Szuperhegyekből és málló kőzetekből származunk?

A Himalájánál háromszor hosszabb szuperhegységek egyértelmű nyomait fedeztek fel ausztrál kutatók. Méreteiben ma már semmi sem hasonlít hozzájuk: minimum olyan magasak voltak, és háromszor-négyszer olyan kiterjedtek, mint a 2400 kilométer hosszú Himalája.

Önmagában ez is érdekes, de az, hogy éppen a két szuperhegység kialakulása után történt az evolúció két meghatározó robbanása, igazán különleges egybeesés. A legfrissebb tanulmány nem kevesebbet állít, mint hogy a hatalmas ősi hegyek természetes lepusztulása és az onnan a tengerekben mosódó temérdek ásványi anyag táplálhatta a Föld legintenzívebb evolúciós fellendüléseit.

Mi lesz veled, ha elszabadulnak a kőhegyek?

Mivel mindeddig tudományos talány volt, miért ugrott meg többször is a törzsfejlődés folyamata, és miért nem haladt egyenletesen előre, a mostani felfedezés fontos mérföldkő lehet az élet kialakulásának kutatásában.

Az idősebbik szuperhegység, Nuna körülbelül 2-1,8 milliárd éve emelkedett az égbe, a fiatalabb pedig Transgondwanan, és 650-550 millió éves. Mindegyik létezését egy ritka és kizárólag óriási hegységek alatt képződő kristályok (lutéciumot tartalmazó cirkon) árulták el.

Az evolúciónak is két különleges kiugrását ismerjük: a valódi sejtek (eukarióták) első megjelenését nagyjából 2 milliárd évvel ezelőtt és a többsejtű tengeri élőlények rejtélyes kambriumi megjelenését 530 millió éve, amikor (földtörténeti léptékben) egy szempillantás alatt tengernyi állatcsoport bukkant fel a Földön és későbbi nyomaik a fosszíliákban.

olyannyira, hogy végül mi magunk is színre léptünk.

A nagy evolúciós lökéseket – most úgy gondolják – a két gigantikus hegység erodálódása, ezzel pedig hatalmas mennyiségű tápanyag (például vas, foszfor) tengerbe kerülése okozhatta. Ezek a tápanyagok jelentősen felgyorsíthatták a komplexebb biológiai ciklusokat az óceánokban. Nem kizárt az sem, hogy a pusztuló hegyek oxigént is juttattak a légkörbe, így a Föld még vendégszeretőbb lett a bonyolultabb létformákkal szemben.

Sokáig éheztek a moszatok

De azt, ami 1,8 milliárd és 530 millió év között történt, a tudomány egyszerűen csak „unalmas milliárdnak” nevezi. Ebben a felfoghatatlanul hosszú időszakban az élet látszólag leállt (vagy legalábbis fájdalmasan lassan fejlődött) a földi tengerekben.

A két szuperhegység után újabbak már nem keletkeztek. Friss málló kőzetek hiányában újabb tápanyagok sem szivárogtak az óceánokba, ezért

Nyilván további kutatásokra van még szükség a szuperhegységek és a kirobbanó erejű evolúció közötti pontos kapcsolat feltárásához, az eredmények azonban azt valószínűsítik, hogy bolygónk legtermékenyebb biológiai fellendülései, úgy tűnik, néhány kolosszális hegy árnyékában következtek be.

(Borítókép: Don Pettit / NASA)