- Tudomány
- palkovics lászló
- nkfih
- nemzeti kutatási fejlesztési és innovációs hivatal
- tudományfinanszírozás
- pályázat
- mta vs kormány
Újabb tudományos pénzekre tette rá a kezét Palkovics László
További Tudomány cikkek
- Megtalálták a másnaposság felelősét, de nem az, amire eddig gyanakodtak
- Ha nincs vérfrissítés, jönnek a bajok
- Magas rangú katonatiszt tűnt fel a világ legnagyobb hadseregében, de még mindig rejtély, ki irányítja őket
- Végre tényleg megoldódhatott Stonehenge rejtélye
- Még mindig mérgező az 1916-os verduni csata helyszíne
Palkovics László miniszteri karrierje az újonnan alapított Technológiai és Innovációs Minisztérium élén nem indult igazán fényesen, az ugyanis rögtön azzal kezdődött, hogy össze akasztotta a bajszát a Magyar Tudományos Akadémiával, amikor kiderült, jövőre már a minisztériumon keresztül kapnák a pénzt az MTA kutatóintézetei. Miközben pedig még mindig attól hangos a tudományos világ, hogy a kormány a kutatások függetlenségét veszélyezteti, Palkovics még pár milliárd forintnyi kutatási pénz elosztását vonta magához:
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal ugyanis elhalasztotta a kutatási pályázatainak eredményhirdetését, mert előbb Palkovics is le akarja okézni a pályázatokat.
Az NKFIH június 29-én adott ki egy közleményt arról, hogy a 2018 februárjában és márciusában kiírt felfedező kutatási felhívások (amelyeknek keretösszege kicsit több, mint 10 milliárd forint) eredményhirdetése csúszik. Ugyan a pályázatokat bíráló szakértői csoportok már egyhangú döntéssel eldöntötték, hogy kinek adnák a támogatást,
A felügyeletet ellátó miniszter 2018. június 6-án kelt tájékoztatása szerint az NKFI Alapból finanszírozott pályázatok keretében kötelezettségvállalásra csak a miniszterrel történt előzetes egyeztetés alapján kerülhet sor,
ezért amíg a miniszter úr nem dönt, nem lesz eredményhirdetés. A 444.hu-nak nyilatkozó érintett kutatók szerint emiatt több ezer kutató sorsa maradt függőben, az NKFIH pályázataira ugyanis nem egy-egy kutató pályázik, hanem egy pályázatot egész kutatócsoportok állítanak össze. A kutatók nem tudják igazán hová tenni, hogy Palkovics miért akarja ellenőrizni a pályázatokat, mikor az NKFIH az MTA-val együtt nagyon komoly, külföldi szaktekintélyeket is bevonó szakmai elbírálási rendszert épített ki, amihez a miniszter már valószínűleg nem sokat tud hozzátenni, már szakmai alapon.
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal már korábban is a tudománypolitikai rezsimváltás középpontjában volt: nemrég leváltották a hivatal éléről kormányzati pikszisből kiesett Pálinkás Józsefet, az MTA korábbi vezetőjét, a hivatal élére pedig Palkovics nevezhet majd ki új vezetőt.
(Borítókép: Ajpek Orsi/Index)