Javíthatja egyes elhízott emberek egészségi állapotát, ha vért adnak – állapították meg német kutatók előzetes tanulmányukban. A vizsgálatba bevont, metabolikus szindrómával élő embereknek csökkent a vérnyomása és javultak más, szív- és érrendszeri kockázatra utaló paramétereik is, miután vért vettek tőlük.
A metabolikus szindróma egy tünetegyüttes, fennállása esetén emelkedett a vércukorszint, magas a vérnyomás és alacsony a védő típusú koleszterin szintje. A szindróma megjelenése kapcsolatba hozható a szélütés, az artériás szívbetegségek és a 2-es típusú cukorbetegség magas kockázatával. Legfontosabb kezelési lehetősége a testsúly csökkentése.
Andreas Michalsen, a berlini Charité Egyetemi Orvosi Központ kutatója, a tanulmány egyik szerzője szerint fontolóra kellene venni, hogy azoknál a metabolikus szindrómával élő pácienseket, akik vérének vaskoncentrációja az átlagosnál magasabb, vérvétellel kezeljenek.
Az előzetes tanulmányba mindössze 64 elhízott, metabolikus szindrómával élő embert vontak be. A résztvevők egyik felétől 300 milliliter vért vettek, majd négy hét elteltével újra vagy 250, vagy 500 millilitert. A másik csoport tagjai nem adtak vért.
Hat hét elteltével mérték a páciensek egészségügyi paramétereit, kiderült, hogy akiktől vért vettek, azoknak némiképp csökkent a vérnyomásuk, a szívfrekvenciájuk és a vércukorszintjük. A tanulmányt több ember bevonásával kívánják megismételni a német kutatók.