Az Antikrisztus elől menekültek az erdőbe
További Tudomány cikkek
A szibériai tajga a föld egyik legsűrűbb vadonja. Oroszország északi régióitól egészen Mongóliáig nyúlik, keletre pedig az Uráltól a Csendes-óceánig terjed: több millió négyzetmérföldnyi gyéren lakott semmi. Nyáron zöldbe borul ez a kietlen, sok ásványkincset rejtő táj, aminek tudomásunk szerint egy lakója van, legalábbis a sűrű részen: a 80 éves Agafija Likov, akit még édesapja vitt az erdő mélyére.
1978 nyarán helikopteren utazó geológusok találtak rá a Likov családra, akik óhitűnek vallották magukat, és épp ezért vonultak a sűrű erdőbe a bolsevik tisztogatások elől.
Középkori állapotok
A kutatók ledöbbentek, amikor egy hídra és egy nyírfakéreggel teli kis fészerre bukkantak. A patak mellett álló házikót kéreggel, oszlopokkal, deszkákkal vették körbe. Majd felbukkant egy toprongyos ember is, mezítláb, zsákból készült foltozott ingben, szakállasan, kócosan, mintha a középkorból csöppent volna a jelenbe. Emlékszünk a francia vígjátékra, amiben Jean Reno játszotta az egyik főszerepet? A Jöttünk, láttunk, visszamennénk hangulata jellemezhette a helyzetet. Igaz, abban a főhősök a múltból csöppennek a jelenbe, de ilyen is lesz később, a család életébe ugyanis lassan beszivárogtak a hetvenes évek végének technikai újításai, a tévé mellett a gyógyszerek, az autók, a zseblámpa. De akkor sem adták meg magukat.
Egyelőre azonban a geológusok még csak csodálkoznak, hogy a kalyibában csontdermesztő hideg van, a padló burgonyahéjból és fenyőmaghéjból áll, hely nincs, csak doh, kosz és dülöngélő gerendák. A családfő, Karp Lipov egy fundamentalista orosz ortodox szekta tagja, óhitű. Az óhitűeket Nagy Péter uralkodása óta üldözték, a hívők ezért az Antikrisztus emberi megtestesülésének látták, mert a cár Oroszország modernizálására törekedett, például a szakállborotválással.
Karp azért vitte ki családját az erdőbe, mert az ateista bolsevikok átvették a hatalmat, és az óhitű közösségek nehéz helyzetbe kerültek. A harmincas évek tisztogatásai alatt a keresztényeket üldözték, a családfő testvérét egy kommunista járőr lelőtte. Akkor Karp és a felesége, Akulina, Savin nevű 9 éves fiuk és 2 éves lányuk, Natalia behúzódtak a tajga sűrűjébe. Még két gyerekük született a vadonban, Dmitrij 1940-ben és Agafia 1944-ben, akik már egyáltalán nem látták a civilizációt.
A család semmit nem tudott a második világháborúról, a holdra szállásról, az amerikai–szovjet hidegháborúról.
Likovék tisztában voltak azzal, hogy léteznek városok, országok, de ezek, főleg a gyerekeknek, teljesen elvont fogalmak voltak. Csak imakönyveket és a Bibliát olvasták. Akulina megtanította gyerekeit nyírfavesszővel írni, és olvasni is tudtak.
Bogyókon, kérgeken
Körülbelül 250 kilométerre laktak minden lakott területtől, járművük nem volt, de mindent megpróbáltak megteremteni maguknak: cipőjük nyírfakéregből volt, ruháikat újra és újra megfoltozták, majd magról növesztett kenderből készült szövetre cserélték. A főzés, a forralás viszont nehéz volt, ezért folyamatosan küzdöttek az éhséggel. Amikor rájuk bukkantak, burgonyapogácsán éltek, amibe őrölt rozst és kendermagot kevertek. Ivóvizük a tiszta forrásvíz volt, áfonya, berkenye és málna bőséggel termett, de ettek gyökereket, gombákat, füveket is, tűzifából sem szenvedtek hiányt.
