Csak egy ember van a világon, akinek nem létezik a jobb oldal

Mit tennénk, ha egy teljes napon keresztül nem mondhatnánk ki sem a nem, sem az igen szót? Nos, nem (jaj, már itt is van) lenne könnyű feladat!

Egy kis nepáli törzs, a kusunda egyedülálló nyelvvel rendelkezik, bár már csak egy élő ember beszéli anyanyelvi szinten a se múlt-, se jövőidőt nem használó, a felszólító módot hírből sem ismerő kusundát. Mivel a jobbra-balra sem létezik, ehelyett „erre az oldalra” és „arra az oldalra” van, a kusunda autósiskolákban jól érezhetik magukat a nők. Bár valószínűleg nincs is ilyen intézményük, mivel a kusundák a nepáli társadalom legszegényebb rétegéhez tartoznak, nincs földhasználati joguk, és a legalantasabb munkákat végzik szegényen, a nepáli társadalom megvetésétől övezve.

A legutolsó, 2011-es nepáli népszámlálási adatok szerint 273 kusunda él, de csak a 48 éves Kamala Khatri beszéli folyékonyan a nyelvet. Elmondása szerint azért nem tanította meg a gyerekeinek, mert jövőjük szempontjából a nepálit fontosabbnak tartotta, ráadásul anyanyelvét a nepáliak állandóan kinevették és csúfolták.

Az erdő királyai

Az eredetileg félnomád kusunda törzs Nepál nyugati részének dzsungelében élt a 20. század közepéig, madarakra és gyíkokra vadásztak, a közeli városokban pedig jamgyökérrel és hússal kereskedtek, hogy rizst és lisztet kapjanak érte.

Ahogy azonban Nepál lakossága gyarapodott, a mezőgazdaság kezdte elhódítani a dzsungelek területét, és a törzs tagjainak be kellett költözniük a városokba, hogy letelepedjenek, és munkát vállaljanak. Mivel kevesen voltak, a szomszédos etnikai csoportokkal házasodtak össze, és nyelvük szép lassan feledésbe merült.

A nyelvváltás gyakran traumatikus élmény a gyarmatosítás, az elnyomás történelmi megrázkódtatása miatt, és az önértékelés csökkenésével jár

– mondja Julia Sallabank, a Londoni Egyetem nyelvtudományi tanszékének professzora.

Madhav Pokharel, a katmandui Tribhuvan Egyetem nyelvészprofesszora az elmúlt 15 évben a kusunda nyelv dokumentálásával foglalkozott. Több tanulmányban próbálta összekapcsolni a kusundát más nyelvekkel, például az észak-pakisztáni burusaszkival és az indiai nihalival, de fix kapcsolódási pontokra, rokonságra nem bukkant. Az aktuális nyelvészeti álláspont szerint a kusunda egy olyan ősi nyelv maradványa lehet, amit a Himalája alatti régiókban beszéltek a tibeti és az indoiráni nyelvek elterjedése előtt.

A legspeciálisabb nyelv

A nyelv egyik fő különlegessége, hogy nem használ tagadást, ehelyett a kontextussal érzékelteti a nemleges választ: ha azt akarjuk mondani, hogy nem kérünk kávét, az „inni” igét használjuk úgy, hogy a kávézás nagyon alacsony valószínűségét jelezzük. (Most jogosan ugorhat be a „Fekete-fehér-igen-nem” játék.)

A nyelvnek nincsenek merev nyelvtani szabályai, szerkezetei, rugalmas és relatív – a kifejezéseket a beszélőhöz képest kell értelmezni. Az elmúlt évtizedben a nepáli kormány több programot is indított a helyi bennszülött csoportok megsegítésére, mert a kusundák számára a nyelv kihalása egyet jelentene identitásuk és múltjuk elvesztésével.  

Kamala Khatri, az utolsó beszélő a Nepáli Nyelvi Bizottsággal dolgozik együtt, és a nyelven kívül ősi dalokat, anekdotákat tanít, de a nyelvmegőrzésben egy NowHere Media nevű, berlini székhelyű médiastúdió is segít. Készítettek egy 3D-s animációs dokumentumfilmet, amiben a kusundák vadászó-gyűjtögető nomád életét, kultúráját, hagyományait ábrázolják a modern technika segítségével. Fő céljuk egy kusunda digitális archívum létrehozása.

„Nyelvében él a nemzet”

A kusundák valószínűleg nem ismerik Széchenyi nagy mondását, de életük tökéletesen bizonyítja annak igazságát. A hátrányos helyzetű népcsoport életfeltételein nagyot lendítene, ha saját nyelvi közösséget alkothatnának.

Ha nincs nyelvük, semmi sem különbözteti meg őket a többi nepáli marginalizált csoporttól. A nyelv identitást ad nekik

– mondja Lok Bahadur Lopchan, a Nepáli Nyelvi Bizottság titkára.

A kusundák és támogatóik legújabb törekvése egy olyan földterület igénylése, ahol a kis népnek lenne saját egészségügyi ellátása, iskolája, anyanyelvi oktatása. 

Fontos lenne, mert ahogy egy kanadai tanulmány kimutatta: azokban az őslakos közösségekben, ahol a tagoknak a fele sem beszéli az anyanyelvét, sokkal nagyobb az esélye annak, hogy a gyökértelen fiatalok öngyilkosságot követnek el.  

(Borítókép: A Dang-völgy Nepálban. Fotó: Wikipédia)