B.F. Skinner, a pszichológus, aki megtanította a galambokat pingpongozni

Az emberi lét fenyegetéseit, az atomháború, az ökológiai pusztítás és a túlnépesedés problémáit úgy orvosolta volna, hogy a kukába dobja a szabad akarat téves koncepcióját és helyette a saját, behaviorizmuson alapuló társadalom-elméletét alkalmazza.

Korai évek

Burrhus Frederic Skinner már gyerekkorában új szerkezeteket tervezett, örökmozgót és gőzágyút, és ezek a kreatív, innovatív gondolatok később jól jöttek a pszichológia tanszéken megvalósított találmányaihoz. Egyetemistaként még regényírónak készült, de mikor találkozott Pavlov és John Watson viselkedéskutatók nézeteivel, egyből pályát váltott és a Harvardi Egyetem legeredetibb gondolkodója lett. Egyik furcsasága a sok közül, hogy szigorúan szabályozott életet élt. Minden nap 6-kor kelt, tanult, reggelizett, leadta óráit az egyetemen, a laborban dolgozott, 9-ig kutatott, majd vacsorázott és lefeküdt. Soha nem hagyott magának 15 percnél több szabadidőt.

Filozófiája

A behaviorizmus képviselőjeként azt feltételezte, hogy a viselkedést csak külső tényezők (például jutalom, büntetés) befolyásolják, nem gondolatok vagy érzelmek, ezért hiábavaló is a belső érzéseket vizsgálni – ezzel magára haragította pszichológus kollégáit. Ha a belsőt akarjuk megváltoztatni, környezeti és viselkedésbeli változásokra van szükség. A tudatot csak egy társadalmi terméknek tartotta, gondolatainkat szerinte genetikai történetünk és környezetünk programozza. Az „én” beprogramozott viselkedések együttese, ami alkalmazkodik az adott helyzethez. A szabad akarat gondolata illúzió, mivel nincs tudományos alapja és viselkedésünket teljes mértékben génjeink, környezetünk és társadalmi interakcióink irányítják.

A doboz

Sok kísérlet után megalkotta a Skinner Boxot. Ez a készülék először mutatott mérhető, megismételhető, mennyiségileg megjósolható viselkedést a patkányoknál és lehetővé tette az állatok megértését. 

Bebizonyította, hogy az éhes patkányok mind betaníthatóak arra, hogy a dobozban lenyomjanak egy kart, hogy ételhez jussanak, vagyis viselkedésük számszerűsíthetően megjósolható. Korábban még soha senki nem tudta ilyen egyértelműen megmondani, hogyan fog viselkedni egy állat.

Skinner legnagyobb felfedezése az „azonnali megerősítés” volt. A jutalom a patkányoknál egy új viselkedési mintát hozott létre, a kar megnyomását, amely a pozitív megerősítés eredményeként jelent meg.

A megerősítés és a büntetés (amit Skinner nem szeretett alkalmazni) az „operáns kondicionálás” alapja – a kondicionálás akkor következik be, amikor egy adott viselkedés erősségét a következmények módosítják. A kondicionálási folyamatban az "operáns" minden olyan viselkedésre utal, amely a környezetre hat, és következményekkel jár. 

Galambok a háborúban

Skinner a patkányokkal való munka után a galambokat kezdte tanulmányozni. A második világháborúban a katonaság egyik problémája a rakétairányítás volt: hogyan lehetne egy nagy távolságú rakétával célba találni? Bebizonyította, hogy a rakétán belüli rekeszekben elhelyezett galambok el tudják vezetni a rakétát a célponthoz: sikerült megtanítania egy madarat, hogy 45 perc alatt több mint 10 000-szer csipkedjen meg egy helyet a rakéta monitorán, amivel irányítani tudta a kilövést. De a katonaság végül nem vetette be a kamikaze galambokat, inkább radarral és egyéb technológiákkal irányította a rakétákat. A galambok viszont játékra is programozhatóak voltak, pingpong labda gurításában például verhetetlenek az állatok között.

Skinner ugyanezeket az elveket alkalmazta az emberi tanulásra. Megmutatta, hogyan tanulhatnak meg a mozgássérültek járni úgy, hogy a folyamatot kis lépésekre bontják, pozitív megerősítésekkel. A Skinner-féle mechanikus oktatógépek ugyan soha nem váltak népszerűvé, de a tanításban ma használt számítógépes szoftverek a behaviorizmust alkalmazzák.

(Borítókép: B.F. Skinner viselkedési kísérleteinek részeként a galambok tanulási képességét labdajátékon keresztül tesztelte. Fotó: Bettmann / Getty Images)

(smithonianmag)