Szuper-e a szuperhold, vagy csak sajtos popcorn?

Az utóbbi pár évben - talán úgy 2010 óta - évente többször visszatérő médiatéma a szuperhold néven közismertté vált jelenség. Érdemes csak a hazai sajtómegjelenéseket visszanézni: az Indexen 2011. március 16-án tűnt fel először a “szuperhold” fogalma, egy MTI által kiadott, eredetileg a brit Daily Telegraph-on megjelent hír átvételében. Így írtunk mi csaknem 8 évvel ezelőtt:

Hatalmas lesz a Hold szombaton. A Holdat a szokásosnál nagyobbnak és fényesebbnek látjuk szombaton, március 19-én, amikor közelebb merészkedik a Földhöz, mint bármikor az elmúlt tizenkilenc évben. A szuperholdnak is nevezett égi jelenség azzal magyarázható, hogy ekkor a Hold a perigeumba, azaz pályája közben a Földhöz legközelebb kerül. Ekkor mindössze 356 577 kilométerre lesz a Földtől, holott az átlagos távolság 382 900 kilométer.

Ha visszakeresünk az MTI hírarchívumában, ott is ekkor szerepel először a szuperhold, 2011 előttről nincs olyan csillagászattal kapcsolatos hír, amiben szerepelne a kifejezés. A Google erre az időszakra – tehát 2011 előttre – szűkített, magyar oldalakra vonatkozó találatait is átnézve kijelenthető, hogy a magyar sajtóban, és ezzel együtt a köztudatban, ennél korábban nem létezett a szuperhold. 2011 márciusától számítva viszont egyre gyakrabban és egyre nagyobb kedvvel számol be a média összes ága arról, ha épp nagyjából egybeesik a telihold és a földközelség. Az Index archívumában 25 szuperholdas cikk van, azaz évi átlag háromszor volt téma mostanáig ilyen vagy olyan formában a jelenség.

Bár, mint látható, elég sokszor volt róla szó, azért ismételjük át, hogy mi is az a szuperhold. Röviden összefoglalva: amikor nagyjából egybeesik a telihold fázisa és a Hold Földhöz való közelsége.

Kicsit bővebben? A Hold nem kör, hanem ellipszis alakú pályán kering a Föld körül, ráadásul ennek az ellipszisnek nem is a Föld a mértani középpontjam tehát pályája excentrikus. Ebből adódik, hogy miközben megtesz egy teljes kört (ellipszist), pályája egy szakaszán viszonylag közel a Földhöz halad, majd egyre távolodik. A legközelebbi pontot nevezik közelpontnak (perigeum), a legtávolabbit távolpontnak (apogeum). (Kicsit bonyolítja mindezt, hogy a Hold pályája nem teljesen szabályos ellipszis, alakja folyamatosan változik és még el is fordul, de ezt most inkább hagyjuk.)

Az a legtöbbünk számára ismeretes, hogy a Holdnak négy változó fázisa van (újhold, első negyed, telihold, utolsó negyed), attól függően, hogy hol helyezkedik el a Földhöz és a Naphoz képest. Ha egy képzeletbeli egyenesen a Hold-Föld-Nap sorrendben helyezkednek el Naprendszerünkben az égitestek, akkor látjuk a harmadik fázist, a teliholdat, azaz ilyenkor a Hold többé-kevésbé állandóan Föld felé néző “arcát” a Földről nézve teljesen megvilágítja a Nap.

Ha a Hold pályáján a két dolog “összeér”, azaz épp telihold fázisba ér a Hold, miközben a perigeum közelében jár, akkor beszélünk szuperholdról, mondván, a Földről szemlélve ilyenkor nagyobbnak látszik a telihold, mint amikor az apogeum felé kószál. Mivel két egymástól eltérő keringés esetleges egybeeséséről van szó, folyton változik, hogy egy évben hányszor fordul elő szuperhold: volt és lesz, hogy egyszer sem, vagy éppen többször is.

Legszívesebben bottal se piszkálnák

Akiknek vannak csillagász, vagy természettudományokkal behatóan foglalkozó rokonai, barátai, ismerősei, talán már észrevették, hogy sokan közülük erősen berzenkednek - finoman szólva - a szuperholdas híradások ellen. “Tudománytalan bulvárkacsa”, “szuperbaromság”, “márpedig szuperhold nincs, nem is volt”, “csak árt a tudományosságnak”, “káros clickbait” – ilyen véleményekkel lehet találkozni.

A Csillagászat hírportálon többször is kiemelten foglalkoztak a kérdéskörrel, ezekből alaposan megismerhető a hazai csillagászok álláspontja szuperholdügyben:

• Holdközel, holdtávol (2012)
• Szuperhold márpedig nincs (2012)
• A szuperhold-illúzió (2014)
• A nagy szuperhold-átverés (2014)
• Szuperhold: gigabutaság (2016)

A szakemberek (például Neil deGrasse Tyson) alapvetően a következők miatt haragszanak a szuperhold kifejezés térnyerésére:

