Nem hinné, de a csillagokat jobban ismerjük, mint az óceánokat

A föld felszínét 70 százalékban óceánok és tengerek borítják, átlagos mélységük 3700 méter. A világűr távolságai több millió fényévet is átölelhetnek. Mégis az űrt jobban ismerjük, mint a tengerek mélyét. Hogy lehet ez?

A világűr és a tengerfenék kutatása kiegészíti és ideális esetben táplálja is egymást, mert a komplex vizsgálatok segítenek megérteni eredetünket, jelenünket, és a jövő tervezésében is támogathatnak minket. De a közelebbi tengerfenék megismerése mégis sokkal nehezebb, a feltérképezés fő akadálya épp a töltőanyag, a víz, mert az elektromágneses hullámok gyorsan elnyelődnek a közegben, míg az űrben óriási távolságokra terjednek.

Hat év múlva kész lehet

Az óceánok csak közvetve vizsgálhatók szondákkal, kábelekkel, merülőhajókkal, amelyek lehetnek már robotizáltak is. 2023-ban a tengerfenék domborzatának még mindig csupán a negyede volt feltérképezve akusztikus módszerekkel. Az ilyen műszerekkel felszerelt hajók nagyon lassúak, csak 5 km per óra sebességgel haladnak, ezzel a tempóval három évszázadra lenne szükség a tengerfenék teljes lefedéséhez.

Az 1990-es években úgy becsülték meg az óceánok mélységét, hogy a víz felszínének változásait nézték műholdas adatok alapján.

Egy teljes tengeri térkép fontos lenne az óceáni keringési és éghajlati modellek, az erőforrás-gazdálkodás, a szökőár-előrejelzés, a közbiztonság, az üledékszállítás, a környezeti változások, a kábelek és csővezetékek útvonalának analizálásához és kialakításához is.

A részletes víz alatti topográfiai és batimetriai adatok hiánya miatt eddig nem volt lehetséges a tengeri erőforrások fenntartható kezelése és a tengerparti közösségek védelme, de a Nippon Alapítvány elindította a Seabed 2030 Projectet, aminek lényege, hogy kiépíti a szükséges műszaki, tudományos és irányítási kereteket 2030-ra. Az ideális forgatókönyv szerint hat év múlva az összes rendelkezésre álló tengerfenéktérkép-információból összeáll a világ óceánfenekének digitális térképe.

Ez támogatja az ENSZ óceántudományi célkitűzéseit és a fenntartható fejlődési célok megvalósítását. 

Költséges űrmissziók

Az űrkutatásban a szovjet Luna–1 szonda 1959-es küldetése volt a kezdet, 60 évvel később a Naprendszer mind a nyolc bolygójánál járt már űrszonda. Ezek a szondák a lakhatatlan, de változatos tájakról hihetetlen képeket készítettek és készítenek.

Az űr kamerás felvételei egyre pontosabbak, részletesebbek, mert az új műszerek segítenek a földön kívüli anyagok feltérképezésében, a kémiai és ásványtani összetétel, a szerves molekulák analízisében.

A Naprendszerrel kapcsolatos ismereteink olyan meteoritokból származnak, amik becsapódások hatására leszakadtak, és a Földön landoltak. A NASA űrmisszióit az anyaggyűjtés is vezérli, így volt ez a Holdra irányuló Apollo-küldetéseknél és nemrégiben az OSIRIS-REx missziónál is.

De persze hiába is jobban feltérképezett az űr, mint a tengerek, még mindig nem értünk a végére, és talán nem is fogunk sosem. Már óriási távolságokat tettünk meg, de az űrszondák még mindig nem hagyták el a Nap zónáját, bár a Voyager–1 és 2 úton vannak a csillagközi tér felé.

A Naprendszeren túli tér még sok rejtélyt tartogat, de a fejlett, költséges technológia segítségével egyre nagyobb eséllyel vizsgálhatjuk a csillagok felszínét, az exobolygók sziklás vagy gáznemű természetét. A földön kívüli szerves molekulák vagy a tengerfenék sötét környezetében azonosított bio- és geológiai folyamatok jelentősek, mert rávilágíthatnak arra is, hogy kialakulhat-e, kialakulhatott-e élet máshol is az univerzumban.