A mentolos cigaretta hűvösre teszi az agyat
A dohányosok közül azok, akik mentolos cigarettát szívnak, nagyobb kockázattal kapnak szélütést - állapították meg kanadai kutatók. Az Archives of Internal Medicine című szakfolyóiratban közzétett tanulmány eredménye arra utal, hogy a nőket és a nem fekete amerikai lakosságot az átlagosnál is jobban veszélyeztetik a mentolos cigarettatípusok.
Nicholas Vozoris, a torontói Szent Mihály Kórház munkatársa elemzéséhez egy 2001 és 2008 között, az Egyesült Államokban, 5028 dohányos felnőtt bevonásával lefolytatott felmérés adatait használta fel. Az összes résztvevő negyede (26 százaléka) állította, hogy általában mentolos cigarettát szív, míg a többi dohányos nem mentolos cigarettát szívott.
Az elemzésből az derült ki, hogy a mentolos cigarettát szívók 3,4 százalékának volt már szélütése, miközben a nem mentolos csoportban ez az arány 2,7 százaléknak adódott. Miután figyelembe vették a dohányosok életkorát, nemét és az elszívott cigarettamennyiséget, a mentolos cigarettát szívóknál kétszer nagyobb kockázata mutatkozott a szélütésnek, mint a nem mentolos típust szívóknál.
Különösen nagy - háromszoros - volt a mentolos cigaretta miatti kockázatnövekedés a nőknél, valamint a nem afrikai amerikaiaknál. Ugyanakkor a mentolos cigaretta a normál típushoz képest a tanulmány szerint nem növelte a magas vérnyomás, a szívelégtelenség, a szívroham és a krónikus tüdőbetegségek kockázatát.