Vilhelmina
12 °C
28 °C

Két bolygó nagy eséllyel lakható

PIA21422 fig1
2018.01.24. 16:43

Tavaly február óta lázban tartja a földönkívüli élet kutatóit a Trappist-1, miután kiderült, hogy nagy mennyiségű víz lehet a csillag körül keringő bolygók többségén. Egy friss tanulmány szerint a a hét lehetséges jelölt közül két bolygón egészen nagy az esélye annak, hogy lakhatók - írja a The Guardian.

Már az is nagy szám volt, hogy a távoli csillagrendszerben ilyen sok Föld-szerű bolygót találtak, éppen abban a zónában, ahol sem túlzott hőség, sem szélsőséges fagyok nem gátolnák az élet kialakulását.

Rögtön nekiestek a tudósok a Trappist-1 elemzésének, például Dr. Amy Barr, az arizonai Planetary Science Institute munkatársa, aki két magyar kollégájával, Dobos Verával és Kiss L. Lászlóval készített matematikai modelleket a hét bolygóról. Ebből kiderült, hogy kétből hat bolygón lehet víz, folyékony vagy szilárd állapotban

Az egyiknek akár teljes felszínét egy óceán boríthatja be.

A bolygók pályáját is modellezték, hogy megállapítsák a felszínükön uralkodó hőmérsékleti viszonyokat. A bolygók excentrikus pályán mozognak, és emiatt olyan erők működhetnek a bolygókon, mint amilyennel a Jupiter Io nevű holdján is találkozhatunk, ahol vulkánok, lávafolyamok és repedések borítják a felszínt.

A tanulmány szerint - amelyet az Astronomy & Astrophysics című tudományos lapban szeretnének publikálni - a bolygók közül a "d" és "e" jelűek lehetnek lakhatók, a "c" jelűn csak nagyon kevés víz lehet. A tudósok becslése szerint a "d" jelű bolygón körülbelül 15 Celsius-fok lehet az átlaghőmérséklet, míg az "e" jelű alighanem jeges, mint az Antarktisz.

Most mindegyik csillagász arra vár, hogy az ESA, a NASA és a Canadian Space Agendy közös munkájával készülő James Webb űrteleszkóp végre a helyére kerüljön, és elkezdhessék használni a távcsöveit, azzal ugyanis sok ilyen feltételezést, számítógépes modellezést igazolhatnak majd.