Újból látogatható a Vezúv kitörésekor letarolt strand
Amikor a Vezúv i. sz. 79-ben kitört, nemcsak Pompejit tarolta le, hanem a környező falvakat is. Például a kis tengerparti helységet, Herculaneumot. 2000 évnek kellett eltelnie, hogy a strand újra fogadhassa a látogatókat.
Egykor vulkáni eredetű fekete homok borította a helyet, ezért most a restaurátorok úgy döntöttek, hasonló sötét színű anyaggal borítják be. A látogatók ugyanúgy láthatják a strandot, mint anno a rómaiak, egy alagúton kell lemenniük és ezután tárul szemük elé a tengerpart.
Herculaneum legalább 330 ember végső nyughelye, akik kétezer éve itt menekültek a forró láva elől. Sokan a tengerpartra futottak a megmenekülés reményében, de több holttestet, főleg nőkét és gyerekekét, a csónakházakban találták meg. A tengerparton jellemzően fiatal férfiak maradványaira bukkantak.
Bár sokáig azt feltételezték, a forróság miatt haltak meg a helyiek, egy 2020-as tanulmányban a csónakházakban talált csontvázakat vizsgálták, és kiderült, a vulkáni mérgező füst okozhatta sok ember halálát.
2021-ben a régészek egy 40-es évei közepén járó férfi csontvázát találták meg a tengerparton, néhány lépésre a víztől. Egy táska volt nála, feltehetőleg a fontos holmijaival menekült. De egy fagerenda rázuhanhatott, mert a koponyája össze volt zúzva.