
Felfedezték az egyik legnagyobb dinoszauruszt, amely valaha élt a Földön
A német kutatók még 1914-ben fedezték fel egy dinoszaurusz kövületeit, amelyeket 1944-ben, a második világháború során egy bombatámadás semmisített meg. Kiderült ugyanakkor, hogy a fosszíliákról készültek képek, amik a Live Science-en megjelent tanulmány szerint nemrég kerültek elő, teljesen más megvilágításba helyezve az állatot. Addig a pillanatig úgy vélték, hogy a kövületek az óriási húsevő Carcharodontosaurushoz tartozhatnak, ami Ernst Stromer német paleontológustól ered, aki kategorizálta a dinoszauruszt – írja a The Sun.
Abból indult ki, hogy a maradványok megegyeznek egy Algériában feltárt állattal, amelyet csak a fogairól ismertek. Ekkor alkotta meg a Carcharodontosaurus csoportot, amely mindkét fosszíliát magában foglalta. Az 1914-ben talált kövületekről készült képeket nemrég összevetve Stromer leírásaival viszont a kutatóknak egyértelművé vált, hogy azok nem tartoznak a Carcharodontosaurushoz. Észrevették, hogy kiemelkedő szarvai vannak és egy megnagyobbodott elülső agya, amelyek más, bizonyíthatóan Carcharodontosaurushoz köthető fosszíliákból nem voltak megállapíthatóak.
A tanulmányban az áll, a kutatók ekkor jutottak arra a felismerésre, hogy egy új dinoszauruszfajt fedeztek fel, amit egy kivételes esetnek írtak le. Tameryraptor markgrafinak nevezték el, ami magyarul annyit tesz: tolvaj a szeretett földről. A becslések szerint tíz méter hosszú lehetett, és Egyiptomban élt. Ez a megnevezés egyébként utal az ország ősi nevére is, a Ta-Meryre, ami azt jelenti, hogy ígéret földje, míg a raptor latinul a tolvaj megfelelője. A kutatók szerint a Tameryraptor markgrafi az egyik legnagyobb ismert szárazföldi ragadozó, ami valaha élt a bolygón.
Először kissé összezavarodtam, amikor megtaláltuk az új fotókat, majd nagyon izgatott lettem. Minél tovább néztük, annál több különbséget találtunk
– jegyezte meg Maximilian Kellermann, a BSPG doktorandusza.
A kutatás azt is sugallja, hogy a dinoszauruszok nagyobb számban élhettek Észak-Afrikában, de további vizsgálatokra van szükség ahhoz, hogy erről információval tudjanak szolgálni.

Az oldalról ajánljuk
- Belföld
Egy hét alatt már ezren foglaltak nem lakhelyük szerinti szakrendelőbe időpontot
A Belügyminisztérium államtitkára számolt be a hírről.
március 22., 08:44
- Boksz
Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója
76 éves volt a legendás bunyós.
március 22., 07:30
- Külföld
Bocsánatot kért a londoni Heathrow repülőtér igazgatója
Elismerte, hogy a tartalék generátorok sosem voltak elég erősek a repülőtér működtetéséhez.
március 22., 09:01
- Külföld
Az ENSZ-től kaptak felszólítást a magyar hatóságok a gyülekezési jogról szóló törvény módosításának visszavonására
A hivatal kiemelte: a jogszabály diszkriminatív és önkényes.
március 22., 08:59
- Belföld
Több százan tüntettek Sóskúton a tervezett akkugyár ellen
Kifütyülte a tömeg Gulyás Gergelyt.
március 22., 07:42
- Futball
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó
A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.
március 22., 08:52
- Belföld
Megmentettek egy iskolát a bezárástól, de folytatódnak a tankerületi átszervezések
Egyes intézményekben túl kevés, máshol túl sok a gyerek.
március 22., 08:18
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05
- Külföld
Lefejezett döglött hallal hadonászott egy szenátor az ausztrál parlamentben
Egy törvénytervezet borzolta fel a kedélyeket.
20 perce
- Belföld
Valós fájdalomnak élik meg a gyerekek a lelki problémákat
Robotterápia, M3-tréning, éber-hipnózis – úttörő fajdalomcsökkentést alkalmaznak a Bethesdában.
március 22., 09:42
- Külföld
Donald Trump nem viccelt: több mint félmillió embert toloncolnak ki az Egyesült Államokból
Az amerikai elnök több százezer ukrán állampolgárral is hasonlóan járna el.
március 22., 09:19
- Belföld
Mit tehet az örökös, ha ki nem fizetett tartozásokat, nagy összegű adósságot örököl?
Az elhunyt hagyatékához nemcsak a vagyontárgyai tartoznak, hanem az adósságai is.
március 22., 05:49
- Külföld
Indiában a metróhálózat már elérte az ezer kilométert
Ezzel az USA és Kína után Indiában van a leghosszabb metróhálózat a világon.
március 22., 06:51
- Belföld
„Az Orbán által ígért putyini »nagytakarító« törvények még csak ez után jönnek” – Újabb tüntetést szervez Hadházy Ákos
Március 25-én várja az embereket az Erzsébet híd pesti hídfőjénél.
március 22., 07:11
- Belföld
Reagált a Momentum a bírságra, szerintük orosz típusú rendszer kiépülése zajlik
„Kövér elvtárs gyakorlatilag a saját ízlését viszi bele a döntéseibe” – mondta a párt képviselője.
március 22., 07:22
- Úszás
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében
Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.
március 22., 09:21
- Külföld
Vlagyimir Putyinnak nagy tervei vannak, gyökerestül szüntetné meg a konfliktust Ukrajnával
március 22., 05:46
- Tech-Tudomány
Az Nvidia beszáll a kvantumszámítástechnikába
A cég vezére úgy érzi tévedett, amikor januárban leszólta a kvantumszámítógépeket.
március 22., 09:43
- FOMO
A magyarok egyik közkedvelt úti célja vezeti a turisták ellen elkövetett átverések rangsorát
Franciaország, az Egyesült Államok és Törökország is élen jár az utazókat érintő csalásokban.
március 22., 05:51
- Forma-1
Először nyert a Ferrari színeiben Lewis Hamilton
A hétszeres világbajnok első alkalommal győzött sprintfutamon.
március 22., 06:30
- Kultúr
Napóleonnal is mulatott a nőcsábász utazó, aki a mai napig hatással van az életünkre
Mennyire ismeri Goethét, a nőcsábász kalandort, aki megreformálta az udvart és az irodalmat?
március 22., 05:50
- Tech-Tudomány
Gyerekei megölésével vádolt egy norvég férfit a ChatGPT
Az OpenAI is megszólalt az ügyben.
március 22., 06:07
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- Kosárlabda
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú
Három év után először kezdett a veterán.
március 22., 06:46
- Külföld
Több ország nagykövetének kinevezését hagyta jóvá a kormány
A diplomaták Bécsben és Budapesten is végzik a munkájukat.
március 22., 06:50
- Tudomány
17 évesen felejtette el az anyanyelvét, és még a szüleit is idegennek hitte
Egy kis érzéstelenítő, és mehetünk is nyelvvizsgázni.
március 22., 06:28
- Külföld
Elon Musk lánya durván nekiment apjának: amit a kormányban művel, az kib*szottul borzasztó
Szóba került a „náci karlendítés” is.
március 22., 06:13