverések a pi-víztől a himalájai sóig – ahogy egy kémikus látja című előadását a debreceni tanszékvezető egyetemi tanár, és nem a levegőbe beszélt, amikor azt mondta, hogy ő szereti az erős kifejezéseket. Felidézte a DHMO-hájp kapcsán azt az esetet, amikor valaki megunta, hogy többen rendszeresen fürdenek egy városi szökőkútban, ezért kitett rá egy DANGER, DANGER! figyelmeztetést, hogy figyelem, ez a víz nagy mennyiségben hidrogént tartalmaz – ezután jelentősen csökkent is állítólag a fürdőzők száma.

Pi-víz, lúgosított víz, életvíz, rezgéskezelt víz, deutériumcsökkentett víz, hidrogénezett víz, a legújabb meg az úgynevezett szűzvíz és igaz társa, a bölcső víz – sorolta a kémikus az aktuális blöfföket, utóbbi egyébként olyan átprogramozott víz a marketing szerint, amivel az egész Kárpát-medence is jobb irányba áthangolható.

Van olyan termék ezek között, amiből egy palackért ezer forintot is elkérnek. Én Debrecenből jövök, ahol 50 fillér egy liter csapvíz, és ebben a csatornadíj is benne van.

„Hogy mit igyunk? Csapvizet. Magyarországon a települések 95 százalékán garantáltan jó minőségű víz folyik a csapból.”

A víz az egyik olyan „termék”, ami körül kulminál mostanában az őrület. Egymás után jönnek elő az újabb és újabb csodavizekkel, tudományosan értelmezhetetlen állításokkal megtámogatva, amelyekből a nagyérdemű annyit ért, hogy van valami látszólag meggyőzőnek hangzó érvelés, és ha valaki beírja ezeket a mágikus pr-fogalmakat a keresőbe, 99 százalékban az ezek fogyasztására buzdító oldalakba ütközik – miközben a csapvízhez képest legalább 300, de időnként kétezerszeres áron kínálják ezeket.

Tudták, hogy mi mindenre jó például a yin víz, mármint állítólag? Ez az elsavasodás ellen javallott termék allergiára, cukorbetegségre, depresszióra, mindenre jó, amire meg nem, arra ott a yang víz, ami meg lúgos, az az összes maradék kórokat gyógyítja. Mivel az egyik dolog a másik mellékterméke, így a gyártó mindkettőt el tudja adni, más kérdés, hogy valójában egyiknek sincs semmiféle bizonyított pozitív élettani hatása.

A fenntarthatóság legnagyobb ellensége a tudományos analfabetizmus.

Mit kezdjünk például azzal, ha 11 ezer éves „főnix vizet” kínálnak, amikor tudjuk, hogy a víz a természetes körforgásban állandó, vagyis minden vízmolekula több milliárd éves? – tette fel a kérdést az előadó. Vagy a hidrogénnel dúsított, antioxidáns és méregtelenítő hatásúnak mondott vízzel, miközben egy kémiában valamennyire jártas ember számára evidens, hogy egyszerű, ordas nagy kamuról van szó?

Ennek párja az oxigénnel dúsított víz, ami ugye annak tükrében jól hangzik, hogy mindenkinek rémlik, hogy az oxigén valamiképpen elválaszthatatlan az emberi élettől, nyilván jó hát, ha többet kapunk belőle. Erre próbálnak rálicitálni a gyártók, azt állítván, hogy az extra oxigénnel megáldott vizük megszünteti a fáradtságot, erősíti az immunrendszert, segít a keringési problémákon, gyógyítja a másnaposságot és a potenciazavarokat, de lehet, hogy a rákot is. A gond csak annyi, egyebek mellett, hogy

• teljes képtelenség normál légköri nyomáson annyi oxigént megtartania szerencsétlen víznek, amit a hirdetések állítanak;
• ha ettől el is tekintünk, a gyomorban sajnálatos módon nincsenek tüdőhólyagocskák, vagyis nincs olyan alkatrészünk, amivel a szervezetünk képes lenne a megivott oxigént felvenni.

És hogy mennyi vizet kellene meginnunk, ha így szeretnénk biztosítani az oxigénfelvételünket? Tekintve, hogy 1 perc légzéssel nagyjából 525 mg oxigént viszünk be, egy liter víz pedig átlagosan 7,5-8 mg oldott oxigént tartalmaz, ehhez percenként úgy 65-70 liter vizet kellene beszlopálnunk, ami lássuk be, nem biztos, hogy megéri.

