Ez a gyógyszer képes lehet késleltetni az öregedést
A szemaglutidnak – ismertebb nevén, márkanevén az Ozempicnek – „messzemenő előnyei vannak azon túl, amit eredetileg elképzeltünk” – mondta Harlan Krumholz professzor, a Yale School of Medicine munkatársa, több új tanulmány közzététele után a BBC szerint.
Megállapították, hogy a gyógyszer a szívelégtelenséggel, az ízületi gyulladással, az Alzheimer-kórral, sőt a rákos megbetegedésekkel összefüggő betegségek széles körének kezelésére is alkalmazható.
Nem lepne meg, ha az emberek egészségének ilyen módon történő javítása valóban lelassítaná az öregedési folyamatot
– idézték Krumholz professzort pénteken az Európai Kardiológiai Társaság 2024. évi konferenciáján, ahol a tanulmányokat bemutatták. „Ezek az úttörő gyógyszerek forradalmasítani fogják a szív- és érrendszeri ellátást, és drámaian javíthatják a szív- és érrendszeri egészséget” – tette hozzá a professzor.
A vizsgálatokban mintegy 17 ezer, 45 éves vagy idősebb embert követtek nyomon, akik több mint három éven keresztül 2,4 milligramm szemaglutidot vagy placebót kaptak. A résztvevők elhízottak vagy túlsúlyosak voltak, és szív- és érrendszeri betegségben szenvedtek, de cukorbetegségben nem.
A kutatók szerint azok, akik a gyógyszert szedték, alacsonyabb arányban haltak meg minden okból, beleértve a szív- és érrendszeri problémákat és a Covid–19-et is.
A súlycsökkentő gyógyszert használók ugyanolyan valószínűséggel kapták el a Covidot, azonban a szemaglutidot szedők mindössze 2,6 százaléka halt meg, míg a placebót kapók közül ez a szám 3,1 százalék.