Közel 300 évnyi mesét költöttek hozzá a történelemhez?

A világ képtelen lenne működni olyan egyetemes igazságok nélkül, amelyeket származástól vagy kultúrától függetlenül mind tényként fogadhatunk el. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy nem alakulhatnak ki olyan rétegek, amelyek szembemennek az efféle konszenzusokkal.

A különböző összeesküvés-elméletek máig virágkorukat élik, legutóbb például a laposföld-hívőkkel foglalkoztunk, hogy megvizsgáljuk, milyen fő hipotéziseik vannak, és nem ez az egyetlen teória, ami a tudományos körökben nem állja meg a helyét, mégis akadnak támogatói. Köztük a középkor kronológiájához kapcsolódó feltevések, amelyek még a 18. század elején váltak hangsúlyossá előbb Jean Hardouin francia pap, majd a 20. században Wilhelm Kammeier német tanár által – utóbbi több, középkori dokumentumhamisítással foglalkozó írást jelentetett meg.

A történészek körében is megoszlanak a vélemények például Nagy Károlynak, a Frank Birodalom megalapítójának az uralkodásával kapcsolatban, akinek egyesek a történeti jelentőségét vitatják – de az általános vélekedés szerint az ő hódításai és reformjai indították el Nyugat-Európa igazi történelmét és a középkort. Hasonló véleményen van Heribert Illig német író is, aki egyenesen tagadja Nagy Károly létezését, amit a kitalált középkorról szóló elméletével magyaráz. A mítosz még a 2000-es évek elején terjedt el neki köszönhetően, miután 2002-ben kiadta a Kitalált középkor – A történelem legnagyobb időhamisítása című könyvét, amelyben azt állította, a világtörténelmet szimplán megtoldották közel 300 évvel.

Ezt az időszakot a korai középkorra, 614 és 911 közé teszi, és úgy véli, amennyiben nem vesszük figyelembe ezeket az esztendőket, a történelem akkor sem „omlik össze”. Állítása szerint az erre a korszakra tehető események vagy máskor, vagy soha nem történtek meg, ahogy az akkor élt személyek is kitaláltak, vagy máskor éltek. Nem meglepő, hogy a történészek körében nagy felháborodást váltott ki a kötet, Illiget sarlatánnak nevezték, mivel az általuk helytelennek vélt megállapításaival megkérdőjelezte a középkor történészeinek szinte összes ismeretét.

A szakértők vélekedése szerint a 614 és 911 közé tehető történelmi események önmagukért beszélnek, így cáfolni sem szükséges Illig elméleteit, aki ezzel szemben azon az állásponton van, hogy azok, akik nem értenek egyet vele, még csak meg sem vizsgálták közelebbről az állításait.

Hova lett ennyi év?

Az író az elméletét egyrészt arra alapozza, hogy a Karoling-korból nem maradt fenn elég régészeti vagy írásos emlék, és az ekkorra datálható leletek tartalmaznak megfelelő mértékű hibalehetőséget, így valószínűsíthető, hogy ez az időszak nem is létezett. Másrészt a julián naptárhoz köthető zűrzavart is bizonyítékként könyveli el. Mint ismert, a julián naptárt még időszámításunk előtt 46-ban Julius Caesar vezette be, megalkotva a 365 napos évet és a 4 évenkénti szökőévet. Hogy az új naptárt összhangba hozzák a csillagászati megfigyelésekkel, az i. e. 46. év 445 napos volt. A julián naptár ugyanakkor nem bizonyult megbízhatónak, amire a Kr. u. 325-ös niceai zsinat idején derült fény, amelynek fő témája az volt, hogy meghatározzák a húsvét időpontját.

Ehhez a julián naptárt hívták segítségül, ami Szoszigenész egyiptomi csillagász 3000 éve létező módszerén alapult, ám pontatlan volt. A csillagász a napév hosszát 11 perccel túlbecsülte, ami a századok teltével már nagy eltolódást eredményezett a naptári és a napév hossza között, valamint gondot okozott az egyházi ünnepek meghatározásánál. Szoszigenész ugyanis a római időszámítás szerinti 709. év március 21-ére határozta meg a nap-éj egyenlőség napját, de az év kezdete március 1. maradt. Az új számítás így annak ellenére, hogy jól megközelítette az év valós hosszát, 128 évenként egynapnyi eltérést eredményezett.

