Nem túl hatékony a velencei mesterterv

Velence a világ első városa, ahol belépődíjat kell fizetni a turistáknak. Ez a legújabb és az egyik legvitatottabb lépés a történelmi város megvédésére, amire a tömeges turizmus és az éghajlatváltozás hatása, vagyis a süllyedés késztette a városvezetőket. A közelmúltban a velencei képviselő-testület megtiltotta a nagy tengerjáró hajóknak a Velence vizein való áthaladást, tengeri akadályokat építettek az áradások leküzdésére, és elkezdték követni a turisták mozgását a mobiltelefonok adatainak segítségével. De ez nem volt elég, kérdés, pár euró lecsengetése megóvhatja-e az Adria királynőjét?

Kulturális díszdoboz

A világ egyik legfelkapottabb úti célja, az autók nélkül működő romantikus-kacskaringós Velence egykor városállamként működött. A 8. század és 1797 között kereskedőállamként funkcionáló város a 7. századtól 1797-ig épült 118 sziget fölé, több mint 100 ezer facölöpre, amelyeket a mai Horvátországból, Montenegróból, Görögországból, Ciprusról és Törökországból szállítottak ide.

Velencéhez rengeteg „leg” fűződik, itt találjuk például a világ legkisebb utcáját, a mindössze 53 centiméter széles Ramo Variscót, de a városban alapították az első kaszinót is a 17. században, és innen ered az olaszok csáója is.

A szó a venetoi dialektusból származik, mely a schiavo suo, servo vostro kifejezésekből épült be ciaóként az olasz nyelvbe, de anno nem köszönés volt, hanem azt jelentette „szolgálatára”. Na de akkor még papucsot sem hordtak az utcán az emberek!

Velence urai a gondolások, nélkülük megállna az élet a vízen közlekedő városban, a szakma anno apáról fiúra szállt, ma már tanfolyamon is elsajátítható, de évente csak 3-4 új gondolást avatnak. Ők vezetik át a turistákat a város egyik ikonikus helye, a Sóhajok hídja alatt, ami a velencei börtön mellett található.

A nevet Lord Byron ragasztotta rá abból kiindulva, hogy a Dózse-palotában elítélt rabok a hídról láthatták utoljára Velencét és a napfényt, mielőtt elnyelte őket a börtön mélye. Talán épp ezen sóhajtoztak az önkormányzat tisztviselői is Velence évi 1-2 milliméteres süllyedése miatt, és talán pont akkor határozták el, hogy bevezetik a vizitadót, hátha segít a tenger által fenyegetett túlterhelt városnak.

Csekély turistabünti

A díj lényege, hogy azok a turisták, aki kevesebb mint 24 órát tartózkodnak a városban, 5 eurót kötelesek fizetni, így elvileg csökkenne a környezetszennyezés és a zsúfoltság.

Luigi Brugnaro, Velence polgármestere sikeresnek tartja a kezdeményezést, de sokan úgy sejtik, a néhány eurós belépődíj nem fogja megfékezni a turisták garmadáját, hogy belépjenek a városba. Például Franco Migliorini építész szerint az 5 euró bagatell, hiszen

Velencében szinte semmit nem kapsz 5 euró alatt, még egy kávét sem.

A tisztviselők fontolgatják is, hogy jövőre megduplázzák a díjat, de még elemzik az idei adatokat. Ezek szerint a belépődíj április vége és július közepe között 29 toplátogatott napon volt érvényben, ezeken 485 ezer alkalommal fizették be, ami 2,43 millió eurót hozott a városnak. A kritikusok szerint ez az óriási bevétel épp azt bizonyítja, hogy valami nem jó, nem elrettentek a turisták, inkább ugyanúgy özönlenek, mint korábban. És azt mondják, ha ennyit keres a város, akkor pont hogy nem tudja kontrollálni a turizmust. A csúcsnapokon a díj ellenére is nőtt a szám.

Amikor a belépési díj érvényben volt, az egynapos utazóknak online regisztrálniuk kellett, és QR-kóddal fizetniük. Az adó alól mentesültek a diákok, a helyben dolgozók és lakók, és az ott éjszakázó turisták. És hogy milyen szintű szigor volt a beléptetésnél? Hát olyan olaszos: a városkapuknál nincs korlát, az ellenőrök csupán szúrópróbaszerű kontrollálják, hogy fizettek-e a belépő emberek, akik meg lebuknak, pénzbírságot kapnak.

Azt hihetnénk, a helyi lakosok támogatják a turistabüntetést, de mint egyikük elmondja, ez csak elvonja a figyelmet a lényegről. Szerintük inkább arra kellene fókuszálni, hogy Velencét vonzó, megfizethető várossá tegyék a lakók számára, akik kiszorultak a városból, mert a lakáspiacot is a turizmus uralja.