Az 1950-es évek végén, amikor Dmitrij elérte a férfikort, elkezdett vadászni. Fegyverrel, csapdákkal jávorszarvasokat kergetett, télen akár mezítláb is végkimerülésig üldözte zsákmányát. Amikor 1960 júniusában havazni kezdett, odalett a termésük, bőrt, kérget, szalmát ettek. Akulina 1961 februárjában éhen halt.
Amikor az idősödő Likov megtudta, hogy ember lépett a holdra, nem tudta elhinni, ugyanakkor a műholdak gondolatától nem annyira idegenkedett, sőt elmondta, hogy már az ötvenes években felfigyelt arra, hogy
a csillagok gyorsan repülnek az égen, mert az emberek kitaláltak valamit, és olyan tüzet bocsátanak ki, ami nagyon hasonlít a csillagokhoz.
A legjobban a celofántól volt elájulva, gyűrődő üvegnek hívta.
Savin, a nagy fiú kemény volt, Natalia házias, aki igyekezett átvenni anyja szerepét, a kisebbek viszont nyitottak, különösen Agafia. De a geológusok kedvence Dimitrij volt, aki ismerte a tajga minden rezdülését. Megépítette a családi tűzhelyt, kifaragta az összes nyírfakéregvödröt, amelyekben élelmiszert tároltak. Az innovációkra is ő volt a legnyitottabb. Amikor a család ellátogatott egy fűrészmalomba, azon csodálkozott, hogy egy körfűrésszel és egy esztergagéppel milyen könnyen lehet fát megmunkálni.
Karp, a családfő távol akarta tartani a modernitást, a fejlődést, a gépesítést a családtól, és amikor a geológusok rájuk bukkantak, csak a sót fogadta el tőlük, mást nem. Idővel azonban változott a helyzet,
nem tudtak ellenállni a takarónak, a gyapjúzokninak, a gabonának és a zseblámpának sem. A televíziót bűnös, de ellenállhatatlan dolognak tartották. Ha mégis nézték, sűrűn keresztet vetettek utána.
Miután a külvilág betört az életükbe, a család összeomlott. 1981 őszén a négy gyermek közül három is meghalt, Savin és Natalia is veseelégtelenségben szenvedett, valószínűleg hiányos étrendjük miatt. Dmitrij tüdőgyulladásban hunyt el, amit a geológus barátoktól szerzett fertőzés válthatott ki. A kutatók próbálták megmenteni, de Dimitrij csökönyösen visszautasította, hogy kórházba menjen. Nem akarta elhagyni a családját és a vallását sem azzal, hogy intézményesített gyógyítást vesz igénybe. Azt mondta, „az ember addig él, amennyit Isten kiszab rá”.
Amikor eltemették a testvéreket, a geológusok megpróbálták rábeszélni Karpot és Agafiát, hogy hagyják el az erdőt, és térjenek vissza rokonaihoz, akik túlélték az üldöztetéseket, és akik még mindig ugyanazokban a régi falvakban éltek. Agafiának a szovjet vezetés felajánlotta, hogy országos körútra viszi, egy hónapig tartott a road show-ja, ami alatt beszívott mindent az újdonságokról. Amikor hazaért, úgy nyilatkozott,
ijesztő odakint, nem kapsz levegőt, mindenhol autók vannak, a levegő koszos, tele van az autók mérgeivel. Otthon kell maradni.
Karp álmában hunyt el 1988. február 16-án, 27 évvel felesége, Akulina után. Agafia a geológusok segítségével eltemette a hegy lejtőin, majd visszament az erdőbe, mert az „Úr majd gondoskodni fog róla”. Mára egészségi állapota megromlott, már 80 éves, az orosz milliárdos, Oleg Gyeripaszka támogatja, aki egy új faházat is szponzorált neki, és bevezetett egy műholdas telefont is.
(Borítókép: A kamcsatkai Irkuyem szent medve Oroszországban 1999-ben. Fotó: Eric Chretien / Getty Images)