![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Az eutanázia és az asszisztált öngyilkosság arányát nem változtatta meg a legalizáció Hollandiában: holland kutatók megállapították, hogy a mutató 2010-ben hasonló volt, mint 2002-ben, az engedélyezés előtt.
A Lancet című brit orvosi folyóiratban közzétett tanulmányhoz az ország halálozási nyilvántartásának adatait elemezték, és úgy találták, hogy az összes halálozás valamivel kevesebb mint 3 százaléka, 4050 eset következett be 2010-ben eutanázia vagy asszisztált öngyilkosság miatt. Az eutanázia és az asszisztált öngyilkosság együttes aránya csökkent 2002 és 2005 között, 2005 és 2010 között ellenben némileg emelkedett. Összességében a mutató nem változott 2010-re 2002-höz képest.
A legalizáció kritikusai által korábban hangoztatott aggodalmakkal ellentétben a számok azt mutatják, hogy nem emelkedett az eutanáziát engedélyező országokban azoknak az eseteknek az aránya, amikor az orvosok a páciens határozottan kinyilvánított kérése nélkül vetnek véget a beteg életének. Bregje Onwuteaka-Philipsen kutatásvezető, az amszterdami VU Egyetemi Orvosi Központ professzora a fentiekhez azt is hozzátette, hogy Hollandiában az ilyen esetek száma egyenesen csökkent, méghozzá jelentős mértékben.
Az eutanáziát jelenleg három országban engedélyezik: Hollandiában, Belgiumban és Luxemburgban. Az asszisztált öngyilkosságot az előbbieken túl engedélyezte Svájc és az Egyesült Államokban Montana, Oregon és Washington szövetségi állam.