Önként is libabőrös tud lenni? Az agya különleges lehet
További Tudomány cikkek
A különleges képesség elsőre ugyan meglehetősen haszontalannak hangzik – hiszen ki lelné örömét abban, ha nemcsak a hideg, a félelem vagy az izgatottság hatására lenne libabőrös, hanem saját akaratából, bármikor libabőrössé tudna válni –, mégis komoly áttörést jelenthet a kutatás eredménye az agyi működés megértésében.
A most közzétett publikáció kutatásában 32 olyan önkéntes vett részt, aki képes arra, hogy bármikor önszántából libabőrös legyen. Az elvégzett tesztek eredményeiből kiderült, a résztvevők háromnegyede amiatt váltotta ki szándékosan a libabőrt, hogy fokozza az érzelmi élményeket, miközben olyan tevékenységeket folytatott, mint a zenehallgatás, a tánc vagy éppen a szex.
A tesztben részt vevők fele emellett arra is képes volt, hogy a libabőrös hatást meghosszabbítsa, szintén szándékosan, így nemcsak a különös testi reakció előidézésére, de annak hosszabb távon való fenntartására is képesek egyesek.
Az érzések különleges fokozásának képessége mellett a libabőrt előidézni képes emberek személyisége is eltérhet az erre nem képes társaikétól, ugyanis a résztvevők a szupererő mellett sokkal nyitottabbnak bizonyultak a személyiségtesztek elvégzését követően, emellett pedig sokkal könnyebben be is tudnak illeszkedni, mint mások.
Nem tudták, hogy különlegesek
Érdekesség, hogy a kutatásban részt vevők közül a legtöbben még csak tisztában sem voltak azzal, hogy a libabőr szándékos előidézése miatt igazán különlegesnek számítanak, és hogy nem mindenki képes erre. Annak ellenére, hogy egyesek képesek elérni ezt az állapotot minden külső hatás nélkül, ezt mindenki másképp idézi elő. Van, aki azt állítja, hogy „megfeszítek egy izmot a fülem mögött, és a libabőr megjelenik a hátamon, majd a karomra vándorol”, míg más azt mondja, „a libabőrre gondolok, elkezd megjelenni, megborzongok/borzongok, és ott van”.
A vizsgálatban részt vevők közül a legtöbben serdülőkorban vagy fiatal felnőttként vették észre a különleges képességet, az önkéntesek közül azonban ketten azt állították, hogy csak az után jöttek rá, hogy képesek erre, hogy látták Facebookon a kutatás leírását – írja az Indy100.
Hiába azonban a felfedezés, a kutatóknak további vizsgálatokra van szükségük ahhoz, hogy meghatározhassák, pontosan hogyan és mi idézheti elő egyeseknél ezt a képességet. Abban azonban egyetértenek a kutatók, hogy a különleges, az átlagostól eltérő agyi működés okozhatja a különbséget, ami miatt az illető meg tudja úgy növelni az adrenalinszintjét, hogy attól bekapcsoljon a reflex.
De mi is az a libabőr?
Amikor valami félelmeteset, érzelmileg meghökkentőt vagy éppen hideget érzékelünk, az agyunk aktiválja a fenyegetés értelmezésére szolgáló agyterületet, az úgynevezett amigdalát. Ezt az agyterületet mandula formájú neuroncsoportok alkotják, amelyek mélyen az agy mediális temporális lebenyében találhatók. Az amigdala felel elsősorban az érzelmi reakciók feldolgozásáért és tárolásáért.
Az érzelmi hatásra az amigdala egy másik agyterületet is aktivál, a hipotalamusznak nevezett agyi területet, ami az adrenalinszint emelkedését idézi elő, egy olyan hormonét, amely beindítja a harc vagy menekülés reflexét. Amikor ez a hullám létrejön, gyakran áll fel különböző testrészeinken a szőr – azaz libabőrösödünk, amit más néven pilomotoros reflexnek is hívnak.
A pilomotoros reflex nemcsak az embereknél, de az állatoknál megfigyelhető, ez ugyanaz a reakció, amitől a macska szőrzete égnek áll, ha fél, ugyanis a nyávogó négylábúak szintén az adrenalintól állítják fel a szőrüket, hogy emiatt nagyobbnak tűnjenek az ellenségeik számára a fenyegetettség észlelésekor. Egy a Cellben megjelent 2020-as tanulmány megállapította, hogy azok a sejtek, amelyek az izmok összehúzódásával libabőrt okoznak, fontosak a szőrtüszőink egészségének szempontjából is, ugyanis ezek hiányában a hajunk is hamar kihullana.
Nem csak fizikai hatás miatt növekedhet meg az adrenalinszintünk, aminek következtében aztán libabőrösek lehetünk. Fontos kiemelni az érzelmi részt: libabőrt érezhetünk egy gyönyörű beszéd, egy hangos csattanás vagy egy szerelmes zeneszám hallgatásakor, de előfordulhat, hogy egy szomorú vagy éppen félelmetes film miatt kerít hatalmába minket az érzés.
Ez ugyan elsőre valóban furcsának tűnhet, de az igazán erős érzelmi reakciók többféle testi változást, például izzadást és sírást is okozhatnak a libabőr megjelenése mellett – írja a Bustle.
Számos különböző elmélet létezik arra vonatkozóan, hogy az emberek miért tapasztalnak libabőrt a zene hatására. A legszélesebb körben elfogadott elmélet szerint ez azért lehet, mert a hallgatott szám felülírja az elvárásainkat, például egy új hangszer jön be, hangosabb lesz a szám, vagy éppen a ritmusa változik meg. Ez azonnali meglepettséget vált ki belőlünk, bizonyos esetben pedig félelemreakcióhoz is vezethet
– vélekedik Matthew Sachs idegkutató.
(Borítókép: Luis Alvarez / Getty Images)