Miért nem tűnnek el a papírkönyvek, amikor régóta a halálukat jósolják?

Húsz évvel ezelőtt még a Gutenberg-galaxis végét várták, azt, hogy az internet elterjedésével nem lesz szükség nyomtatott könyvekre, és szakértők sokasága fejtegette, hogy az e-könyveké a jövő, a világhálón minden írott mű elérhető lesz, a papírkönyv pedig megmarad afféle retró érdekességnek.

Felvetődött már ez jóval korábban, a televízió népszerűvé válásakor is, a követ pedig nem más dobta a vízbe, mint Marshall McLuhan, a világhírű kanadai teoretikus 1962-ben megjelent Gutenberg-galaxis című művével. Őt tekintik a médiaelmélet egyik megalapítójának és sarokkövének, megállapításait pedig máig alkalmazza a reklám- és médiaipar. Nevéhez fűződik „a médium maga az üzenet” szlogen és a „globális falu” kifejezés is, megjövendölte az internet megszületését, és tudományos alapossággal a nyomtatott könyv halálhírét keltette.

De nemcsak a papírkönyvet és a nyomtatott szavakat temette, hanem magát az olvasást is helyretette, és kijelentette, hogy egy analfabéta is birtokolhatja a tudás teljességét a beszéd, a megfigyelés, a tapasztalás, az alkotás, a rítusok, a mítoszok révén, és egyáltalán nem biztos, hogy az olvasó ember minden tekintetben felülmúlja őket.

Ehhez képest…

Erős szavak ezek, de úgy tűnik, nem nagyon hatották meg az embereket. A borús jóslat ellenére roskadoznak a könyvesboltok polcai szebbnél szebb és jobbnál jobb könyvekkel, talán soha nem volt ekkora a választék, és

Mi történt? Miért bajlódnak papírlapokkal az emberek tömegei egy agyondigitalizált világban, amikor kényelmesen a képernyő előtt ülve is olvashatnak szinte bármilyen e-könyvet?

Az egyik nyomós érv éppen az, hogy a könyv hordozható, bárhová magunkkal vihetjük. Ott vannak persze az e-book-olvasók, de hiába vizionálták annyian, nem terjedtek el tömegesen. Akármennyire olvasáshoz tökéletesítették is a képernyőket, nem sokan mondanák azt, hogy otthon e-book-olvasón szeretnek könyveket falni. Az olvasás ugyanis nem pusztán mentális folyamat, sok fizikai elem is kapcsolódik hozzá, és a könyvek tapintásáról, forgatásáról, lapozgatásáról, úgy tűnik, nem óhajtunk lemondani. Na és a mutatós borítókról sem.

A legjobb karácsonyi ajándék

Ha belemélyedünk egy jó könyvbe, megszűnik a külvilág, szinte bekebeleznek a lapok, olyan, mint egy meditáció. A képernyőt nézve azonban eléggé nehézkes flow-ba keveredni. Márpedig a könyvolvasásnak éppen ez az egyik legerősebb csábereje, hogy képes bevonzani, magával ragadni, miközben serkenti az agyunkat, oldja a stresszt, javítja a memóriánkat, gazdagítja a szókincsünket és nyugalmat ad. A könyvet ráadásul birtokba is vehetjük, ezért is lehet az egyik legszemélyesebb karácsonyi ajándék.

Az, hogy kit milyen könyvvel lepünk meg, nemcsak arról szól, akinek adjuk, hanem az ajándékozóról is sokat elárulhat. Szinte mindenki átélte már azt az élményt, hogy milyen izgalommal csomagolta ki a kapott könyvet, amelybe azonnal belevetette magát, és lelkesen lapozgatni kezdte. Egy jól eltalált könyvvel ugyanis nemcsak színes tárgyat ajándékozunk valakinek, hanem megannyi élményt is.

Vagy éppen tudást, érdekfeszítő történetekkel, amelyekkel sziporkázhat és lenyűgözheti környezetét. Mindebben segítenek a Ma is tanultam valamit 4 és A 184 olimpiai arany története című könyvek, amelyek kihagyhatatlan és hiánypótló ajándékok mindazoknak, akik mindennap tanulni szeretnének valamit, és szeretik a meglepő, drámai vagy éppen vicces történeteket. Ezekkel a könyvekkel garantáltan gazdag élményeket adhatunk, és az ajándékozó is biztos lehet benne, hogy jó színben tűnik föl. 

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)