Őt fotózták le utoljára Suhajda Szilárddal, hálás a sorsnak, hogy lejutott az Everestről

Price Márton Péter az Indexnek többek között arról beszélt, hogy 

• milyen érzés a világ tetején állni;
• hogyan ismerkedett meg Suhajda Szilárddal és szerinte mi történhetett vele;
• önző felelőtlenség vagy inspiráló teljesítmény hegyet mászni;
• mennyibe kerül, ha valaki 8848 méter magasra szeretne felmászni;
• tényleg tömegturista hely lett-e a Mount Everest;
• merre tovább, ha magasabbra már nem lehet.

Először is gratulálok a csúcshódításhoz. Videójában a világ tetejéről egy kecskeméti labdarúgó barátjának üzent úgy, hogy közben levette az oxigénpalackját. A hirtelen oxigénhiány nem veszélyes?

Le lehet venni a palackot, de csak rövid időre. De az látható a körülbelül 20 másodperces videón, hogy mire elmondom azt a pár mondatot, addigra már alig van levegőm beszélni. Amúgy mászáskor az oxigénmaszkom kétszer is eljegesedett, bedugult, és 50 százalékos teljesítményen működött, alig jött külső levegő (ami a palack oxigénjével dúsul, és azt lélegezzük be) és annak nagyon-nagyon megéreztem a hatását, hidegebbnek éreztem a végtagjaimat, le is lassultam, és meg is előzött az egyik csapattársam.

Milyen érzés fent állni a Mount Everest tetején?

Régóta álmodtam erről, tinédzserkorom óta. Két éve nagyon tudatosan készültem erre, de sokáig lehetetlennek tűnt, hogy feljussak oda. És amikor ott voltam már az utolsó harminc méteren, akkor tudatosult bennem, hogy fel fogok érni, és az egészen hihetetlen érzés volt, hogy átlagos emberként, három hét szabadságot kérve fel tudtam érni a világ tetejére.

Három hét szabadság? Suhajda Szilárd hónapokig a Mount Everesten akklimatizálódott. Nyilván ő oxigénpalack nélkül próbálkozott, de akkor is, ezek szerint három hét is elég lehet?

Korántsem elég három hét, általában legalább hat hét szükséges. Mászása előtt Szilárd több mint két és fél hónapot töltött ott. De én ezt úgy oldottam meg, hogy egy hipoxiás sátorban (a különböző magasságoknak megfelelő, csökkentett oxigénszintet reprodukáló speciális sátorban) aludtam Londonban, és már február elején 2700 méteren, a végén pedig már 6000 méteren akklimatizálódtam.

Az utolsó fotó

Egy hónapja, május 13-án, a másnapi csúcsra érése előtt egy nappal,  önnel készült az utolsó fotó Suhajda Szilárdról 8780 méter magasan.  Véletlenül találkoztak?

A május 13-i az véletlen volt. Vagyis úgy kell elképzelni, hogy egészen az alaptábortól (5394 méter magasságban) a csúcsig a serpák kifeszítenek egy kötelet, és ezt a klasszikus utat követi Nepál felől a legtöbb hegymászó. Ki se lehet kerülni, meg nem is akarja az ember kikerülni. Ez ad biztosítást, hogy ne essen le az ember a hegyről, ezért gyakorlatilag mindenki ugyanazon az útvonalon halad. És tudtam, hogy Szilárd akkor fog menni, a harmadik rotációjára, az akklimatizációs fordulóra, én pedig akkor már csúcsmászásra indulok, ezért valószínű volt, hogy találkozni fogunk, de nem tudtuk, hogy pontosan mikor. Amikor felértem majdnem a négyes táborig (7906 méter),

Ő egy nagyon erős mászó. Előtte egy másik alkalommal is találkoztunk, megint csak véletlenszerűen a hármas (7158 méter) és négyes tábor között, és együtt mentünk egy darabig.

Ismerték már egymást?

