Az elhízás változásokhoz vezet az epigenomban, a zsírsejtek esetében a génaktivitás megváltozása akadályozza a normál működést – írja a Nature. A súlytöbblettel járó génaktivitás változásai sokáig jelen vannak a szervezetben, még jóval azután is, hogy a testsúly a normál szintre került. Ezért akik fogyni próbálnak, hosszú folyamatnak néznek elé.
A jojóeffektus régóta ismert, a súly fel-le ingázik, de hogy miért, arra eddig nem született kielégítő magyarázat. Az új eredmények viszont feltárják, mi történik molekuláris szinten.
Az orvosok egy súlyosan elhízott csoport zsírszövetét elemezték, és egy olyan kontrollcsoportét, amelynek tagjai soha nem szenvedtek az elhízástól. Kiderült, hogy
egyes gének aktívabbak az elhízott csoport zsírsejtjeiben, mint a kontrollcsoport zsírsejtjeiben, más gének viszont kevésbé voltak aktívak.
Ezt a mintát a súlycsökkentő műtét sem változtatta meg. Két évvel az operáció után a nagy fogyás már mérhető volt, de a zsírsejtek genetikai aktivitása továbbra is az elhízáshoz kapcsolódó mintát mutatta.
A tudósok hasonló eredményeket találtak olyan egereknél, amelyek szintén sok kilótól szabadultak meg, és hiába történt jelentős fogyás, a korábban elhízott egerek gyorsabban híztak magas zsírtartalmú étrend mellett, mint a mindörökké karcsú rágcsálók. Ezt az epigenom változásaira vezették vissza.
Az epigenomban bekövetkezett korábbi (elhízáshoz kapcsolódó) változások továbbra is fennálltak, mintha a sejtek emlékeztek volna, hogy egy túlsúlyos testben vannak.
Az eredményeket egyelőre nem ok-okozati összefüggésként, hanem korrelációként kezelik. A végső tanulság pedig az, hogy sok erőfeszítés és energia kell már a fogyáshoz is, hát még az álomsúly megtartásához. Jobb, ha nem is hízunk el soha, de legalábbis nem keseredünk el, ha nem megy olyan gyorsan a fogyás, mint gondoltuk.