Nem az öregek mondják, hanem a kutatók, hogy egyre gagyibbá válik a zene

Rendre cáfolni lehet, hogy az emlékekben szebbé formálódó hajdani szép idők óta „minden” csak romlana, inkább a világ változik meg körülöttünk, alaposan. A mai zene sem kerülheti el a generációs lesajnálást, a „bezzeg a mi időnkben milyen veretes, dögös dalok voltak” fordulatot. Csakhogy a zene esetében nem minden alap nélküli a sajnálkozás. Kutatók vették a fáradságot, és négy évszázad 20 ezer zeneművét elemezték úttörő megközelítéssel. És a meglepő konklúzió az volt, hogy

Persze hogy összetettebb egy klasszikus zene, mint a popdalok. Csakhogy az 1950 és 2023 közötti populáris slágerekről az derült ki, hogy dallamkomplexitásuk folyamatosan csökkent. Az egyszerűség önmagában nem lehet értékítélet, a minimalizmusnak igenis lehet ereje, de a Római Sapienza Egyetem és a Padovai Egyetem kutatói

A zene összetettségének mérése nem egyszerű feladat. Most egészen újszerű módszerekkel vizsgálták a zeneműveket, az egyik legfiatalabb és legígéretesebb diszciplína, a hálózattudomány segítségével. Minden kompozíciót súlyozott és irányított hálózatokként ábrázoltak, ahol a hangjegyek voltak a csomópontok, a hangátmenetek pedig élek. Ez a megközelítés szisztematikusan feltárja a műfajok közötti strukturális különbségeket, megjeleníti és mérhetővé teszi a zenei komplexitást. Úttörő és igazán testhezálló módszer a zenék vizsgálatához.

Az eredmények pedig egyértelmű trendet mutattak: az évszázadok alatt egyre egyszerűbbé váltak a kompozíciók, nemcsak a különböző műfajok között, de még egyazon zenei stíluson belül is szimplább produkciók születtek az évek múlásával. Ezalól még a klasszikus zene sem volt kivétel. Egyedül a jazz feltűnése hozott némi pluszösszetettséget, de csak rövid időre. Igaz, hanyatlását követően sikerült stabilizálódnia.

1975, 1996, 2000

Egy másik kutatás kifejezetten a populáris zenéket vizsgálta, méghozzá a listavezető számok dallamát és ritmusát. Szintén azt találták, hogy minél újabbak, annál egyszerűbbek lettek a slágerek. Azonosítottak három időszakot, amikor hirtelen sematikusabbak lettek a zeneszámok.

• Az első 1975-ben történt, egybeesett a diszkó, a new wave és a stadionrock felemelkedésével.
• Majd 1996-ban történt a következő dallamegyszerűsödés, a hiphop, az elektronikus zene és a Music TV népszerűvé válásakor. A repetitívebb elektronikus zene hangmintái jelentősen egyszerűsítették a dallamokat. 
• A harmadik egyszerűsödés – a kutatók szerint – 2000 körül történt, és ismét a nagyon egyszerű dallamokkal operáló hiphopnak tulajdonítható.

Egyszerű zene? Mi az?

Nem kérdés, Vivaldi összetettebb, mint a Ramones, de van-e ennek bármi köze a minőséghez?

A kutatók nem állítanak erről semmit, és az okokról is csak hümmögnek. Annyit mondanak, hogy „beláthatatlan folyamatok indultak be a zenék gyors terjedésével és a zenefogyasztás ugrásszerű növekedésével”. Meg hogy: „Lehet, hogy a zene dallamaiban egyszerűbbé vált, más szempontból viszont sokszor komplexebb lett. A zenét például korábban kevesebb hangszeren játszották, míg a technológiának, a digitális világnak köszönhetően a modern zene sokféle textúraréteget tartalmazhat”.

Nem teljesen világos tehát, hogy a zene miért válik egyre egyszerűbbé. A kutatók szerint a jelenség mögött a technológiai fejlődés, a zeneszerzési folyamat demokratizálódása állhat, ami – a történelemben először – bárki számára könnyen lehetővé teszi az önkifejezést és a közönség elérését, akár a lehető legprimitívebb dallamokkal is. Sokakat megfoghat egy kegyetlenül szimpla, de annál tapadósabb fülbemászó dallamocska, és már a siker előszobájába is léphet az újdonsült zenész. 

Milyen „egyszerű” zenét hallgatsz? Megmondom, ki vagy!

Annyira azért mégsem lehetnek gagyik a populáris műfajok, hiszen többek között a Cambridge-i Egyetem pszichológusai kapásból két alapvető személyiségtípust különítettek el, attól függően, ki milyen zenére indul be. Az érzelmesebb empatizátorok inkább a lágyabb, mélyebb gondolatokat kiváltó zenéket szeretik. A racionálisabb rendszerezők pedig főleg az intenzívebb, összetett hangzású számokat kedvelik. Utóbbiak figyelik a dal szerkezetét, rétegeit, felépítését is.

De még azt is magabiztosan kijelentik, hogy zenei ízlésünk rengeteg mindent elárul rólunk: például, milyen a világhoz való hozzáállásunk, kikkel barátkozunk, hogyan öltözködünk. Nyugodtan kijelenthető, az, hogy milyen zenét hallgatunk, identitásunk egyik alappillére. Ami nem is csoda, a zene az egyik legerősebb művészet, egyenesen a lelket zendíti meg. Innen nézve pedig teljesen mindegy, hogy mennyire komplex. A népdalok például rém egyszerűek, mégis meg- és beindítóan nagyszerűek.