Igen, találkoztunk már. Minden évben mászási engedélyt kell kérni a Nepáli Turisztikai hivataltól, ahol a nemzetiségét is meg kell adniuk a próbálkozóknak, és láttam, hogy idén rajtam kívül még egy másik magyar is kért csúcsmászó engedélyt. Ez nagyon ritkaságnak számít, nem szoktak magyarok lenni az Everesten. Utánajártam, vajon ki lehet a másik magyar, és kiderítettem, hogy Szilárd az. Írtam neki a Facebookon, hogy én is ott leszek, és így hoztuk össze a találkozót.

Sokféle elképzelés kering Suhajda Szilárdról. Hogyan látja, mi történhetett valójában?

Nagyon nehéz erre választ adni. Oxigén nélkül mászni egy olimpiai aranyérmes teljesítménnyel ér fel. Míg oxigénpalackkal, hogyha valaki nagyon jó kondícióban van és sokat készül rá, akkor az is egy különleges és nagy teljesítmény, de nem kiemelkedő. Oxigén nélkül mindennek jól kell sikerülnie. Idén ketten mászták meg palack nélkül, és amióta az Everestet másszák, körülbelül 200 embernek sikerült. Hipoxiás (oxigénhiányos) állapotban lelassul az ember ítélőképessége és gondolkodása, nehezen tud racionális döntéseket hozni. Szilárd rendkívül nehéz dologra vállalkozott, és még az oxigénpalackos mászásnál is nagyon közelinek tűnnek a távolságok, de olyan lassan lehet csak haladni, hogy

Ezért a csúcs közelében nagyon nehéz visszafordulni. Én is csak mentem felfelé, és óriási akaraterő kell ahhoz, hogy valaki húsz méterre vagy ötven méterre vagy száz méterre a csúcstól visszaforduljon. Még akkor is, ha teljesen racionálisan gondolkozik. Hipoxiás állapotban pedig még inkább csábítónak tűnik a csúcs. Szerintem nagyon-nagyon közelinek érezte a csúcsot, egyszerűen úgy gondolta, hogy még fel tud érni, és nem fordult vissza időben.

8780 méteres magasságban, a Hillary-lépcsőnél adott utoljára jelet Suhajda Szilárd GPS-jelzője, de ott nem találták meg. Viszont a ruháit jóval lejjebb, 6500 méter magasan, igen. Hogyan kerülhettek oda?

A ruhák és a felszerelés egy része nem 8700 méterről esett le, hanem ő hagyta ott azokat korábban. Amikor mászik valaki felfelé, akkor 6000 méteren is otthagyja felszerelésének egy részét, akár egy sátorban, vagy akár egy kis depóban, mert egy hálózsákra, vagy mondjuk a polifómra például már nincs szüksége. Szilárd is tudatosan hagyta ott a holmiját. Ugyanígy a négyes táborban is megtalálták a sátrát, amit a csúcsmászás előtt hagyott hátra. A Hillary-lépcsős szakasz, ahol utoljára látták, az egy nagyon meredek rész. Az egyik oldalt egy hóperem van, mögötte egy 1000 méteres szakadékkal Tibetbe. A másik oldalon pedig egy sziklás, meredek rész van, és ott, ha valaki nincs becsatolva a biztonsági kötélbe,

akkor nagyon könnyű lecsúszni. Főleg hipoxiás állapotban. Valószínű, akkor nem akarta, vagy nem jól kötötte be magát. Szerintem ez nem hiba volt, mert amikor leül az ember pihenni, akkor sokszor kicsatol a kötélből, hiszen ülve nincs közvetlen lecsúszásveszély, és kicsatolva elférnek mellette mások a szűk ösvényen.

Utána viszont már nem csatolta vissza magát a vezetőkötélhez?

Valószínűleg nem csatolta be.

Inspiráció vagy önző felelőtlenség?

Erősen megosztotta a közvéleményt Suhajda Szilárd halála. Az egyik oldal szerint felelőtlenség egy családos embernek ekkora kockázatot vállalnia, és csak a becsvágy hajtotta. A másik oldal szerint pedig teljesen érthető, hogyha valaki meg akarja ismerni és haladni saját határait, és teljesítményével másokat is tud inspirálni. Különben is, mindenki maga döntheti el, milyen szenvedélynek hódol. Ön szerint miért feszül egymásnak ez a két homlokegyenest eltérő vélemény?