Ennek megoldásaképp jött létre 1582-ben a XIII. Gergely pápához köthető Gergely-naptár, amelyben a húsvétot közelebb hozták a tavaszi napfordulóhoz. Illig elmélete szerint, mivel 1582-ben a 128 évenként felgyülemlő egynapnyi eltérést csak tíz kihagyott nappal korrigálták, holott a julián naptár és a Gergely-naptár bevezetése között 1627 év telt el, és az 1627 elosztva 128-cal 12,7-re jön ki, így felkerekítve 13 napot kellett volna javításként eszközölniük. A német író szerint ez végül a 3-4. század környékén történhetett meg, bár erről nem maradtak fenn adatok, amiből azt a következtetést vonta le, hogy azért nem volt szükség a korrigálásra, mivel a két és fél évszázadnyi idő nem is létezett. 

Úgy javította ki a naptár hibáját, hogy ezáltal összhangba került a csillagászok égboltjával – jóllehet a matematika törvényei alapján más számadatoknak kellett volna kijönniük

– vélekedik Illig, aki szerint a két naptárreform között így nem a 13 napnak megfelelő 1627 év telt el, hanem csak 1282.

A naptár okozta a kalamajkát

A korai középkorban használt naptárakon egyébként valóban nem lehetett könnyen kiigazodni, mivel a római évszámítási rendszer mellett használták még a Nagy Konstantin császár uralkodásának első évével kezdődő aera Diocletianit vagy aera martyrumot, léteztek egyéb keresztény évszámítások, a Jézus születésétől datálható aera vulgaris időszámítási rendszert pedig csak 525-ben állította fel Dionysius Exiguus – a korai középkor eseményeit kezdetben csak a római évszámítás és az aera Diocletiani/aera martyrum alapján lehetett belőni. Exiguus az időszámítás kezdőpontját az addig használt aera Diocletiani kezdetétől 284 évvel vitte visszább az időben. Az aera Diocletiani 241. évét pedig az aera vulgaris 525. éve követte, amiből kiindulva a kitalált középkor hívei azt feltételezik, hogy a kettő évszám között eltelt időt szimpla manipulálással töltötték ki. 

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ebben az időben az időszámítási rendszer még főleg csak az egyházi körökben volt fontos, mivel a hétköznapi emberek számára az év kezdete és az ünnepek időpontja volt a leglényegesebb. A kitalált középkorról szóló elmélet támogatói pedig pont erre alapozzák állításaikat, azaz hogy a szerintük a történelemhez hozzátoldott közel 300 évről csak egyházi dokumentumok maradtak fenn, krónikák, évkönyvek és szentek legendái – bár a történészek a krónikaírást a 13. századtól datálják.

Úgy tartják, ezek az iratok kolostorokban készültek, amelyek egyházi vezetői feltűntek a különböző évkönyvekben, illetve egyes ütközetek áldozataiként, csak sokszor más néven. Az elmélet szerint a valójában nem létező évszázadokat úgy töltötték ki, hogy az egyes csatákat duplikálták, amit például a pozsonyi csata és az I. Károly 791-es csatája közti hasonlósággal magyaráznak, annyi különbséggel, hogy míg előbbit a magyarok nyerték, utóbbit a frankok. Emellett úgy gondolják, a hamisítók a történelmi események évszámát és földrajzi helyszínét is gyakran megváltoztatták, és igyekeztek a főbb személyekre koncentrálni.

Hamisítványok az iratok?

Az Illig által felvetett elmélet arra is kitér, hogy a korai középkorban készült írásos források hamisítványok, ezért azokra nem lehet alapozni a korszak történetét, csakis a régészetre. Elmondása szerint az igazságot a kövek és az épületek hordozzák, amelyek „feloldhatják az írott szövegek ellentmondásait”.

A középkori régészet többnyire hiába kutat Meroving- és Karoling-kori épületek nyomai után, s minden egyes felsülésével az üres évszázadok teóriáját támasztja alá

– véli Illig, aki a Karoling-kori emlékekről úgy gondolja, előbb vagy később keletkezhettek. 

