Ezért érzi úgy, hogy évről évre hamarabb jön a karácsony

GettyImages-1195908929
2022.12.01. 09:04
Gondoljunk csak vissza a gyerekkorunkra. December egyértelműen az év leghosszabb hónapja volt, mely a különböző iskolai előadások próbáival, kívánságlisták írásával, végtelenül sok csokievéssel és még annál is több várakozással telt – manapság azonban már döbbenten eszmélhetünk rá, hogy ismét itt a karácsony. De miért van ez?

Felnőttként teljesen máshogy érzékeljük az időt. Az egyik pillanatban még az újévet ünnepeljük, a másikban már a kertben grillezünk, a következőben pedig azon töprengünk, kinek milyen ajándékot vegyünk karácsonyra. Ha ön is így érez, jó hírünk van: nincs egyedül, sőt mi több, ez egy teljesen normális jelenség. Egy nemrégiben készült brit kutatás ugyanis kimutatta, hogy a megkérdezett felnőttek 77 százaléka egyértelműen úgy érzi, hogy a karácsony évről évre hamarabb jön.

Ennek legfőbb oka az idő múlásának megélése, az életkor előrehaladtával ez ugyanis megváltozik, ami gyakran azt az érzést keltheti, hogy az idő az öregedéssel felgyorsul. Gondoljunk csak bele: egy hétéves gyermek számára a karácsonyok közötti 12 hónap az élettapasztalatainak egy jelentős részét teszi ki, hiszen egy év alatt számtalan új dologgal találkozik. Ezzel szemben egy 45 éves számára ugyanez a 12 hónap azonban már egy sokkal szolidabb időszak lehet – ez az aránykülönbség pedig egyszerűen összenyomja a karácsonyok közötti relatív időt.

Az idővel kapcsolatos tapasztalatainkat szintén merőben befolyásolja az, hogy bizonyos életszakaszokban hány emléket éltünk meg – amikor ugyanis azt próbáljuk megbecsülni, hogy egy múltbéli esemény mennyi ideig tartott, tudat alatt arra alapozunk, hogy hány emléket szereztünk a kérdéses időszak alatt. Akár egy film, akár egy autóút vagy egy kapcsolat hosszára próbálunk emlékezni, az ezalatt kódolt emlékeink száma szolgál majd azok hosszának mutatójául. Így tehát azokat az időszakokat, amelyekben kevesebb új emlékünk keletkezett, akár azért, mert hiányoztak az újszerű tevékenységek vagy a felfokozott érzelmek, agyunk rövidebbnek értelmezi.

Várakozás, stressz, szorongás

A karácsony hamarabbi érkezéséért felelős a várakozásba fektetett energia mennyisége is. Mint írtuk, a gyerekek számára szinte egyértelműen ez a legjobban várt időszak, már az év elején elkezdik visszaszámolni a napokat, így tudat alatt az idő múlására való folyamatos összpontosítás jellemzőn megnyújtja számukra az időt, míg egy felnőttnél általában ez már nem így van.

Idősebb korban a karácsony már veszít varázsából, az ajándékok nyújtotta mámort bizonyos esetekben felválthatja a stressz és a szorongás, a tökéletes ünnep megszervezése ugyanis hirtelen már nem a szülők, hanem a saját feladatunk lesz.

Kinek milyen ajándékot vegyek? Milyen étel kerüljön az asztalra? Ki legyen meghívva a nagy karácsonyi vacsorára? Idén vajon milyen konfliktus alakul ki a családtagok között?

Az ilyen és ehhez hasonló kérdések egyáltalán nem számítanak ritkaságnak, a miattuk kialakuló belső szorongás és időnyomás miatt pedig szintén érezhetjük úgy, hogy gyorsabban telik az idő. Végül, de nem utolsósorban pedig a technológiai változások is befolyásolhatják időérzékelésünket, a számtalan fejlesztés ugyanis lehetővé tette, hogy több feladatot végezzünk el, minden korábbinál gyorsabban.

A karácsony tehát a valóságban nem jön hamarabb, az azonban, hogy az ünnep közötti hónapokat hogyan éljük meg, már csak rajtunk múlik. Ha úgy érezzük, túlnő rajtunk a megfelelési kényszer és a stressz, érdemes visszavenni a tempóból, reflektálni a jelenlegi helyzetünkre, és hálásnak lenni azért, amit sikerült elérni az évben. Ha ezeken túl vagyunk, egy kis odafigyeléssel már át is adhatjuk magunkat a karácsony szellemének, hogy az ünnepet olyannyira váró kisgyerek ismét felszínre törhessen.

(Borítókép:  Andrew Lichtenstein / Corbis / Getty Images)



  • Hírek
  • Hírek