Teljesen megértem, hogy miért osztott meg a közvélemény. Erőss Zsolt halála kapcsán (lásd keretes írás) is sajnos pont ugyanez a két tábor alakult ki. A legtöbbeknek a család a legfontosabb, ezért nem vág bele ilyen veszélyes vállalkozásokba. De az is fontos, hogy Szilárdnak a profi hegymászás volt a hivatása. Ahogyan valaki profi kajak-kenu olimpiai bajnok vagy profi labdarúgó, satöbbi. Nyilván kevesebb veszéllyel jár, de szerintem attól még, hogy valaki ilyen karriert választ, a családi élete természetes és fontos lehet számára.

Szerintem mindenki tisztában van a hegymászás veszélyeivel és annak gyönyörűségeivel is. Szilárd azok közé a magyarok közé tartozott – és szerencsére sok hozzá hasonló élt és él közöttünk –, akik valamilyen lehetetlennel határos küldetéssel próbálkoznak, és inspirálnak másokat. Ilyenek voltak a magyar feltalálók, ilyen volt például az egykori magyar vízilabda-válogatott, de sok más példa is van arra, hogy önmagukat meghaladó célért küzdenek, és ez szerintem egy megsüvegelendő teljesítmény.

Elhangzott olyan éles kritika is, hogy önző küldetés oxigénpalac és serpa nélkül ekkora kockázatokat vállalni, és még ha sikerül is, a teljesítményből más embereknek vagy közösségeknek semmiféle hasznuk nem származik. 

Szerintem ez nem állja meg a helyét. Valóban, abból, hogy a magyar vízilabda-válogatott aranyérmes volt Sydney-ben az olimpián, annak az átlagos életünkre közvetlenül nincs sok hatása. De mégis, a világszintű, kiemelkedő eredmény nagyon inspiráló tud lenni. Szilárd szintén a legjobbak közé tartozott, és ha csak annyi haszna is volt, hogy az emberek megszeretik a hegyeket, vagy csak fogják magukat és elmennek jövő hétvégén kirándulni a Pilisbe vagy a Mátrába, vagy bárhová a természetbe túrázni, vagy egészségesebb életmódra váltanak, és többet sportolnak, akkor már óriási hatása volt.

Csak pénz kell ma már az Everesthez?

Sokan mondják, hogy ma már szinte csak pénz kérdése, hogy valaki megmássza az Everestet. Tényleg így van? Idén rekordszámú, majdnem ötszáz hegymászóengedélyt adtak ki.

Ez egyáltalán nincs így. Az Everest egy óriási fizikai megpróbáltatás. Hat maratont futottam, másztam alacsonyabb hegyeket, régebben Gödöllőn és Újpesten utánpótlásban fociztam. Oxigénpalack az Everesten körülbelül 1000-1500 métert segít, tehát olyan, mintha egy 7800-7300 méteres hegyet másztam volna meg oxigénpalack nélkül. Elképesztően megterhelő 14 órán át felfelé menni mínusz 30 fokban, ez egy szélsőséges fizikai és mentális megpróbáltatás, nemcsak fizikailag, de fejben is nagyon ott kell lenni. De valóban, ez egy nagyon költséges kihívás.

Pontosan milyen költségekkel is jár egy csúcstámadás? Regisztráció, felszerelés, utazás, híres serpakísérő…

Szerintem a legfontosabb, amit költségként említeni kell, az az idő. A Mount Everesthez felkészülés és tapasztalat kell. Mindig is álmodtam róla, hogy megmászom, de tudatosan két éve készülök erre. Amikor két éve először elmentem az Everest alaptáborába, pont azt a Padawa serpát (Paszang Dava) kérdeztem, aki most éppen velem mászta huszonhetedszerre az Everestet, és lett ezzel a második, Everestet legtöbbször megmászó ember a világon (az első a 28-szor felérő Kami Rita serpa, aki az idei szezonban kétszer is járt 8848 méter magasan – A szerk.). Mindig erről álmodtam, mondtam neki, de hogyan lehet a csúcsra feljutni? És ő azt mondta nekem, hogy először hatezres hegyeket kell mászni ehhez,

Tavaly meg is másztam a Manaszlut (8163 méter, Nepál), aminek például 20 ezer dollár volt a költsége. Tehát már a felkészülésre is nagyon sokat kell költeni és sokat gyűjtöttem rá, hogy az összejöjjön.

