Már tudjuk, hogy mi történt 10 milliárd éve
Új csillagászati módszerek segítségével azonosították a jelenleg lehetséges legprecízebben mintegy száz vörös óriás korát. Ezen adatok és más információk segítségével a szakemberek kimutatták,
mi történt, amikor a Tejútrendszer összeolvadt a körülötte keringő Gaia Enceladus törpegalaxissal mintegy 10 milliárd éve.
A kutatók eredményeiket a Nature Astronomy című tudományos lapban mutatták be.
„Bizonyítékaink arra utalnak, hogy az összeolvadáskor a Tejútrendszer saját csillagai nagy populációját már létrehozta” – mondta Fiorenzo Vincenzo, a tanulmány társszerzője, az Ohio Állami Egyetem kozmológiai és asztro-részecskefizikai központjának munkatársa.
Ezen csillagok közül sok került a galaxis közepének vastag lemezébe, míg mások, amelyek a Gaia Enceladus hatása alá kerültek, a galaxis külső halójában vannak.
„A Gaia Enceladusszal való egyesülés a Tejútrendszer történetének egyik legfontosabb eseménye” – idézte a projektet vezető Josefina Montalbant, a Birmingham Egyetem kutatóját az EurekAlert.com tudományos hírportál.
A csillagok korának kiszámításakor első alkalommal állapították meg, hogy a Gaia Enceladus által befogott csillagok kora hasonló, vagy kissé fiatalabbak, mint a Tejútrendszer közepén született csillagok többsége.
Az eredmények szerint az összeolvadás megváltoztatta a már a galaxisban lévő csillagok pályáját, sokkal excentrikusabbakká váltak. A külső csillagok emellett más kémiai összetevőkkel is rendelkeznek, mint a belsők.
A kutatók több különböző megközelítést és adatforrást alkalmaztak vizsgálatuk során.
Az egyik ilyen módszer a csillagok korának meghatározására az asztroszeizmológia, a csillagok belső szerkezetét a pulzációjuk segítségével vizsgáló viszonylag új terület eszköztárának alkalmazása.
Az APOGEE spektroszkopikus vizsgálat eredményeit is bevonták a kutatásba. Az APOGEE projekt a csillagok spektrumát közeli infravörös fényben méri látható fény helyett, utóbbit ugyanis elhomályosítja a por. Segítségével meghatározható a csillagok kémiai összetétele.