A legjobb, hogy nem csak magát a „csodavizeket” árusítják ezekkel a tartalmilag nehezen értelmezhető marketingszövegekkel, de sokszoros áron adják azokat a készülékeket is, amelyekkel a gyanútlan vásárló ezeket otthon állíthatná elő? Például a „Lourdes forrásvíz készítő készüléket”, melyet kedvezményesen már 243 000 forintért meg lehet kapni, és többek között azzal hirdetik, hogy napi 4-8 pohár az így megkezelt vízből javítja a szervezetünk működését, és még hidratáló hatása is van – tényleg elképesztő, egy hidratáló hatású víz!

Fábián István egyik személyes kedvence a „Grander felé vízélénkítés”, amit, mint mondják, egy osztrák gazda talált ki, miután rájött, hogy „ha megváltoztatja a víz struktúráját”, sokkal jobban nőnek a növényei. A hozzá kapcsolt magyarázat egyszerű és nagyszerű: ha nem tudták volna, a Nap, a Hold és a teljes kozmosz a vízen keresztül kommunikál, ez a remek megélénkített víz pedig szerencsére a legmagasabb szintű energiát tudja felvenni a kozmoszból. Ez az a népszerű vonal, hogy a víznek saját intelligenciája van, megfelelő információáramlással és emlékezettel.

Hogy a víz „emlékszik”, nemcsak itt, de a homeopátiában is előjön. Ott a javasolt hígítási arányok azért is abszurdak, mert a homeopaták előírásai szerint annyira kis mennyiségben tartalmaznak a szerek hatóanyagot, hogy az gyakorlatilag már meg sem található a készítményben.

Azt javaslom, igyanak meg 1 deci bort 10 köbméter szódavízzel. Ha ettől mámoros állapotba kerül valaki, én is átértékelem az álláspontom, és hinni fogok a homeopátiában

– jegyezte meg az MTA dísztermében az egyetemi tanár kémikus.

Az egyik probléma, hogy „12c potenciálnál” a homeopaták már átlépik azt a hígítási arányt, aminél az Avogadro szám szerint jó eséllyel már egyetlen molekulányi hatóanyag sincs egy egész fiolában. Még erősebb, 30c-s hígításnál egyetlen molekula potenciálásához annyi vízre lenne szükség, ami a Föld térfogatának 30 milliárdszorosát tenné ki.

“Ezt a képtelenséget próbálják a homeopaták időnként azzal feloldani, hogy jó jó, de a víz akkor is emlékszik az anyagra” – fűzte tovább Fábián István.

Hát mondhatjuk, hogy a víznek tényleg van memóriája, csakhogy elég alzheimeres szegény, nagyon gyorsan felejt. A hidrogénkötések átrendeződése ugyanis  10^-12 másodperc alatt történik, és ha bármi történik vele, az ennyi idő alatt visszaáll.

Fábián István külön kiemelte azt a valóban áttörésnek tűnő fejleményt, hogy az európai tudományos akadémiák közös testülete, az EASAC a közelmúltban nagyon egyértelműen fogalmazva kimondta, hogy a homeopátia mellett nincsenek tudományos bizonyítékok, és alapelvei ellentmondanak a fizika és a kémia törvényeinek. Ezután már a döntéshozókon lenne a sor, de ténylegesen nálunk még nem történt semmi, Fábián István szerint a hatóságok csak várnak, és az EU-ra mutogatnak.

„A hatóságok miért engedik ezeket a csodaszereket?” – jött a logikus kérdés a közönségből. A válasz nem volt megnyugtató: „Nem tudom, de nagyon lomhán mozdulnak. Azt gondolom, hogy nem merik felvállalni a felelősséget. Nagy anyagi érdekeltségek vannak a háttérben.”

Mindez alapvető etikai kérdés, hiszen átvernek, eladnak valamit, ami semmi. De sok szempontból gyilkossági ügy is. Sok eset van, amikor valaki ezek miatt hagyja abba a konzervatív orvosi kezelést.

Fábián végül arra kérte a hallgatóságot, hogy bízzon a tudományban. Mint elmondta, ezekre a dolgokra sokszor azért van fogékonyság, mert sokan nem bíznak a tudományban. „A tudomány nem mindenható, nincsenek mindenre kész válaszai, de annál sokkal jobb válaszai vannak, mint amit ezek az átverős kuruzslók nyújtanak” – fogalmazott.