És az Everest mennyibe kerül?

Valamennyi tapasztalattal és felkészültséggel már bele lehet vágni. Először is a felszerelés egyik legfontosabb darabja, a pehelyruha, ez körülbelül 1500 euró volt (mostani árfolyamon valamivel több mint félmillió forint). Mindenkinek szüksége van rá, akár oxigénnel, akár anélkül mászik, mert ez tart életben, ezen múlik az életed. A csúcsmászó cipők, ezek az óriási bakancsok, amik megpróbálják védeni a lábfejet az elfagyástól, 6-800 euróba kerülnek. És a többi nélkülözhetetlen felszerelés összesen még további 2000 euró. Mire ott áll egy hegymászó az alaptáborban, csak a felszerelésére már 4000 eurót elköltött. Ezeket itthon vettem és poggyászként vittem magammal a repülőn, de ha valami még hiányzik, azt Nepálban is be lehet szerezni. Aztán elég drága a Katmanduba szóló repülőjegy is.

A táborokba el is kell juttatni a felszerelést.

Két módon lehet csinálni, vagy ahogyan Szilárd, magashegyi teherhordók nélkül. Ilyenkor csak a nepáli államnak fizetendő, körülbelül 12 ezer dollárba kerülő csúcsválasztó engedélyt kell kifizetni. Valamint a Khumbu-gleccser jegén áthaladó mászóút kiépítéséért, karbantartásáért és a rögzített kötelekért is kell fizetni. Ezt nem tudom pontosan, mennyi, de pár ezer dollár.

Nekem ezen felül még körülbelül 40 ezer dollárt kellett fizetnem az expedícióért. Ebben benne van Padawa serpának (Paszang Dava) az éves fizetése, 15 ezer dollár, ami nem sok. Annak ellenére, hogy 27-szer megmászta az Everestet, nem számít egyáltalán gazdag embernek. Nepálban nagyon nagy a szegénység. A 40 ezer dollárban benne van az összes étel, a teherhordók bére, benne vannak a szakácsok, úgyhogy sokfelé oszlik ez az összeg.

Padawánnak hívja a híres serpakísérőjét. A médiában azonban leginkább Paszang Dava néven emlegetik…

Nepálban az emberek a hét napjai után vannak elnevezve. Amelyik napon születtél, az az első neved. És amelyik napon az édesapád született, az a második neved. Nem tudom pontosan, melyik napokat jelölik, de úgy kell elképzelni, hogy Paszang Dava azt jelenti, hogy hétfő csütörtök. Emiatt nagyon sok serpának ugyanaz a neve, ami nehezíti a megkülönböztetésüket, ezért ő a becenevéről, Padawáról híresült el fő hegyi vezetőként, én így is hívtam őt végig. Ő az alaptábortól kísért fel, de a feljebb lévő táborokig teherhordó serpák hordták fel a felszerelést.

Említette, hogy 14 órát kell mászni, mire feljuthat egy hegymászó a csúcsra. Hát ez eléggé hosszú időnek tűnik, akkor, gondolom, nem lehet sokat időzni a világ tetején, és azonnal indulni kell vissza. Mikor érdemes kezdeni a csúcstámadást?

Előző este kilenckor indultunk.

Sötétben másztak?

Igen, este és éjszaka is lehet mászni az alaptábor fölött. Sőt kell is, mert úgy próbáltuk időzíteni, hogy felfelé éjszaka mászunk, mert másnap egyrészt napsütésben lehet feljutni a csúcsra, másrészt a lemászáskor is jobbak a látási viszonyok, ráadásul segít a nap melege, amikor már fáradtabb az ember. Na és hogyha bármi gond is történik, akkor még a teljes nap rendelkezésre áll.

