Monet és Degas majdnem vakon festett

Az impresszionista festők merész ecsetvonásai és feltűnő színei a világ legkiválóbb művészeti gyűjteményeinek legismertebb darabjai. De mi van akkor, ha a részletek hiánya és az elmosódott színek nem direkt stílusjegyek, hanem szembetegségek következményei?

A Stanford-jelentésben olvashatjuk, hogy Michael Marmor stanfordi szemész számítógépes szimulációkat készített, amelyek megmutatták, hogy a degeneratív szembetegségek hogyan változtatják meg a színérzékelést a látómezőben. Az Archives of Ophthamology című folyóiratban publikált kutatás következtetései szerint Claude Monet egy korszakában nem tudta megítélni, hogy mit lát, vagy mit fest, Edgar Degas pedig tőle teljesen idegen stílusban kezdett alkotni – szembetegségeik miatt. 

A szimulációs képeket Adobe Photoshop szoftverrel állította elő a professzor, az elmosódás és a szűrő beállításait Degas és Monet szembetegségeinek különböző stádiumaihoz igazította, szakértelme és történelmi kutatások alapján.

Monet szeme

Monet-nál 1912-ben diagnosztizáltak szürkehályogot, de már hét évvel korábban is panaszkodott, hogy

a színek már nem ugyanolyan intenzitásúak... a vörösek sárosak lettek.

A szürkehályog 10 éven keresztül zavarta színlátását, de azt persze soha nem fogjuk megtudni, hogy Monet direkt mosta össze a színeket, vagy a betegsége okozta, hogy például a híres Vízililiomok című képén (1917–1920) semmilyen formát vagy körvonalat nem lehet felfedezni. Marmor állítja, hogy a szürkehályog nagy szerepet játszott az elmosódottságban, a művészettörténészek vitatkoznak vele.  A festő rettenetesen csalódott volt romló látása miatt, kénytelen volt megjegyezni, hol vannak a színek a palettáján, mert már alig látta őket. 

Képei egyre sötétebbek lettek, saját fantáziája és színlátása helyett a festéktubusok címkéire kellett hagyatkoznia.

A szürkehályog elhomályosítja a látást, de egy Monet kaliberű festőnek, akinek stílusa a fény és a szín játékán, használatán alapul, befolyásolhatja a színlátási képességet is

– mondta Marmor.

A progresszív, életkorral összefüggő látásgyengeséget okozó szürkehályog miatt a szemlencse főleg sárgás-barnás árnyalatokat érzékel és kicsit mindent sötétben lát. Miután 1923-ban vonakodva alávetette magát a szürkehályog-műtétnek, Monet visszatért eredeti festési stílusához, és megsemmisítette a beteg korszak alkotásait. 

Miért nem hagyod abba, Edgar?

Degas 1860 és 1910 között szenvedett makuladegenerációtól, betegsége előrehaladtával festményei egyre homályosabbak lettek, az árnyékok és a kontrasztok kevésbé voltak kivehetők.

A barátai meg is kérdezték Degast: Miért festesz még mindig?

– írta Marmor. Az 1870-es években készült alkotásai precízen ábrázolják az arckifejezéseket, az árnyékokat és a gyűrődéseket. Az 1880-90-es évekre az árnyékok és a részletek eltűntek. Ha megnézzük a Tengerparti táj (1890–1892) vagy a Haját szárító nő (1905) című képeket, nem ismerünk rá Degas korábbi stílusára. 

Marmor szerint ha megértjük, milyen kihívások elé állították ezeket a művészeket a szembetegségek, még jobban fogjuk értékelni teljesítményeiket. Monet Vízililioma vitathatatlanul az impresszionizmus egyik csúcsa, de nem véletlenül festette három évig. Sok művészettörténész azonban még mindig ellenzi Marmor tézisét, szerintük a művészek direkt festettek úgy, ahogy. A professzor szerint viszont a tényeket nem lehet figyelmen kívül hagyni: mit látott a művész beteg szeme.

(Borítókép: Claude Monet. Fotó: Library of Congress / Contributor / Getty Images)