1. Nulla, zéró, semmi csillagászati jelentősége nincs annak, ha egybeesik a földközelség és a telihold fázis. A szuperhold semmi hatással nincs semmire, nem következik belőle semmi, bármiféle tudományos következtetések levonására tökéletesen alkalmatlan.
2. A csillagászat, avagy asztronómia az egyik legősibb tudományág, ami nem összekeverendő a csillagjóslással, az emberek sorsát az égitestek állásával magyarázó áltudományos asztrológiával. A csillagászat az elmúlt évezredekben jól elvolt a szuperhold fogalma nélkül, ahogy ezután is ellesz nélküle.
3. A Hold kb 405 ezer kilométerre jár a földtől, amikor pályája legtávolabbi pontjára ér (apogeum), és kb. 356 ezer kilométerre, amikor a legközelebb van a Földhöz (perigeum). A Földről nézve a két szélsőséges helyzetben a teliholdat (ha úgy adódik, hogy valamennyire egybeesik), átmérőben és fényességben valóban van mérhető eltérés, de ez az átlagember számára kevéssé érzékelhető, főképp azért, mert nincs egymás mellé helyezve az égbolton az égitest két állapota, így nincs is mihez viszonyítani, ha csak úgy fölnézünk az égre. Az egy hónappal korábbi teliholdhoz képest meg főképp nem érzékelhető a méretbeli és fényességbeli eltérés.
   

   Fotó: Fred Espenak / NASA
4. Ha ilyen nagy szám a szuperhold, akkor miért nem cikkeznek a lapok a mikroholdról? Nem ugyanannyira érdekes, hogy pályája legtávolabbi pontján jár Földünk kísérője és épp telihold van?
5. És ami a legfőképp zavarja a csillagászokat: a szuperhold kifejezést egy asztrológus rakta össze. Richard Nolle 1979-ben definiálta először a szuperhold fogalmát a Dell Horoscope nevű amerikai csillagjós magazinban. Nolle szerint a “supermoon” kifejezés érthetőbb és könnyebben megjegyezhető az átlagos amerikai számára, mint a “perigee syzygy” (égitestek együttállása perigeum idején). Ebben speciel igaza is volt.
6. Nolle meghatározása szerint akkor beszélhetünk szuperholdról, ha a Hold a pályáján legalább 90 százalékban elérte a perigeumot. A csillagászok szerint ez a matematikai modell teljesen esetleges, hasraütésszerű.
7. Mindezek tetejébe Nolle azt is állította, hogy szuperholdkor kivételesen erős a Hold Földre gyakorolt gravitációs hatása, az ilyenkor fokozódó geofizikai stressz hatására pusztító földrengések és hasonló kataklizmák pattanhatnak ki. Ezt a sületlenséget természetesen több kutatás és a kéznél lévő statisztikák is cáfolták.

Egyszóval a csillagászok szemében a szuperholdazás nem más, mint áltudományos-bulváros szenzációhajhászat, amit ráadásul esetenként ezoterikus mázzal is bevonnak, és így együtt különösen ártalmas.

De hát a NASA is!

Érdemes még a NASA szerepét megvizsgálni a szuperhold fogalom térnyerésében. Az amerikai űrkutatási hivatalnak ugyanis nincs különösebben ellenére a fogalom használata, sőt szuperholdas időszakokban rendszeresen adnak ki közleményeket, amikben felhívják a figyelmet a közelgő alkalomra, a Hold megfigyelésére buzdítva az embereket. Mindebből úgy tűnik, hogy a NASA szakemberei – köztük neves csillagászok, asztrofizikusok – inkább az edukációs lehetőséget látják a szuperholdban, hogy az átlagember ismereteit gyarapítsák. A NASA hozzáállását számos szaklap is osztja, azt hangsúlyozva, hogy nem kell túl komolyan venni ezt az egész szuperholdazást.

A NASA tevékenységét kritikával illetők szerint a NASA hibázott, amikor 10-15 évvel ezelőtt beleállt a szuperhold propagálásába, és leginkább PR-fogásként értékelhető az erre vonatkozó tevékenységük, amivel főleg önmagára irányítja a figyelmet a NASA (valljuk be: elég sikeresen). A kritikus csillagászok szerint azonban a szuperholdról szóló cikkeknek nincs ismeretterjesztő hatásuk, az emberek nem foglalkoznak többet csillagászattal a hatásukra, csupán a szanaszét filterezett teliholdas Instagram-fotók száma növekszik meg számottevően ilyenkor.

Az asztronómusok azt is hangsúlyozzák, hogy a Holdra fölnézni nemcsak teliholdkor vagy éppen szuperholdkor érdemes, hanem máskor is, sőt, inkább máskor érdemes: a dagadó, vagy fogyó Hold szebb, a súrló napfény miatt kontrasztosabb, felszíni formái, kráterei, portengerei jobban megfigyelhetők már egy egyszerűbb távcsővel is.

Ami pedig a szerdai überszínes szuperholdfogyatkozást illeti: sem kék, sem vérszínű nem lesz a Hold. A “kék hold” kifejezés egy félrefordított angol kifejezésből, a blue moonból, vagyis szomorú holdból szivárgott be hozzánk, és mindössze annyit jelöl, hogy egy naptári hónapon belül másodjára lesz telihold, tehát semmi köze a kék színhez. Az angol “blood moon”, avagy “vérhold” pedig arra a színre utal, amit holdfogyatkozáskor látunk a Föld árnyékába került Holdon. Sajnos nálunk a január 31-ei holdfogyatkozás sem volt megfigyelhető, a folyamat lezajlott még azelőtt, hogy a Hold felkelt volna hazánk egére.