Megölte feltalálóját és zavargásokat okozott a világ legközönségesebb anyaga

Talán nincs is megszokottabb, hétköznapibb, unalmasabb anyag a világon, mint a nejlon, amely legfeljebb ásító közönyt válthat ki egy 21. századi emberből, már ha egyáltalán valami apró reakciót is előidéz, ha elhangzik a neve. Pedig feltalálása és debütálása egyáltalán nem volt izgalmaktól mentes, és ez a kőolajból készülő, poliamidokból álló szintetikus polimerféleség nem csak a divatot formálta át egyik pillanatról a másikra, hanem gyökeresen átalakította egész világunkat, és a sokat dorgált plasztikuniverzum egyik törzsalapítójaként máig annak egyik egyeduralkodója maradt. 

Vegyészek már régóta kerestek egy olcsón előállítható, jó tulajdonságokkal rendelkező műszálat, de Wallace Carothers szerves kémikus felbukkanásáig kellett várni az áttörésre. Az amerikai Harvard Egyetem szerves kémiával foglalkozó 32 éves tanárát 1927-ben csábította át az amerikai DuPont vegyipari vállalat, a fiatal tudós pedig csapatával már 1931-ben elő is rukkolt egy új szintetikus anyaggal, a búvárruhák máig elengedhetetlen alapanyagával, a neoprénnel (műkaucsuk). 

Végkimerülésig kavarták, mire sikerült

Figyelmét ezután egy finom, de mégis erős és tartós, forradalmi anyag felfedezése kötötte le, a vállalat pedig akkora lehetőséget látott egy ilyen találmányban, és annyira bízott a tudósban, hogy (akkoriban horribilisnek számító) 40 millió dollárt fektetett az úttörő kutatásokba. Éjjel-nappal azon dolgoztak a vegyészek, hogy mihamarabb bemutathassanak a világnak egy új, páratlan tulajdonságokkal rendelkező anyagot. Már évek óta folyt a lázas kísérletezés, sikertelenül, amikor 1935-ben Wallace Carothers egyik holtfáradt munkatársa (az aznapi jelentés szerint)

amikor váratlanul felpattant és a keverőpálcájával kirohant a laboratóriumból, maga mögött húzva egy elasztikus szálat, amelyik csak nem akart elszakadni. 

Ez volt az a pillanat, amikor megszületett a nejlon, ami akkor még csak a prózai poliamid 6.6. nevet viselte. A prototípus azonban nemcsak túlságosan nyúlékony, hanem gyúlékony is volt. Még két évbe telt, mire sikerült a mesterséges matéria olvadáspontját 250 Celsius-fokra, szakítószilárdságát pedig a többszörösére növelni, majd a DuPont nylon néven szabadalmaztatta az új műanyagot 1937-ben. 

Őrületbe kergette az embereket… 

Erős, ellenálló, könnyen formálható, színezhető, olcsó és tartós, pont, amilyet szerettek volna.

és az 1939. évi New York-i világkiállítás óriási szenzációja lett, és egyik pillanatról a másikra berobbant a köztudatba. Amikor a nejlon szabadalmát féltékenyen őrző DuPont 1940. május 15-én piacra dobta az első nejlonharisnyákat, már

Wallace Carothers azonban már nem érte meg a bombasikert. A váratlanul rászakadt népszerűségtől, az ezzel járó stresszhelyzetektől és a közszerepléstől irtózó, amúgy is depresszióra hajlamos tudós 1937. április 29-én öngyilkosságot követett el (kálium-cianid oldatot ivott). Állítólag nehezen tudta elfogadni, hogy a nejlonharisnya feltalálójaként és nem mint kiemelkedő vegyészként vonul be a történelembe. 

Jól sejtette, a nejlonharisnya megjelenése ugyanis valóságos őrületet váltott ki. A női lábak vonalát ellenállhatatlanul kiemelő finom ruhadarabért valósággal ostrom alá vették az áruházakat. És mivel akkor még csak a DuPont gyártott nejlonharisnyákat, akkora kultusz alakult ki körülötte, hogy a II. világháború végével, 1945 augusztusa és 1946 márciusa között, megszerzéséért tömegverekedések és lázongások sora tört ki Amerika-szerte. 

…és elszakadt a nejlonszál 

Az egyik csúcspont Pittsburghben (Pennsylvania állam) történt 1946. június 12-én, amikor több mint 30 ezer pittsburghi nő sorakozott fel egy East Liberty környéki harisnyabolt előtt, hogy hozzájuthasson a meghirdetett 10 ezer pár nejlonharisnya egyikéhez. A cérna (harisnyaszál) akkor szakadt el, amikor az eleredő eső ellenére étlen-szomjan is kitartó sorban állókat egy csapat férfi gúnyolni kezdte, mire a frusztrált várakozók összekaptak velük, majd egymással is. A rendőröknek csak nagy nehezen sikerült véget vetniük a harisnyazavargásnak. 

Több hónapba telt, mire a DuPont annyira növelni tudta a termelését, hogy kielégítse a szárnyaló keresletet, majd miután trösztellenes perrel fenyegették meg

így az érzéki ruhadarab az 1950-es évektől fokozatosan elterjedt az egész világon. 

A tragikus sorsú feltaláló neve azonban nem szervesült a nejlonharisnyával. Inkább a legáltalánosabban felhasznált, pótolhatatlan műanyagfajta atyja lett ő. Nejlonfüggöny és szatyor, gitárhúr és autóalkatrész, fogkefe és padlószőnyeg, sátor és fürdőruha, esődzseki és csomagolóanyag. Na meg a nevezetes iskolaköpeny és virágmintás otthonka, közelmúltunk két feledhetetlenül izzasztó ikonikus viselete. Mind-mind szép-új műanyag világunk szerves tárgyai, még ha nem is sokszor időzünk el ezen. Ha azt hiszi, mindent tud a nejlonról, akkor azért, ha nem egészen biztos ebben, akkor pedig azért tesztelje tudását! 

   (Borítókép: Getty Images)