
A galaxisunk középpontjában lévő szupermasszív fekete lyuk rendkívül gyorsan forog, és megváltoztatja a téridőt
További Tudomány cikkek
-
Ez történik, mikor ott a nyelvünk hegyén egy szó, mégsem jut eszünkbe
- Huszonévesen vonulnak nyugdíjba a fiatalok, mert nem akarnak kiégni
- Bíróság helyett az ágyban oldják meg a vitákat a csimpánzok
- Észre sem vesszük, pedig utasként is komoly traumával jár, ha gázol a vonat
- Holdra szállt a magyar vízszimatoló, negyven percig működött
Egy fizikusokból álló csapat a NASA Chandra Röntgenobszervatóriumával, a NASA Chandra X-ray Observatory nevű távcsövével – amelyet az univerzum forró régióiból származó röntgensugárzás észlelésére terveztek – figyelte meg a Földtől 26 000 fényévre lévő fekete lyukat – írja a CNN.
A Sagittarius A* forgási sebességét úgy számították ki, hogy megvizsgálták az akkréciós korongban található rádióhullámokat és a röntgensugárzást.
A kutatók megerősítették, hogy a fekete lyuk forog, ami az úgynevezett Lense-Thirring hatást okozza. A Lense-Thirring hatás akkor történik, amikor egy fekete lyuk a forgásával együtt a téridőt is magával vonzza – mondta a tanulmány vezető szerzője, Ruth Daly, a Penn State University fizikaprofesszora.
Daly egy 2019-es tanulmány szerzője, amely több mint 750 szupermasszív fekete lyukat vizsgált.
Ezzel a forgással a Sagittarius A* drámaian megváltoztatja a téridő alakját a környezetében
– mondta Daly.
Ha van egy gyorsan forgó fekete lyuk, akkor a körülötte lévő téridő nem szimmetrikus, a forgó fekete lyuk magával rántja az egész téridőt, és összenyomja azt
– tette hozzá.
A téridő megváltozása miatt nem kell aggódni, de a jelenség közelebbi megvizsgálása nagyon hasznos lehet a csillagászok számára.
A fekete lyukak forgását 0 és 1 közötti értékkel adják meg, ahol a 0 azt jelenti, hogy a fekete lyuk nem forog, az 1 pedig a maximális forgási érték. Korábban nem volt konszenzus a Sagittarius A* forgási értékét illetően.
Egy fekete lyuk tömegének és forgásának ismerete segít a csillagászoknak megérteni, hogyan alakulhatott ki és fejlődhetett a fekete lyuk.
A kisebb fekete lyukak összeolvadásának eredményeként létrejött fekete lyukak jellemzően alacsony forgási értékkel rendelkeznek, azonban egy olyan fekete lyuknak, amely a környező gázok akkréciójával jött létre, magasabb a forgási értéke
– mondta Dejan Sztojkovics, a Buffalói Egyetem kozmológiaprofesszora. Hozzátette azt is, hogy a Sagittarius A* forgási sebessége arra utal, hogy a fekete lyuk tömegének jelentős része akkrécióból származik. Kiemelte, hogy
Az a kérdés, hogy a központi galaktikus fekete lyukunk forog-e vagy sem, illetve milyen gyorsan forog, elég fontos.
Sztojkovics azt is elmondta, minél jobban megismerjük a galaxisunk középpontjának tulajdonságait, annál jobban megismerhetjük a galaxisunk történetét és szerkezetét, tesztelhetjük az elméleteinket, vagy akár következtethetünk néhány nagyon érdekes objektum, például a féreglyukak létezésére is.

Az oldalról ajánljuk
- Külföld
Folytatódik a vámháború: Kanada és Kína is lépett
Megtorló intézkedésekkel válaszolnak az amerikai lépésre.
március 4., 08:58
- Belföld
Demokratikus Koalíció: Érted perelünk, ha disznóságot követtek el veled szemben
Gyurcsány Ferenc perre menne a lakossági vízfogyasztókért.
március 4., 08:35
- Futball
120 millió eurós gigaajánlat készülhet Szoboszlai Dominikért
Korábban már összeboronálták a Real Madriddal is.
március 4., 08:18
- Futball
Mbappé és Vinícius góljával előzött a Real Madrid a spanyol bajnokságban
Pont annyit futballozott a spanyol rekordbajnok, amire szükség volt a győzelemhez.