Azt szokták mondani, hogy sokszor a lefelé menet a veszélyesebb.

Annyira, hogy az emberek 80-85 százaléka általában ereszkedve veszti életét. Ezzel én is tisztában voltam.

Van sportértéke

Rendszeresen szó esik arról, hogy már-már tömegturista célponttá vált az Everest, mászószezonban rendszeresek a forgalmi dugók. Milyennek látja a hegy jövőjét?

Érdemes kontextusba helyezni ezt a kijelentést. A Földön nyolcmilliárd ember él, ehhez képest idén 473 csúcsmászó engedélyt adtak ki, ami rekord ugyan, de eltörpül az emberiség létszámához képest. Azt is hozzá kell tenni, hogy a mászások körülbelül 40 százaléka szokott sikerülni. Nem tudok olyan sportágat mondani, ahol ennyire kevesen próbálkoznak, és ennyire kevesen eredményesek. Az Everest meghódítása még mindig az egyik legnehezebb kihívás tud lenni bárki életében.

Egy másik híres serpa, a mostani rekorder, Kami Rita mondta több helyen most májusban, az Everest első meghódításának 70. évfordulóján (1953. május 29., az új-zélandi Edmund Hillary és Tenzing Norgay serpa), hogy nem látja a jövőt, és hogy a fiatal serpák már nem akarnak hegyet mászni, inkább elmennek tanulni és dolgozni külföldre.

Az Everestnek lesz jövője, de a serpák számára ez egy nagyon veszélyes foglalkozás. Igen magas a serpák halálozási aránya, 100 ezerből 4000, így számolják, ami körülbelül tízszer veszélyesebb, mint egykor az iraki háborúban katonáskodni az amerikai hadseregben. A serpák valóban utánpótlásgondokkal küzdenek. De a Himalájának van jövője, viszont előírnám például, hogy aki az Everestet akarja megmászni, az előtte menjen fel legalább egy 8000-es hegyre, hogy tudja, mivel áll szemben. Az idén elhunytak (17-en – A szerk.) között sokaknak a Mount Everest volt az első 8000-esük.

A Manaszlu is kipipálva, merre tovább?

Melyik magashegyet mászta meg az Everest előtt?

Ez a nyolcadik legmagasabb hegycsúcs, a Manaszlu (8163 méter) volt tavaly szeptemberben. És addig, akik megmászták, nem a legmagasabb csúcsára értek fel. Különös hegy ez, két kiemelkedő csúcsa is van, és a perspektíva miatt úgy látszik, mintha a hegy tetejére értek volna, pedig az csak egy optikai csalódás. Valójában a perem mögött meghúzódó másik tető 30 méterrel magasabban van. Erőss Zsolt is az előcsúcsot mászta meg.

Akkor mondhatjuk, magyarként ön ért fel először a Manaszlu valódi csúcsára?

Igen. És a Himalayan Database-ben (a himalájai hegymászások leghitelesebbnek tartott adatbázisa) is így van regisztrálva. Nem tehettek róla, mindenki azt hitte, hogy a csúcson állnak, de kiderült, hogy van még egy 30 méteres kis szakasz, felfelé.

Akkor ehhez is gratulálok. Már csak annyit kérdeznék, hogy az Everest után hová lehet még feljebb törni?

Ez a hegy volt az álmom és lehetetlennek tartottam, hogy valaha felérek. Most, hogy sikerült, áldom az őrzőangyalaimat, hogy le tudtam onnan jönni épségben. Ez az év volt a leghalálosabb és

és mostantól alacsonyabb hegyeket fogok mászni, az Alpokban, vagy 6000 métereseket a Himalájában, és inkább a természetre koncentrálok. A 8000 métereseken nagyon sok a szenvedés és kevesebb a technikai kihívás. A Mount Everest tetején véget ért a 8000 méteres expedíciós pályafutásom.

(Borítókép: Az utolsó magyar találkozás Suhajda Szilárddal 7800 méteren 2023. május 13-án. Balra Suhajda Szilárd, mellette Price Márton Péter. Fotó forrása: Price Márton Péter)