További Biotech cikkek
Súlyos csapást mért a kreacionistákra (az evolúciót vallási alapon elvető teremtéshívőkre) az Amerikai Tudományos Akadémia csütörtöki közleményével, amely leszögezi, hogy az evolúciót "a modern biológia alapvetéseként az iskolák természettudományos oktatásában érvényesíteni kell". A kongresszus égisze alatt működő, a tudományos és technikai kérdésekben tanácsadó szerepet játszó testület éppen abban az időben adta ki állásfoglalását, amikor ismét nagy erővel támadják bizonyos vallásos körök a fejlődésalapú biológia gondolatát.
Képzavar
A Gallup által tavaly júniusban végzett közvélemény-kutatás szerint az amerikai társadalom erősen megosztott az evolúciót illetően.
A kreacionizmus az intelligens tervezés elmélete, azaz a Biblia szó szerinti értelmezéséből kikövetkeztetett világkép. Az intézmény szerint nem tudomány, ezért a természettudományos oktatásba nem lehet bevezetni. "Olyan állampolgárokra van szükségünk, akik valódi tudományon nevelkedtek fel" - mondta Barbara Schaal biológus, az akadémia alelnöke. A közlemény leszögezi, hogy az evolúció teljességgel összeegyeztethető a vallásos világképpel. "A tudomány és a vallás a világ megértésének két, egymástól különböző útja." A kreacionizmus gondolatát a közoktatásba iktatni azonban hiba, amelynek következtében a tanulók nem tudják megállapítani, hogy mi a tudomány és mi nem az.
"Az evolúció a modern tudomány egyik legfontosabb gondolata. Igazsága mellett számtalan bizonyíték szól több tudományág kutatásai alapján. Az evolúció jelenti a biológia és vele az orvosi élettan alapját, de számos más tudományos és műszaki terület épít vívmányaira" - mondta Francisco Ayala, a California-Irvine egyetem biológiaprofesszora.
Az akadémiai jelentés említést tesz a fejlődésalapú biológiai szemlélet jelentőségéről a fertőző betegségek kutatásában, valamint beszámol a közelmúltban fellelt újabb bizonyítékról, a devon korban élt tiktaalik kövületéről, amely kapocs a halak és a későbbi szárazföldi gerincesek között.
Nem látott emberré változó majmot
Éppen a közlemény megjelenésének napján Florida állam oktatási bizottsága közmeghallgatást tartott a természettudományos oktatás fejlesztéséről, mivel az állam diákjai évek óta lesújtó eredményeket érnek el az országos átlaghoz képest. A jacksonville-i fórumon egyaránt nagy számban képviseltették magukat az evolúciós oktatás hívei és az elkötelezett kreacionisták, mivel a vita középpontjában az a kérdés szerepelt, hogy az állami iskolákban az élet keletkezését magyarázó stúdiumokban az "evolúció" szót lecseréljék-e az "időbeli biológiai változás" kifejezésre.
Lon és Ruth Klingman misszionáriusok Bibliákkal a kezükben szólaltak fel. "Hiszem, hogy a Földet és mindent, ami a Földön él Isten teremtette" - vallotta Lon, hozzátéve, hogy az evolúció gondolata nem összeegyeztethető vallásos világképével. Felesége szerint "ha az evolúcióról tanítanak az iskolákban, akkor tanítsák az ellenvéleményt is. Majd megjegyezte: "sosem láttam, amint egy majom emberré változott volna".
Az oktatási bizottság számára készült irányelvek szerint a jövőben sokkal részletesebben kellene tanítani a biológia evolúciós alapjait. A javaslat szerzője, David Campbell szerint az evolúció "a ragasztó, amely a biológiát egyben tartja". Az új oktatási irányelvek pedig "megalapozottak, melyekben az evolúció nem mint valamiféle dogma jelenik meg". Az állam felelősei február 19-én hoznak végleges döntést.
George W. Bush amerikai elnök 2005-ben azt mondta, hogy az amerikai diákoknak tanulniuk kell az "intelligens tervezésről" ugyanúgy, mint az evolucionista felfogásról. A kreacionizmus hívei szerint az élővilágban számos jelenség nem magyarázható egyszerű természeti folyamatokkal. Ugyanebben az évben egy pennsylvaniai bíróság egyik ítéletében kimondta: a kreacionizmus tanítása az állami iskolákban sérti az Egyesült Államok alkotmányát, amely az állam és az egyház teljes elválasztását követeli meg.
XVI. Benedek pápa korábban "abszurdnak" nevezte a kreacionizmus kontra evolúció vitáját, és hozzátette, hogy az evolúció együtt létezik a vallással, hiszen az evolúciónak számos tudományos bizonyítéka van, de egyik sem zárja ki Isten szerepét.