A modern kutyafajták agymérete nagyobb, mint az ősi fajtáké

A farkastól genetikailag távolabb álló, modern kutyafajták relatív agymérete nagyobb, mint az ősi, több ezer éves fajtáké. Az agyméret növekedése nem köthető a fajták szerepéhez, sem életmenet-jellemzőkhöz, ezért feltehetően a városiasodó, komplexebb társas környezet hatása – derül ki egy magyar kutatásból, amelyről az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszéke tájékoztatta kedden az MTI-t.

A ma ismert négyszáz kutyafajta viszonylag rövid idő alatt alakult ki és nagy változatosságot mutat, ezért kincsesbányát jelent azoknak a kutatóknak, akik a fajon belüli gyors változásokra kíváncsiak. Mivel az emberi agy kiemelkedően nagy a testmérethez viszonyítva, régóta érdekli a kutatókat, hogy az agyméretet milyen tényezők befolyásolják. A sokféle kutyafajta összehasonlítása ezeket a kérdéseket is segíthet megválaszolni.

Garamszegi László Zsolt, az Ökológiai Kutatóközpont evolúcióbiológusa régóta foglalkozik az agyméret evolúciójával. „A háziasított állatok agya akár húsz százalékkal kisebb lehet, mint a vad őseiké. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a domesztikált fajok élete egyszerűbb a vadon élő ősökéhez képest. A gazdák által nyújtott biztonságos környezetben nem kell ragadozók támadásaitól tartani és vadászni az élelemért, így nincs szükség az energetikailag költséges nagy méretű agy fenntartására, és a felszabaduló energia másra fordítható, például több utód létrehozására, ami a háziállatoknál fontos szempont” – mondta a kutató.

Mint Garamszegi László Zsolt hozzáteszi, a különböző kutyafajták eltérő komplexitású társas környezetben élnek, illetve összetett feladatokat látnak el, amelyhez feltehetően nagy agyi kapacitásra van szükség. Ezért arra gondoltak, hogy az agyra ható szelekciós nyomás a fajon belül változhat, és különbséget találnak majd a kutyafajták agymérete között az alapján, hogy milyen feladatot látnak el, vagy mennyire távolodtak el genetikailag a farkastól.

A különböző kutyafajták agyméretével kapcsolatban ez az első, átfogó kutatás, melynek előkészítése több évtizedet vett igénybe. Csörgő Tibor, az ELTE Anatómiai, Sejt- és Fejlődésbiológiai Tanszék főmunkatársa évtizedek óta gyűjt koponyákat, amelyekről a kaposvári Medicopus Nonprofit Kft. CT-felvételeket készített. Czeibert Kálmán állatorvos a CT-képek alapján rekonstruálta az agyakat, és megállapította azok pontos térfogatát. Ezt egészítette ki az ELTE hét éve működő Kutya Agy- és Szövetbankja, amely lehetővé tette, hogy a koponyafelvételek alapján számolt agytérfogatokat valódi agyak alapján ellenőrizhessék. Végül 865 egyedről, 159 kutyafajtáról sikerült adatot gyűjteni. A farkasokat 48 példány képviselte.

Az Evolution szaklapban publikált eredmények szerint a farkasok 31 kilogrammos átlagos testsúlyához 131 köbcentiméteres agytérfogat társul. A hasonló súlycsoportba tartozó kutyák esetében az agytérfogat ennek csak körülbelül háromnegyede, vagyis hozzávetőlegesen 100 köbcentiméter. Ez megerősíti, hogy a háziasítás a kutyák esetében is az agyméret csökkenésével járt.

Az viszont meglepte a kutatókat, hogy minél távolabb esik egy kutyafajta a farkastól genetikailag, annál nagyobb a relatív agymérete.

„A kutyák háziasítása körülbelül huszonötezer éve kezdődött, de tízezer évig a kutyák és a farkasok küllemre nem különböztek. Sok ősi fajta, például a szánhúzó kutyák ma is hasonlítanak a farkasokra. A letelepedés, a földművelés, pásztorkodás elterjedése és a vagyon felhalmozása viszont különböző feladatokat kínáltak a kutyáknak, szükség lett őr-, terelő-, vadászkutyákra, sőt ölebekre is. A ma ismert, küllemben nagyon karakteres fajták jelentős része azonban csak az ipari forradalom óta, főként az utóbbi két évszázadban alakult ki, amióta a kutyatenyésztés egyfajta hobbivá vált” – fogalmazott Kubinyi Enikő.

Az ELTE Etológia Tanszékének főmunkatársa szerint

„Ezt nem tudtuk a fajták feladataival vagy élettörténeti jellemzőkkel megmagyarázni, ezért csak találgatunk az okokról. Talán a komplexebb társas környezet, a városiasodás, a több szabályhoz, elváráshoz való alkalmazkodás okozta ezt a változást, ami minden modern fajtát érint” – mutat rá Kubinyi Enikő, hozzátéve, hogy ezt alátámasztják azok a kutatások is, amelyek szerint az önállóságukról híres ősi fajták kevésbé követik az emberi mutatást, és kevesebbet ugatnak, tehát a vizuális és akusztikus kommunikációjuk is eltér a modern fajtákétól.

(Borítókép: David L. Ryan / The Boston Globe / Getty Images)