Kiderült volna a nagy szfinx rejtélye?

A szfinx, ez az oroszlántestű és emberfejű lény az egyiptomi, ázsiai és görög mitológia ismert alakja. Az egyiptomi modellhez képest az ázsiai szfinx gyakran nőstényalak sasszárnyakkal, a görög szfinx szintén szárnyas, de kígyófarkú is – a mitológia szerint felfalja azokat, akik nem tudják megválaszolni az általa feltett kérdéseket. 

Rejtélyek övezik

A legelterjedtebb és legszélesebb körben elfogadott elmélet a nagy szfinxszel kapcsolatban az, hogy a szobrot Hafré fáraónak állították valamikor Krisztus előtt 2600 körül, de biztos válasz máig nincs arra, hogy ki, mikor és miért építtette, egy dologban egyeztek meg a rejtélyt kutató archeológusok: a szobrot egy nagy mészkőtömbből faragták ki. A szfinx rendeltetése talán Hafré lelkének feltámasztása a nap erejének és az isteneknek a segítségével. Ezt támasztja alá, hogy a Szfinx feje és arca feltűnően hasonlít egy életnagyságú Hafré-szoborra, amit Auguste Mariette francia régész a Völgytemplomban, a szfinx mellett található épület romjai között talált az 1800-as évek közepén.

A nyolcvanas években olyan leletek kerültek elő, amelyek azt bizonyítják, a kőtömbök a szobor körüli árokból származnak és az építők a szfinxszoborról faragtak le sziklákat a szomszédos templom építéséhez. Egy legenda szerint IV. Thotmesz herceg, II. Amenhotep fia elaludt a szfinx közelében, és álmában a szobor panaszkodott neki romló állaga miatt, alkut kötött a herceggel: segít neki fáraóvá válni, ha az ifjú letakarítja a homokot a szoborról és helyrehozza. Mikor a herceg fáraóvá vált, bevezette a szfinxkultuszt: a különleges alakot ábrázoló szobrok, festmények, domborművek árasztották el a birodalmat, a szfinx alakja a királyság és a nap szimbólumává vált.

Egy másik rejtély is övezi a szfinx alakját, letört orráról számtalan legenda kering, az egyik szerint Napóleon hadserege a felelős a torzulásért, de 18. századi rajzok szerint az orr már korábban eltűnt, és talán egy muszlim hívő rongálta meg a 15. században a bálványimádás ellen tiltakozva. A szobor fejdíszéből és szakállából is letörtek részek, ez utóbbi ma megnézhető a British Museumban.

A szfinxet a 19. század elejéig homok fedte, a válláig legalábbis, Auguste Mariette régésznek sikerült eltakarítania a homok egy részét a szobor körül, de csak az 1930-as évek végén tudták kiszabadítani egy egyiptomi régész, Szelim Haszan vezetésével. A nagy szfinx állapota azonban folyamatosan romlik a szélnek, a páratartalomnak és a különféle szennyeződéseknek köszönhetően, de egy új felfedezés átírta a szobor keletkezéstörténetét. 

Korábbi elmélet mai bizonyítása

A Smithsonianben már 1981-ben megjelent a geológus Farouk El-Baz írása, amiben azt fejtegette, hogy az ókori egyiptomiak egy természetes felszíni formából alakították ki a nagy szfinxet. A New York-i Egyetem kutatója, Leif Ristroph és munkatársai megtalálták a bizonyítékokat, amik ezt alátámasztják. 

A kutatók arra vállalkoztak, hogy megvizsgálják, hogyan erodálódik az agyag, amikor a víz átfut rajta. Ristroph úgy nyilatkozott, megdöbbentek, milyen hasonlóak voltak a létrejövő formák egy ülő vagy fekvő oroszlánhoz.

Talán a szfinx is egyike volt azoknak a természetes képződményeknek, amelyeket aztán az emberek kicsit átalakítottak

– mondja Ristroph. Kísérleteikben egy kis sárból gyúrt oroszlánfejhez a körülötte áramló víz faragott ívelt hátat, vékony nyakat és széles lábakat. A folyadék megváltoztatja az erózió sebességét és a felszínen való eloszlását, ettől azonban teljesen különböznek a szél kőzeterodáló, mikroszkopikus mechanizmusai. Külön neve is van annak, amikor az erózió alakít ki felszíni képződményeket különféle kőzetekből. Ez a yardang, ami felelős lehetett a szfinx születéséért is.