Egy 1986-os konferencián egyébként valóban kiderült, hogy a Meroving-korhoz köthető 194 leletből 116 hamisítvány, amiből az író azt szűrte le, nem ördögtől való elképzelés, hogy az akkori írástudó szerzetesek csak kitaláltak eseményeket, majd az így elkészült krónikákat később mások egészítették ki, az utókorra hagyva őket. Illig így hamisítványnak tartja a különböző kolostorokban készült krónikákat – azt feltételezve, hogy titkos szövetség lehetett köztük, vagy a dokumentumok elkészülése a pápa és a császár érdekeit szolgálhatta –, valamint az életrajzokat, köztük Einhard frank történetíró Nagy Károlyról írt 80 kéziratát. Illig emellett vallja, hogy:

• Beda Venerabilis, vagyis Szent Béda angol szerzetes nem a 7–8. század évfordulóján élt, hanem a 12. században,
• Johannes Scotus Erigena ír filozófus a 9. helyett a 11. században élt,
• a 10. században pedig a muszlimok az időszámításukat a keresztényekével hozták szinkronba (vagyis az ő történelmükben nincs közel 300 kitalált év), így az iszlám vallás nem a 7. században, hanem a 4.-ben jött létre.

A hipotézise értelmében a 895 és 900 között lezajlott magyar honfoglalás sem ekkorra, hanem még 614 elé tehető. Illig egyébként Magyarok a kitalált középkorban címmel 2003-ban jelentetett meg egy kötetet, amelyben kivesézi többek között azt is, valójában mennyi idő telhetett el Attila és Árpád fejedelem között. A régi magyar krónikák ötgenerációnyi távolságról tudnak, míg az Attila halála és a magyarok második bejövetele között mindössze 100 vagy 104 évnyi különbségről írnak, ami azért nem lehetséges, mivel a valóságban 442 év telt el. Illig ez alapján azt a következtetést vonta le, a Képes Krónikában írhattak valótlant, vagy pedig meghamisították az időszámítást.

Három személy állhat minden mögött

Az író állítása szerint a nagy történelmi csalás III. Ottó német-római császárhoz, II. Szilveszter pápához és VII. (Bíborbanszületett) Konstantin bizánci császárhoz köthető, akik szerették volna, hogy az uralmuk az ezredfordulóra essen, de azt nehéz elképzelni, hogy mindezt véghez vihették volna úgy, hogy annak ne legyen nyoma. Az elmélet már csak amiatt sem állja meg a helyét, mivel több bibliai jóslat is az ezredfordulóra tette a világvégét, így nem valószínű, hogy bármelyikük is megváltoztatta volna az időszámítást. Illig egyébként a régészettől és az éremtantól kezdve a hadtörténeten át a teológiáig és a csillagászatig szinte minden tudományágba belevetette magát, hogy alátámassza álláspontját, majd a kutatási eredményeivel kapcsolatban azt állította, azok nem egyeznek a korai középkorból származó írott forrásokkal, vagy nem kellően hiteles bizonyítékok, azaz csak hamisítványok lehetnek. 

Az író kritikusai szerint viszont a legfőbb probléma pont az, hogy Illig csak azon adatokról hajlandó tudomást venni, amelyek alátámasztják az állításait, az azokat cáfolókkal pedig nem foglalkozik. Ahogy Nagy Alf­réd angol királynak, a vi­kin­gek el­le­ni harc hő­sének létezése kapcsán sem győzik meg őt az oslói Viking Hajó Múzeumban kiállított hajók, az angolszász és frank krónikák panaszai a vikingekre, illetve az arab utazók vikingleírásai, így kérdéses, milyen további bizonyítékokra lenne még szüksége ahhoz, hogy higgyen abban, a korai középkorhoz nem írástudó szerzetesek költöttek hozzá még közel 300 évet, hanem valós eseményekről van szó. Abból pedig, hogy egyes korszakokból nem maradt fenn elég régészeti lelet, közel sem az a következtetés vonható le, hogy nem létező évszázadokról beszélünk. 

(Borítókép:  iStockphoto / Getty Images)