Vince, Artúr
-6 °C
2 °C

Rosszul mérte meg magát a bepánikolt japán űrhajós

2018.01.10. 09:01

Alig egy nappal, hogy kisebb világszenzációt keltett, máris kénytelen volt visszakozni Kanai Norisige, a japán űrhajós, aki kicsivel több mint három hete érkezett a Nemzetközi Űrállomásra (ISS). A 41 éves űrhajós kedden Twitterén osztotta meg aggodalmát, hogy nem fog tudni visszatérni a Földre a Szojuz űrhajóval, mert 9 centiméterrel megnőtt a testmagassága azóta, hogy az űrben tartózkodik, és ezzel meghaladhatja a Szojuz méretkorlátait.

Az jól ismert tény, hogy a súlytalanság állapotában pár centit (általában alkattól függően 2-5 centimétert) nőni szoktak az űrhajósok, mivel a mikrogravitáció miatt kissé szétcsúszik az emberek gerince. A Kanai Norisige által mért 9 centiméter azonban extrém soknak tűnt, és valójában az is volt, mint az kiderült a nap végére.

Az ISS 55-ös expedíciós csapatának jelenlegi parancsnoka (az orosz Anton Skaplerov) ugyanis kételkedett a 9 centiméteres nyúlásban, és megkérte a japán űrhajóst, hogy mérje meg magát újra. Az újabb mérés már csak 2 centiméteres növekedést mutatott, ami teljesen normálisnak számít a Nemzetközi Űrállomáson. Minderről Norisige számolt be újabb Twitter-üzenetben, elnézést kérve a szörnyű álhírért. A japán űrhajós egyben meg is nyugodott, hogy vissza tud majd térni a Földre az orosz űrhajóval.