- Tudomány
- e-cigaretta
- dohányzás
- tanulmány
- egészségügy
- szívbetegség
- egészség
- szív- és érrendszeri betegség
Az e-cigaretták épp olyan károsak, mint a cigaretták
További Tudomány cikkek
A tudósok megállapították, hogy az elektromos cigaretta tartós használata jelentősen károsíthatja a szív- és érrendszer működését, így az embereknél megnő a szívbetegségek kockázata.
A dohányzás szívre gyakorolt negatív hatása régóta ismert, de a párologtatás hatásáról eddig kevesebbet tudtak.
Most egy amerikai tanulmány azt állítja, hogy a párologtatásnak az erek működésére gyakorolt hatása hasonló a dohányzáséhoz. A kutatók két vizsgálatot végeztek: az egyiket embereken, a másikat patkányokon. Az első vizsgálatban 120 önkéntes személytől vettek vérmintát.
Az eredmények a kutatók szerint újabb bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy az e-cigarettának való kitettség káros kardiovaszkuláris egészségügyi hatásokhoz vezethet – írja az Independent.
Embereken és patkányokon kísérleteztek, ugyanazt az eredményt kapták
Az önkéntesek között voltak tartósan e-cigarettát használók, tartósan dohányosok és olyanok, akik egyiket sem használták.
A hosszú távú párologtatókat úgy definiálták, mint az e-cigarettát hetente több mint ötször, több mint három hónapon keresztül használókat. A tartós dohányosokat úgy jellemezték, mint akik naponta több mint öt cigarettát szívnak. Ezután megvizsgálták, hogy a molekulák mennyire képesek átjutni a vérsejtek egy rétegén a másik oldalra. Minél több molekula tud átjutni, annál nagyobb a szívbetegség kockázata. Azt is vizsgálták, hogy az erek képesek-e nitrogén-oxidot kibocsátani, egy kémiai indikátort, amelyet a sejtek megfelelő működésének feltérképezésére használnak.
Humán vizsgálatunkban azt találtuk, hogy a krónikus e-cigaretta-használóknál károsodott az erek működése, ami miatt fokozottan ki lehetnek téve a szívbetegségek kockázatának
– mondta Matthew Springer, a vizsgálat vezetője, a Kaliforniai Egyetem kardiológusprofesszora.
Patkányvizsgálatukban a tudósok megállapították:
nem volt egyetlen olyan összetevő sem, amelyet el lehetett volna távolítani az e-cigaretta gőzéből, amely megállította volna a szívre gyakorolt káros hatást.
Mint arról beszámoltunk, egy másik tanulmány szerint a dohányzásról megállapították, hogy 35 év a legkésőbbi életkor a leszokáshoz, ha el akarjuk kerülni a visszafordíthatatlan egészségügyi károsodásokat.