Mégsem olyan veszélyes a magány az egészségünkre

Európában a középkorú és idősebb felnőttek körülbelül 2,4-24,2 százaléka érzi magányosnak magát, de ezek a számok a koronavírus-járvány alatt megnőttek. Ez azért is baj, mert a tartós magány krónikus stresszhelyzetté válhat, ami gyengíti az immunrendszert, depresszióhoz vezethet, és növelheti a szorongást, az álmatlanságot, a magas vérnyomás és a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát. És persze nemcsak a fizikai bajok számát gyarapítja, de rontja pszichés jóllétünket is.

Nem csoda persze, hogy ennyire károsan hat szervezetünkre és egészségünkre, hiszen eredendően társas lények vagyunk, szükségünk van arra, hogy mások meghallgassanak, hogy kommunikáljunk, hogy a külvilág, a többiek megerősítsék az identitásunkat. Ha nincsenek emberi kapcsolataink, egész létezésünk bizonytalanná válik, kevésbé figyelünk magunkra, egészségünkre. Ha nem tartozunk valamilyen közösséghez, mondjuk, mert megszűnik a párkapcsolatunk, kirepülnek gyerekeink, elköltözünk otthonról, akkor reális veszélyt jelenthet a ránk szakadó magány, amitől óva intenek az orvosok.

Egyszál magány, társas magány

Társas magányról beszélünk akkor, ha vannak ugyan körülöttünk (család, társ), de mégsem vagyunk képesek kapcsolódni a többiekhez. Miért kell ezen változtatni? Például mert depresszióhoz vezethet, még akkor is, ha nem érezzük boldogtalannak magunkat egyedül, a szociális elvárásnak meg akarunk felelni, ez pedig azt diktálja, hogy legyen egy nagy, boldog baráti körünk, kiegyensúlyozott kapcsolatunk, szerető családunk.

Ha egyszál magunkban vagyunk, a társadalom peremére szorulhatunk, mert még ha úgy is van, senki nem fogja elhinni, hogy nekünk jó az az állapot, és boldogok vagyunk. Korábbi vizsgálatok szerint a magányos emberek hamarabb meghalnak, betegesebbek, és egy brit kutatás szerint az 55 év feletti magányosoknál harminc százalékkal nagyobb eséllyel alakul ki demencia.

Egérkísérletekből derült ki, hogy a tartós magány megváltoztatja az agy működését, neurális változásokat okoz, befolyásolja a memóriát, a hippokampuszt, a motoros funkciókat. Az emberek általában a 20-as éveik végén, az 50-es éveik közepén és (ha megérik) a 80-as éveik végén érzik magukat a legmagányosabbnak. Mindez az életmód és a körülöttünk lévő társaság megváltozásával hozható összefüggésbe, de akárhány évesek is vagyunk, nem szabad beletörődni az egyedüllétbe. Tartozni jó valahova, a magány pozitív hatásai ellenére is – mert igaz, az egyedüllétben megtapasztalható az elmélyülés, a szabadság, a saját vágyakra fókuszálás. És ez főleg azoknak lehet életszükséglet, akiknek a mindennapokban nem sok saját szabadidejük van, akár mert szülők, vagy szociális munkájuk miatt magukat háttérbe szorítva kell gondoskodniuk másokról.

Eleve depi

Csakhogy most több forrásból származó betegadatok elemzése azt állapította meg, sok, eddig a magánynak betudott betegségnek mégsem az egyedüllét lehet a kiváltója, hanem valami más. Amerikai, kínai és brit magányos emberek adatait elemezve a kutatók arra jutottak, ha nem mentális egészségügyi problémákról van szó, 56 vizsgált megbetegedés közül csak 30 esetben okozott nagyobb előfordulási kockázatot a magány.

Statisztikai elemzést végeztek a 30 állapotból 26-nál – csak a genetikai adatokkal is rendelkező alanyoknál –, és kiderült, több olyan betegség, amit a magány számlájára írtak korábban, más miatt alakult ki. De a magányossággal kapcsolatban jött elő a probléma.

A magány ugyan többféle mentális betegség hátterében ott állhat, sőt gyulladásokért is lehet felelős, de nem mindent kenhetünk rá mégsem. Kiderült, a már meglévő depressziós tünetek magyarázzák a magány és a betegségek közötti összefüggések legnagyobb részét, főleg a mentális és viselkedési zavarok esetében, de a

A magánnyal legszorosabban összekapcsolható kórok:

• poszttraumás stressz-zavar,
• depresszió,
• szorongás,
• skizofrénia,
• krónikus obstruktív tüdőbetegség.

Legalábbis az Egyesült Királyság Biobankjában szereplő adatok tulajdonosai között. A magány komoly kockázatot jelent a mentális és magatartási zavarokra, a fertőző betegségekre nézve, valamint az idegi,  légzőrendszeri és endokrin rendellenességek esetén. 

Viszont kevés a bizonyíték arra, hogy az egyedüllét kapcsolódik a szív- és érrendszeri betegségekhez vagy a 2-es típusú cukorbetegséghez, az elhízáshoz, a krónikus máj- és vesebetegséghez – vagy akár a neurológiai rendellenességekhez.