A középkori Oxfordnál nem volt kegyetlenebb város

2018 óta áll rendelkezésünkre a történészek által összeállított, a középkori London brutális mindennapjait bemutató térkép, amit most frissítettek a napsütéses York és Oxford adataival. A londoni történelmi feljegyzések az 1300–1340-ig tartó időszakból származnak, míg a yorkiak 1345 és 1385 közöttről. A frissen publikált kutatás azt sugallja, hogy az oxfordi diákság volt a legkegyetlenebb társadalmi csoport a középkori Angliában.

A térkép baleseteket, hirtelen haláleseteket is feltár a halottkémek latin nyelvű leírásai alapján. Manuel Eisner professzor, a Cambridge-i Kriminológiai Intézet igazgatója szerint ha 700 évvel ezelőtt felfedeztek egy gyilkosságot, a halottkémhez fordultak, majd felállítottak egy esküdtszéket az ügy kivizsgálására. Az esküdtszék jó hírnek örvendő, megbecsült férfiakból állt, akik meghallgatták a tanúkat, felmérték a bizonyítékokat, megállapították az események menetét, és megnevezték a gyanúsítottat is.

Eisner szerint a jelentések ugyanúgy voltak a nyomozói munka és a pletyka kombinációi. Ugyan arra nincs bizonyíték, hogy az esküdtszék szándékosan hazudott volna, de úgy tűnik, sokszor csak a legjobb tipp alapján hozták meg a korántsem biztos bírói döntéseket – mondta dr. Stephanie Brown cambridge-i történész és kutató.

Véres egyetem

London sem volt békés város, de a Medieval Murder Maps alapján az egy főre jutó emberölések aránya Oxfordban 4-5-ször nagyobb volt, mint a fővárosban vagy Yorkban. A város a 14. század elejére Európa egyik legjelentősebb oktatási központjává vált körülbelül 7000 lakossal, amiből 1500 volt a diák. Eisner és Brown úgy becsüli, a késő középkori Oxfordban ötvenszer több gyilkosság történt, mint ma.

Az oxfordi emberölések elkövetőinek 75 százaléka az egyetemisták közül került ki, ahogy az áldozatok 72 százaléka is. Az egyetemi város azért lehetett gyújtópontja a gyilkosságoknak, mert különböző népek keveredtek a tanulók között (északi, déli, skót, walesi, ír, angol), a fegyverviselés mindennapos volt (és ez kisebb szabálysértések esetén is gyilkossághoz vezetett), minden sarkon voltak utcalányok, akiknek sokszor pénz helyett késsel fizettek, ráadásul az alkoholhoz is bárki könnyedén hozzájutott. A pszichés háttér sem elhanyagolható, az oxfordi diákok mind férfiak voltak, jellemzően tizennégy és huszonegy év közöttiek, ez a kor az erőszak és a kockázatvállalás csúcsa, amikor a férfibecsületet mindig meg kellett védeni, és ehhez bármikor kéznél voltak a szúró-vágó eszközök.

Az otthonról kikerülő, egyházi és családi nyomás alól felszabaduló fiatal fiúk gondolkozás nélkül rántottak fegyvert egymásra. És mit hordtak maguknál mindig? Egy kis kést, amit ugyanúgy használtak evéshez, mint mindennapi feladatokhoz vagy akár gyilkossághoz, de sokan pálcával és karddal is fel voltak szerelkezve.

1324-ben egy nyári éjszakán Richard Overhe-t, „a király békéjének” őrzőjét is négy oxfordi diák ölte meg, miután kardokkal és más fegyverekkel felszerelkezve brutálisan megtámadták. De ne gondoljuk, hogy az összes emberölés törvénytelen támadás és túlkapás volt. Akik másokra támadtak, abban a hiszemben tették, hogy jogaikat érvényesítik, és nem is minden gyilkosság került bíróságra, csak ha a környezet úgy ítélte, hogy túlmentek egy határon.