További Tudomány cikkek
- Van egy kísérteties szálloda, ahol biliárdgolyókkal dobálóznak a szellemek
- A súlycsökkentő műtét lehet a megoldás a túlsúlyos cukorbetegek problémáira
- A Ryugu aszteroida mintái hemzsegnek az élettől
- A vese sejtjei is képesek az emlékezésre
- Hatalmas aranylelőhelyre bukkantak Kínában, ez lehet a Föld egyik legnagyobbja
Közelegnek az ünnepek, amikor rengeteget eszünk, iszunk, és nem feltétlenül mosogatunk el mindent egyből fogyasztás után, hiszen olyan jó együtt lenni a karácsonyfa körül, örülni a gyerekek boldogságának, táncolni, míg be nem köszönt az új év. Még a mosogatógépbe sem biztos, hogy bepakolunk, mert az is idő, de vajon meddig tárolhatjuk gond nélkül a piszkos, épp csak leöblített edényeket a mosogatótálcán?
Fiatalság, bolondság
Az LG megbízásából a OnePoll nemzetközi piackutató cég felmérte az emberek mosogatási szokásait. A tanulmány kimutatta, hogy a piszkos edények maximum másfél napig maradhatnak egymásra halmozva mocskosan, ezután megkezdődik a mikrobaburjánzás. De a felmérésből az is kiderült, hogy életkortól függ, mennyire gyorsan mosogatnak el az emberek.
A New York Postban megjelent statisztika 2000 amerikai szokásait vizsgálta 2022. október 11. és 18. között. A kutatók megfigyelték, hogy a nettség generációfüggő. Ezen nem is nagyon lehet csodálkozni, hiszen minél fiatalabb valaki, annál jobban szeret dagonyázni, pocsolyába ugrálni, náthás orrot a pulóver ujjába törölni. Úgyhogy semmi meglepő nincs abban, ha az elfoglalt Z generációsok (a 1995–2009 között születettek) evés után nem mosogatnak el egyből. Fiatalság, bolondság! Csak akkor van gond, ha több mint 1,5 napig hagyják állni a koszos edényeket, mert megjelennek a mikrobák!
A Z generáció tagjainak csaknem fele hagyja a piszkos edényeket akár négy napig is a mosogatóban. A millenniumi generáció (1981–1996) 52 százaléka, az X generáció (1965–1979) 66 százaléka és a baby boom (1946–1964) generáció 72 százaléka egy napnál tovább semmiképp nem halogatja a mosogatást.
Finom baktériumleves
De az eltérő viselkedés pszichológiai tényezőkkel is összefügghet. Életkortól függetlenül a minimalista életvitelt folytatók 64 százaléka nem hagyja több mint egy napig állni a piszkos edényeket.
A renddel kevesebbet törődők viszont akár két napig is otthagyják a mosatlant. De ahogy az Australian Broadcasting Corporation korábban megjelent cikke írja, ez a lustaság nem veszélytelen. A mosogatás kihagyása a kórokozók házon belüli terjedésének gyakori módja.
A baktériumok négy napig képesek életben maradni tiszta felületeken. Képzeljük el, az ételmaradékokkal szennyezett edényeken milyen sokáig megmaradnak
– mondja Barbara Mullan, a Curtin Egyetem docense.
És sajnos az áztatás sem segít eltávolítani a baktériumokat. Nem higiénikus megoldás, mert a víz általában 60 fok alatti hőmérsékletű, ami ideális hőfok a mikroorganizmusok fejlődéséhez. Így a sok áztatás végén egy kellemes baktériumlevest kaphatunk. Sőt, ha beledugjuk a kezünket, és utána nem mossuk le alaposan, akkor a konyha és a ház egyéb felületeit is beszennyezzük a mikrobaleves összetevőivel.
(Borítókép: Képünk illusztráció. Fotó: Adam Young / Getty Images)