
További Tudomány cikkek
Kanadai és cseh kutatók szerint valószínű, hogy több tízmillió éven át az űrben marad Elon Musk SpaceX-vezérigazgató sportautója, mielőtt a Földre vagy a Vénuszra zuhanna.
118 600 km/órás sebességgel hagyta el a parkolópályát
A kamerák akkujai lemerültek, többé nem látjuk Elon Musk űrbe kilőtt Tesláját. Merre jár, hova tart? Visszatér-e valaha?
A Space X február 7-én indította új hordozórakétáját, a Falcon Heavyt a floridai Cape Canaveralról. A rakéta utolsó fokozata az űrbe juttatta a hasznos rakományát: egy piros Tesla Roadstert.
Hanno Rein és kutatócsoportja 240-szer futtatta le a szimulációt, hogy lássák a piros kocsi pályájának alakulását a következő 3,5 millió évben. A kutatók szerint Musk régi Teslája és a vezetőülésbe szíjazott űrruhás bábu hat százalék eséllyel ütközik a Földnek, illetve 2,5 százalékos eséllyel a Vénusznak a következő évmilliók során.

A kocsi a Nap körül elliptikus pályára állt, a csillagtól nagyjából akkora távolságra, mint a Mars. A kutatók számítógépes szimulációi alapján igen kicsi a valószínűsége, hogy a kocsi a Nappal ütközik, a Marssal való találkozásnak pedig szinte semmi.
Nem tudtuk, mire számítsunk, mert más földközeli tárgyak, aszteroidák, amelyeket az űrben látunk, a Naprendszer távoli régióiból érkeznek. Most azonban az ellenkezője történik.
– mondta a BBC-nek Rein, a Torontói Egyetem kutatója.
A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a Jupiter nagyságú óriásbolygók és az autó közötti hosszú távú gravitációs kölcsönhatások vajon kifelé húzhatják-e a Teslát, ám a számítások nem ezt mutatják. Két lehetőség volt: vagy itt marad a sportkocsi a Naprendszer belső bolygóövében, ahol a Föld is kering, vagy továbbszáguld a külső aszteroidavidékre, az úgynevezett Kuiper-övbe.
A kocsi pályáját mind a rövid, mind a hosszú időtávokat vizsgálva a Földdel való találkozások uralják, idővel azonban gyakoribbá válik, hogy a Tesla a Vénuszhoz kerül közel. Ha a Tesla visszazuhanna a Földre, valószínűleg tökéletesen elégne, bár talán egy kis része elérheti a talajt. Rein azt tartja valószínűnek, hogy a piros autó nagyjából 30 évente közelíti meg a Földet; 2091-ben halad el olyan közel, mint a Föld-Hold távolság (384 400 kilométer).
A kutatók szerint nincs esélye annak, hogy a Marsra zuhanva a földi jármű baktériumokkal szennyezheti be a vörös bolygót. Annak is elenyésző az esélye, hogy aszteroidának ütközik. A külseje viszont megváltozhat az idők során, mivel sok apró mikrometeorit tapadhat hozzá.
Viszonylag kicsi tárgy, ezért nem tudni, mennyire lesz könnyű észlelni akár egy év múlva is; szerintem nagyon halvány lesz. Amikor legközelebb, 30 év múlva viszonylag közel halad el mellettünk, izgalmas lesz figyelni, hogy megtaláljuk-e még.
– mondta Rein.
(MTI | BBC News)

Az oldalról ajánljuk
- Belföld
Az orvosok szerint nehéz rávenni a magyarokat arra, hogy egészségesek legyenek
Volt olyan is, hogy hárompercenként váltották egymást.
március 2., 09:44
- FOMO
Összetört szíve végzett Gene Hackman feleségével, de nem ő az egyetlen
A megtört szív szindróma gyakoribb, mint gondolnánk.
15 perce
- Futball
Két gólpasszal jelentkezett a magyar válogatott támadója az Egyesült Államokban
Csapata 4–1-re nyert.
március 2., 09:31
- Jégkorong
95 ezer nézőt vonzott egy jégkorongmérkőzés az Egyesült Államokban
Mindez azonban csak a második legnagyobb nézőszám az NHL-ben.
március 2., 09:25
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz késett, fekvőtámasszal kért bocsánatot Békéscsabán
A volt vezérkari főnök öt szabályos gyakorlatot mutatott be.
március 2., 09:54
- Sport
Olyan csúcsot mászott meg két magyar alpinista, amely másoknak nyáron sem sikerül
Az 5193 méter magas Shkhara Grúzia legmagasabb pontja.
