- Tudomány
- ördög
- üstökös
- csúcsfényesség
- föld
- csillagászat
- nap
- égitest
- devils comet
- naprendszer
- asztrofizika
Ne ijedjen meg, ha lát valami nagyon fényeset az éjjeli égbolton
Mint írtuk, az elmúlt időszakban – akár szabad szemmel is – láthatóvá vált a Devil’s Comet (Ördög üstököse) nevű naprendszerbeli égitest. A 12P/Pons-Brooks nevű üstökös 30 kilométer átmérőjű, és nagyjából 71 évente kering a Nap körül egy erősen ellipszis alakú pályán.
A Space.com szerint az ismert üstökös 2024. április 21-én, vasárnap éri el a perihéliumot – vagyis az ellipszis alakú pályájának azt a pontját, amikor a legközelebb van a Naphoz –, és
most elég fényes ahhoz, hogy szabad szemmel is látható legyen.
Az üstökös időnként kitör, amikor a Napból érkező sugárzás feltöri jeges burkát, vagyis jégvulkanikus olvadékot lövell ki az űrbe. A Halley-típusú periodikus üstököst először Jean-Louis Pons fedezte fel 1812. július 12-én, majd 1883-ban William Robert Brooks is megpillantotta.
„Ha szerencsénk van, a következő hetekben lehet egy alkalom, amikor láthatóan áthalad az égen. Úgy lehet rájuk gondolni, mint egy óriási piszkos hógolyóra” – mondta korábban Megan Argo, a Közép-Lancashire-i Egyetem asztrofizikusa az üstökösökről, amelyek főként porból, kőzetből és jégből állnak.