Mi a felelős a sikeres diéták utáni jojóeffektusért?
További Tudomány cikkek
Sora Shin, a virginiai Fralin Orvosbiológiai Kutatóintézet adjunktusa ötéves, 2 millió dolláros támogatást kapott az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézettől, hogy megvizsgálja az agyi folyamatokat, amik felelősek lehetnek a magas zsírtartalmú étkezésekért – írta a VirginiaTech.
Az Egészségügyi Világszervezet adatai alapján több mint egymilliárd elhízott ember van a világon (Európában egyébként mi járunk az élen), és számuk csak növekszik. Ennek a globális közegészségügyi válságnak a fő okozói a könnyen elérhető, olcsó és kalóriadús finomságok.
A sütemények, chipsek és fagyik túlfogyasztása komoly közegészségügyi probléma, ami elhízáshoz vezet
– mondta Shin.
Az Országos Diabétesz, Emésztési és Vesebetegségek Intézetének támogatásával a Fralin Orvosbiológiai Kutatóintézetben működő, Shin által vezetett laboratórium célja, hogy azonosítsa a diéták utáni, magas zsírtartalmú étrendhez való visszaeséséért felelős agyi útvonalakat. Az agy hipotalamuszát összekötő leptinre érzékeny kört vizsgálja.
A leptin a „jóllakottság” hormon, amit a zsírsejtek termelnek, fontos szerepe van a testtömeg hosszú távú fenntartásában a hipotalamuszszal való kölcsönhatás révén. A vér megnövekedett leptinszintjét érzékeli a hipotalamusz, vagyis ha van elég zsírtartalék, akkor az agy leállítja az evést. A hipotalamusz felelős egyébként az olyan önszabályozó folyamatokért, mint a testhőmérséklet, a szomjúság és az éhség.
Az egereken végzett előzetes kutatások során Shin felfedezte, hogy a kis rágcsálók diéta után nemcsak magas zsírtartalmú ételeket választottak – ha választhattak a szokásos étrendjük helyett mást is –, hanem túl sokat is fogyasztottak.
Shin szerint ez jellemző az embereknél is: sokan a sikeres diéták után gyorsan visszatérnek a még korábbinál is magasabb zsírtartalmú étrendre, és sokszor túleszik magukat. Új kutatási tanulmánya a diéta utáni habzsolós visszaesés megelőzésével foglalkozik.
Tanulmányunk azért jelentős, mert most először tudjuk tisztázni, hogy a leptinre reagáló agyi körfolyamat hogyan válaszol a magas zsírtartalmú élelmiszerekre, és hogy ez a kölcsönhatás miként növeli az érzelmi túlevés kockázatát a diéta utáni időszakban
– mondta Shin.
(Borítókép: Chris Hondros / Getty Images)