Aki nem hordott zoknit – 10 kérdés Einsteinről
70 éve kérte fel az izraeli kormány Albert Einsteint, hogy az elhunyt Háim Wizmann után legyen ő a független izraeli állam második elnöke. Einstein azonban elutasította a felkérést, de ő volt az egyetlen amerikai állampolgár, akinek valaha pozíciót ajánlottak egy külföldi ország vezetésében. Három évre rá halt meg egy amerikai kórházban, csak egy ápolónő volt mellette, aki azt mondta, Einstein német szavakat mormolt, majd elaludt. A patológus a család engedélye nélkül kioperálta agyát a testéből, az agyi vizsgálat akkor semmilyen rendellenességet nem mutatott ki. 1999-ben egy tüzetesebb elemzés bebizonyította, hogy az agy fali burkolati területe hiányzik, aminek kompenzálására az agy belső fali lebenye 15 százalékkal szélesebb a normálisnál. Ez a régió felelős az absztrakt matematikai számításokért, a matematikai gondolkodásért, térlátásért, az agy értelmi, érvelési működéséért.
Most tesztelheti, mennyit tud erről a zseniről, aki kapcsolódik a kvantumfizikához, a fekete lyukakhoz és az időutazáshoz is.
Minden kérdés megválaszolására 30 másodperc áll rendelkezésére. Jelölje meg a helyes választ, majd vagy várja ki az idő végét, vagy kattintson a "Következő kérdés" gombra. A linkre kattintva elindul a játék.
Kérjük próbálja meg újra.
(Borítókép: Albert Einstein. Fotó: Harold M. Lambert / Getty Images Hungary)