8 perce
- Belföld
Orbán Viktor bejelentése után két új főszereplőt kaphat a magyar politika
Bemutatjuk a két politikust.
március 4., 08:32
- Külföld
Váratlanul Washingtonba utazott Szijjártó Péter, az amerikai külügyminiszterrel tárgyal
Pár órával azután találkozik amerikai kollégájával, hogy Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását.
március 4., 08:53
- Külföld
Mentális problémákkal küzdő férfi okozta a mannheimi tragédiát
Korábban gyűlöletbeszéd és ittas vezetés miatt már elítélték.
március 4., 08:18
- Futball
A víz az úr: a heves esőzés miatt elhalasztották a mérkőzést
Árvízveszélyes helyzet alakult ki.
március 4., 08:39
- Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz: Semmilyen konkrét megrendelést nem adtam, hogyan alakítsák ki a szolgálati villát
A Honvédelmi Minisztérium vizsgálja az ügyet.
március 4., 07:23
- Vélemény
Ki vezette Európát? Trump, a beteg állat Putyin, vagy a magyar miniszterelnök?
A progresszív hadállások megszólalásaiból a tehetetlen düh árad, mert az a helyzet, ami.
március 4., 09:28
- Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
március 4., 09:16
- Belföld
Alaposan megmérte a Publicus a tiszások és a többi kormányváltást akaró reményeit
Megszereztük a közvélemény-kutató legfrissebb anyagát.
március 4., 07:03
- Futball
Sorozatban ötödször nyert, és már a negyedik helyre kapaszkodott a rekordgyőztes
Az elmúlt hetekben a BL-ből és a kupából is kieső gárda a bajnokságban vigasztalódhat.
március 4., 09:12
- Tech-Tudomány
Idén jöhet a kutyák életét meghosszabbító tabletta
A kutyák nagy segítséget jelentenek az emberi öregedés kutatásában.
március 4., 07:04
- Külföld
Donald Trump felfüggesztette Ukrajna katonai támogatását
Az amerikai elnök beváltotta a fenyegetését a Volodimir Zelenszkijjel történt szópárbaj után.
március 4., 06:06
- Külföld
Új rekord született Luxemburgban a reptéri drogfogásokban
Soha annyi kokaint nem találtak még korábban, mint legutóbb.
március 4., 09:11
- Belföld
Egyre melegebb, tavaszias időnek örülhetünk
Összességében nyugodt, napos idő várható a tavasz első hetében.
március 4., 05:54
- Külföld
Oroszország hatalmas offenzívát indított még a béketárgyalások kezdete előtt
március 4., 05:51
- Külföld
Terrorfenyegetéssel gyanúsít az FBI egy bukaresti diákot
Az Egyesült Államok elleni összeesküvéssel is gyanúsítják.
március 4., 06:59
- Külföld
Az elmúlt egy évben csökkent a menedékkérők száma, de még így is egymillióan próbáltak Európába jönni
Többségüket valószínűleg ki fogják toloncolni a tagállamok.
március 4., 06:18
- Kultúr
Irdatlan botrány kerekedett, egész Olaszország tajtékzik
Tommy Cash, az észtek Eurovízió-győztes dala verte ki a biztosítékot.
március 4., 06:18
- Belföld
A megengedett sebesség duplájával száguldott egy autós a 6-os főúton
A szabálytalanul közlekedő autóst a rendőrség 210 ezer forintos közigazgatási bírsággal sújtotta.
március 4., 06:16
- Külföld
Világrekord-esélyes harcsát fogtak ki a Dunából
Magyar rekordert taszíthatnak le most a trónról.
március 4., 06:12
- Külföld
Jön az arab válasz Trump gázai Riviérájára és a palesztinok kitelepítésére
Az arab országok inkább Kairó vezetésével építenék újjá a Gázai övezetet.
március 4., 06:16
- Külföld
Két turistabusz csapódott egymásba Barcelonában, több mint ötvenen sérültek meg a balesetben
A tájékoztatás szerint négy ember állapota válságos.
március 4., 06:51
- Külföld
Egy felmérés szerint Ukrajna nem fogja megadni magát az oroszoknak
A többség még mindig folytatná a harcot.
március 4., 06:30
- Bajnokok Ligája
A Real Madrid botladozásai után már Szoboszlai Dominikék a BL favoritjai
Ugyanakkor a Liverpoolra vár a legnehezebb feladat a nyolcaddöntőben.
március 4., 06:15
- Külföld
Ferenc pápa különleges jelzővel vonulhat be a történelembe
A 88 éves egyházfő betegsége miatt egyre kevésbé tervezhet már nagyobb utazásokat.
március 4., 06:14
- Belföld
Emberöléssel gyanúsítják a tyúkolban holtan talált tízéves kisfiú anyját
A kisfiú szobafogság elől menekülhetett az ólba.
március 4., 07:46