Olyan meleg volt 2024-ben, hogy átléptük a 1,5 Celsius-fokos felmelegedési határt

2025.01.10. 12:38
Az éghajlatváltozás okozta összeomlás miatt a globális éves hőmérséklet tavaly először haladta meg a nemzetközileg elfogadott 1,5 Celsius-fokos célértéket, ami felerősítette a szélsőséges időjárási viszonyokat, és emberek millióinak okozott súlyos károkat.

Az EU Kopernikusz Éghajlatváltozási Szolgálatának (C3S) adatai szerint 2024-ben az átlaghőmérséklet 1,6 Celsius-fokkal haladta meg az iparosodás előtti szintet. Ez 0,1 Celsius-fokkal több, mint 2023-ban, amely szintén rekordmeleg év volt, és a modern emberiség által soha nem tapasztalt hőséget jelent – írja a The Guardian.

A felmelegedést elsősorban a fosszilis tüzelőanyagok elégetése okozza. A párizsi megállapodás 1,5 Celsius-fokos célját pedig egy-két évtized alatt mérik, így egyetlen, e szint feletti év még nem jelenti azt, hogy a cél már nem teljesíthető, azt viszont pontosan mutatja, hogy az éghajlati vészhelyzet tovább fokozódik. Az 1850 óta tartó mérések szerint a 10 legmelegebb év közül mindegyik az elmúlt évtizedben történt.

A C3S adataiból az is kiderül, hogy 2024. július 10-én a bolygó 44 százalékát érintette az erős vagy szélsőséges hőstressz, és július 22-én volt a feljegyzett történelem legmelegebb napja.

Most már rendkívül nagy a valószínűsége annak, hogy túllépjük a párizsi megállapodásban meghatározott 1,5 Celsius-fokos hosszú távú átlagot. Ezek a magas globális hőmérsékleti értékek, párosulva a 2024-es rekord globális légköri vízgőzszintekkel, példátlan hőhullámokat és heves esőzéseket jelentettek, amelyek emberek millióinak okoztak nyomorúságot

– mondta dr. Samantha Burgess, a C3S igazgatóhelyettese.

Dr. Friederike Otto, a londoni Imperial College munkatársa elmondta: „A világnak nem kell egy varázslatos megoldással előállnia ahhoz, hogy 2025-ben ne romoljanak a dolgok. Pontosan tudjuk, hogy mit kell tennünk, hogy áttérjünk a fosszilis tüzelőanyagokról, megállítsuk az erdőirtást és rugalmasabbá tegyük a társadalmakat.”

A szén-dioxid-kibocsátás 2024-ben várhatóan új rekordot dönt, ami azt jelenti, hogy még semmi jele a világ nemzetei által az ENSZ 2023 decemberében Dubajban tartott klímakonferenciáján ígért, a fosszilis tüzelőanyagokról való átállásnak. A világ a század végére katasztrofális, 2,7 Celsius-fokos globális felmelegedés felé tart.

A következő nagy lehetőség februárban kínálkozik, amikor az országoknak új kibocsátáscsökkentési ígéreteket kell benyújtaniuk az ENSZ-hez. Egyre kevésbé tűnik valószínűnek, hogy a 1,5 Celsius-fokos határértéket még hosszabb távon is tartani tudjuk. A fosszilis tüzelőanyagok kibocsátásának 2030-ig 45 százalékkal kell csökkennie ahhoz, hogy esélyünk legyen a felmelegedés 1,5 fokra való korlátozására.

A hőmérsékletet 2024 első felében a természetes El Niño éghajlati jelenség emelte meg, de az év második felében még az El Niño feloszlása után is nagyon magas maradt. Egyes tudósok attól tartanak, hogy egy váratlan tényező lépett működésbe, ami a globális felmelegedés aggasztó felgyorsulását okozta, bár egy szokatlan évenkénti természetes ingadozás is lehet az ok.

A melegebb levegő több vízgőzt tartalmaz, és a C3S által 2024-ben mért rekordszint jelentős, mivel növeli a szélsőséges csapadékesemények és árvizek számát. A nagy viharokat tápláló magas tengerfelszíni hőmérséklettel együtt pedig pusztító hurrikánokat és tájfunokat gerjeszt. Az átlagember tavaly további hat hétig volt kitéve veszélyesen forró napoknak, ami világszerte fokozza a hőhullámok végzetes hatását.

Prof. Andrew Dessler, az amerikai Texas A&M Egyetem éghajlatkutatója az évről évre új hőmérsékleti rekordok felállítására reagálva ugyanezt a nyilatkozatot adta a médiának: „Életünk hátralévő részében minden év az egyik legmelegebb lesz. Ez viszont azt jelenti, hogy 2024 az évszázad leghidegebb évei közé fog tartozni. Élvezzétek, amíg tart.”

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.