Átok, ha mindenre emlékszünk?

A legtöbben arra sem emlékszünk, hol nyaraltunk tavaly – vagy akár idén –, annyi minden történik körülöttünk, olyan stresszesen élünk, emlékeink, tapasztalataink összevissza kavarognak agyunkban.

Az idősebbek fel tudják idézni, hányadik padban ültek az általános iskolában, de azt már nehezen mondják meg, mit ebédeltek előző nap. Nagyon sokféleképpen működik memóriánk, zavarokkal, homályokkal, vagy élesebb és kimerevített képekkel múltunkból, de létezik egy olyan rendellenesség, amely a legspeciálisabbnak tekinthető mind között. Ez a mindenre emlékezés tudománya, a hipermnézia.

Nincs szükség mementóra

Irigykedünk? Ne tegyük, kontrollálhatatlan állapot, ezért az előnyeit sem könnyű kihasználni: a hipermnéziás betegek a memóriateszteken átlagos vagy az alatti teljesítményt érnek csak el.

A betegség az emlékek precíz megjelenésével jár, vagyis a felvillanó múltbeli képek nem önmagukban jönnek (például tíz évvel ezelőtt piros ruhában utaztunk a villamoson, amikor mellénk ült az a jóképű kutya), hanem részletesen, festményszerű kidolgozottsággal (tíz évvel ezelőtt vakítóan sütött a nyárvégi nap, amikor a térdig érő fodros pamutruhánkban mellénk ült az az agár-terrier keverék loncsos szőrű kutya, és a gazdája szürke nadrágban, mákos hajjal fogta penészzöld pórázát stb.).

Vagyis minden kis elemre, háttérinformációra emlékszik a beteg, ami miatt elveszhet az apróságokban, és nem tud a lényegre fókuszálni. Ha másokkal dátumokról, eseményekről beszélget, beindul a memóriaképek áradása, amit képtelen megállítani.

Elváltozás az agyban

2006-ben dokumentálták az első ismert hipermnéziást, Jill Price-ot, aki 14 éves korától (1980. február 5-től) minden egyes napjára emlékszik, de a Neurocase folyóirat szerint a saját életével összefüggő dolgokon kívül semmit sem tudott megjegyezni a múltból, vagyis az átlagosnál gyengébb memóriával rendelkezett. A legfiatalabb beteg az amerikai Markie Pasternak, aki 1994-ben született, és 2005-től minden napjára emlékszik.

A kutatások szerint a betegek a tényeknél sokkal jobban fel tudják idézni a körülményeket. Ha valaki a múltban mondott valami fontos információt, a hipermnéziás az információra alig, a közlés körülményeire viszont annál jobban fog emlékezni.

A kór persze megmozgatta a művészek fantáziáját is: valószínűleg Jorge Louis Borges írt elsőként egy fiktív hipermnéziás szereplőről a Funes, az emlékezőben: a főhős egy baleset következtében elfelejt felejteni – de ekkor még nem diagnosztizálták a betegséget. A Doktor House egyik része egy hipermnéziás pincérnőről szól, a Feketelista-sorozat egyik részében egy mellékszereplő szenved ebben a betegségben, a Gangsta című, 2011-es manga főszereplője szintén hipermnéziás. Claire North 2014-es Harry August csodálatos élete című regényében a főszereplő is a betegség jeleit mutatja, mind a 14 elmúlt életére emlékszik. David Baldacci Emlékember című regényének Amos Deckere szintén mindent fel tud idézni a múltból.

(Borítókép: Shutterstock)