Végérvényesen itt a tavasz, de sántít az évszakok filozófiája

További Tudomány cikkek

Tavasz van! Gyönyörű!

Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz,

A vén Duna karcsú gőzösökre gondol,

Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik

Mezei szagokkal a tavaszi szél.

Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne,

Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás.

Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán!

Minden gyerek lelkes, jóizű kacagás!

Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég!

Mit beszélsz? korai? Nem volt itt sose tél!

Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel –

A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!

(József Attila, 1924, tavasz)

Már három hete tombol a meteorológiai tavasz. Most pedig a nap-éj egyenlőséggel elkezdődik a csillagászati tavasz is, amikor a Nap éppen az Egyenlítőn delel. Pontosabban ez egy csúszódátum, idén 20-ára esett, 48 év múlva pedig 19-ére fog. Naptárunk a földi évet ugyanis nem teljesen pontosan adja ki, ezért kell négyévente például szökőnapot és február 29-ét beiktatnunk.

De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy

csak a Föld egy részén mondhatjuk el, hogy most már tényleg itt a tavasz.

Annak ellenére, hogy ezen a napon a világ teljesen egységes, jó közelítéssel mindenütt egyenlő a nappalok és az éjszakák hossza, mégis csak a mérsékelt égövekben van kultusza a kikeletnek, itt követi egymást ugyanis négy évszak.

Hát ez az!

Egy éven belül több tíz fokot liftezik a hőmérséklet. Télen fűteni, nyáron hűteni kell a túléléshez, és ez bizony komoly alkalmazkodóképességet igényel. Szinte adja magát az ötlet, hogy az évszakok erősen kihathatnak a mérsékelt övi társadalmak fejlődésére.

Kissé sántít az évszakok filozófiája

Montesquieu, a felvilágosodás neves gondolkodója egyenesen azt állította, hogy a társadalom működése alapvetően függ attól, hol helyezkedik el az ország, milyen a földrajzi környezet. Szerinte az éghajlat döntően meghatározza az ott élők vérmérsékletét, a melegebb országokban élő emberek például túl forró vérmérsékletűek, míg az északiak hűvösek. A legeslegjobb mérsékelt, közepes szélességen élni, közülük is Franciaország a legideálisabb lakóhely a világon.

A filozófus meglátásaival megalkotta a földrajzi determinizmust, amelyet aztán Ellsworth Huntington járatott csúcsra a XX. század elején (nem Samuel P. Huntingtonról van szó, akinek 1996-os könyve, A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása nagy port kavart annak idején), mondván, nem véletlen, hogy az európai országok a legfejlettebbek. Kénytelenek voltak ugyanis új technikákat fejleszteni az alkalmazkodáshoz.

Míg a trópusi Afrikában élők lusták és tunyák. Párás, fülledt éghajlaton nem lehet kemény fizikai munkát végezni, és nincsenek rászorulva, hogy megvédjék magukat ingadozó körülményektől. Térképeket rajzolt az ember klimatikus energiáinak és a civilizáció fejlettségének megoszlásáról, és kijelentette, hogy az európai embernek szükségszerűen gyarmatosítania kellett a világot. Az évszakoknak akkora jelentőséget tulajdonított, hogy eljutott a nettó rasszizmusig is.

Nézeteit alaposan megcáfolták azóta, sőt feltűnt a determinizmus ellenpontja, a földrajzi nihilizmus is. Eszerint az emberi gondolkodás van annyira fejlett, hogy egyáltalán ne függjön a természettől, az éghajlattól. Ha kell, meg lehet fordítani a folyók irányát, gyapotot termelni az Alföldön, vagy éppen magyar narancsot. Minden csak elhatározás kérdése.

Mennénk-e melegebb éghajlatra?

Az biztos, hogy a négy évszak eléggé változatossá tudja tenni az évet. Az Egyenlítőnél minden nap ugyanúgy telik: átlag 25 fok meleg van, kora délután menetrendszerűen leszakad az ég, állandóan fülledt, párás a levegő. És mindig süt a nap.

Mifelénk nem különösebben csodálkozunk, ha hosszú hetekig nem is látjuk a napot, vagy márciusban esik a hó. A meredek váltások annyira izgalmasak, hogy a nagy tavaszi várakozásban könnyen felrobbanhatnak a hormonbombák. A nagy eufóriában pedig kisebb az esélye, hogy elküldünk valakit melegebb éghajlatra.