március 2., 09:12
- Külföld
Szakértő a Trump–Zelenszkij-találkozóról: Újabb fordulópont jöhet
Az amerikai támogatás hiánya már fél év alatt is jelentkezne Ukrajnában.
március 2., 09:22
- Kultúr
Jelentősen megromlott Gene Hackman egészsége a halála előtti hónapokban
Újabb részletek derültek ki a rejtélyes körülmények között meghalt színész utolsó napjairól.
március 2., 09:33
- Kultúr
Időkapszulát hagyott a rab a hegedűben, és még a halál árnyékában is szabadkozott
A világon nincs még egy ilyen történet.
március 2., 09:34
- Kultúr
Elvesztette a rák elleni küzdelmet a punkzene úttörője
David Johansen 75 éves volt.
március 2., 10:30
- Kosárlabda
Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok
Felidegesítette a másodedző...
március 2., 08:45
- Cellanapló
Itt a Samsung válasza az új, „olcsó” iPhone-ra
Három új megfizethető telefont is bemutattak.
március 2., 06:09
- Belföld
Felhős, szeles idő jön vasárnap, még várhatunk az igazi tavaszi felmelegedésre
Éjjel mínuszok röpködnek, nappal a szél rontja a hőérzetet.
március 2., 05:57
- Gazdaság
Drámai fordulat a Trump–Zelenszkij-találkozón, ezt minden magyar megszívta
Volt nagy veszekedés, kiviharzás a Fehér Házból, még a forint is hátraarcot vett.
március 2., 06:06
- Tudomány
Szenzációs magyar járványmodell született, ami sok kérdésünkre választ adhat
Gazdag és szegény nem ugyanúgy hal bele egy vírusba.
március 2., 10:27
- Belföld
Óriási büntetésekbe kezdett egy BMW-s az autópályán, mert nem engedték száguldozni
Szívatott mindenkit, akit csak tudott.
március 2., 08:44
- Külföld
Donald Trumpot és Volodimir Zelenszkijt is támadják a Fehér Házban történtek után
Megosztott az amerikai politika.
március 2., 10:19
- Futball
Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket
Egyszer-egyszer a nyolcszoros aranylabdásnak is pihennie kell...
március 2., 08:44
- Kultúr
Kétszáz diák vonult ki a szünetben, felemelő volt látni, amit tettek
A felettük köröző drón sem zavarta őket.
március 2., 10:27
- Futball
Mateta 25 öltéssel megúszta a kungfurúgást, sőt már haza is engedték a kórházból
A bíró előbb VAR-ozott, csak utána állította ki a kapust...
március 2., 07:11
- Külföld
Iránban Dosztojevszkijt játszanak, és perzsául olvassák Tennessee Williamst
Az új iráni generáció már kíváncsi, hogy más kultúrák társadalmai milyen problémákkal küzdenek.
március 2., 06:13
- Külföld
Marine Le Pen „Európa arculcsapásaként” ítélte meg a Trump–Zelenszkij-összecsapást
A politikus ugyanakkor nem gondolja, hogy az esemény éles politikai váltást eredményezne.
március 2., 08:06
- Külföld
Több ezer katonát vezényel a mexikói határra a Pentagon
Légi támogatással biztosítják az amerikai-mexikói határszakaszt.
március 2., 06:43
- Kultúr
Mindent túlélt, és nem látszik rajta, hogy fáradna
97. alkalommal rendezik meg az Oscar-gálát.
március 2., 06:14
- Külföld
Vujity Tvrtko: Mintha nem egy borzalmas vérfürdő, hanem egy focimeccs lenne
A korábbi televíziós újságíró is megosztotta gondolatait a washingtoni csörte után.
március 2., 07:12
- Külföld
Kim Dzsongun Ukrajnában harcoló katonái nem tudták, hogy háborúba mennek
Most először szólal meg a nyugati sajtóban a két férfi.
március 2., 06:10
- Belföld
A botrányba fulladt Trump–Zelenszkij-találkozó után megmozdulnak Ukrajnáért Budapesten
Szolidaritási menetet szerveznek a fővárosban.
március 2., 07:02
- Külföld
Lángoló hajtóművel cikázott át New Jersey felett egy repülőgép
Az esetről felvétel is készült.
március 2., 08:18
- Belföld
Kisbusz és személyautó ütközött az M5-ös autópályán
A személyautó árokba sodródott, majd a tetejére borult.
március 2., 09:26