Megtalálták az antibiotikum-rezisztens baktériumok „Achilles-sarkát”
Egy nemrégiben közzétett tanulmány szerint egyes antibiotikum-rezisztens baktériumoknak komoly árat kell fizetniük ellenálló képességükért – írja a Science Alert. Az ilyen kórokozók jelentős egészségügyi kihívást jelentenek, de az ehhez hasonló kutatások új lehetőségeket nyithatnak az ellenük folytatott küzdelemben.
„Felfedeztük az antibiotikumrezisztens baktériumok Achilles-sarkát” – mondta Gürol Süel, a Kaliforniai Egyetem (San Diego) kutatója és a tanulmány egyik szerzője. Süel szerint az új ismeretek lehetővé tehetik a rezisztencia kialakulásának visszaszorítását akár gyógyszerek vagy vegyszerek alkalmazása nélkül is.
A kutatáskor a szakértők azt vizsgálták, hogy az antibiotikum-rezisztenciát elősegítő mutációkkal rendelkező baktériumok miért nem mindig képesek dominálni nem rezisztens társaikkal szemben.
Eredményeik szerint az ellenállásnak gyakran jelentős ára van: bizonyos körülmények között, például alacsony magnéziumszint mellett a rezisztens törzsek életképessége csökken.
Süel hangsúlyozta, hogy a baktériumok számára a környezetük alacsony magnéziumtartalmához való alkalmazkodás sokkal fontosabb lehet a túlélés szempontjából, mint az antibiotikumok elleni védekezés. A magnéziumionok nélkülözhetetlenek a sejtek működése szempontjából, mivel stabilizálják a riboszómákat, és nélkülözhetetlenek az energiatermeléshez szükséges adenozin-trifoszfát (ATP) előállításában.
Az L22 riboszóma mutáns változata – amely néhány Bacillus subtilis baktériumra jellemző – egyrészt védelmet nyújt az antibiotikumokkal szemben, másrészt erősen kötődik a magnéziumionokhoz, ami csökkenti az ATP rendelkezésre álló mennyiségét. Ez a folyamat hátráltatja a mutáns törzs növekedését és terjedését, így gyengíti annak versenyképességét.
A kutatás rámutat, hogy az ellenálló baktériumok molekuláris és fiziológiai tulajdonságainak alaposabb megértése új stratégiák kidolgozását teheti lehetővé. Ugyanakkor Süel megjegyezte, hogy nem minden rezisztens baktériumtípus mutatja ezt a sérülékenységet.