Luca, Ottilia
2 °C
4 °C
Index - In English In English Eng

Segíti a leszokást az egységes cigisdoboz

2015.03.19. 10:13

Ausztrália még 2012-ben bevezetett egy törvényt, amely szerint egységes csomagolásban, a dohányzás veszélyeire figyelmeztető fotókkal és feliratokkal lehet csak cigarettát forgalomba hozni. Egy most publikált, átfogó tanulmány szerint ez a módszer sikeresnek bizonyult a dohányzás visszaszorításában – írja az MTI.

A British Medical Journal mellékletében közzétett ausztrál tanulmány a 2012 decemberében bevezetett törvény első átfogó értékelése. A kutatás szerint az egyforma olívazöld csomagokban, jól látható márkajelzések nélkül forgalmazott cigaretták, amelyek dobozán a z elrettentő fotók és feliratok kapják a legnagyobb helyet, csökkentik a dohányzás iránti vágyat. A tanulmány megállapította, hogy az egyszerű csomagolás miatt a felnőttek és a gyerekek között is kevesebben gyújtanak rá, és a módszer hatására a már dohányzók 27 százaléka is azt állította, hogy megpróbál leszokni.

Ez jelentős eredmény, hiszen a márkák vonzereje és imázsa fontos szerepet játszik abban, hogy a fiatalok elkezdjék a dohányzást

– mondta Melanie Wakefield, a tanulmányt publikáló Cancer Council Victoria kutatója, aki szerint egy ilyen törvény bevezetése más országokban is hasonló eredménnyel járna.

A nagy dohánycégek a világon eddig egyedülálló törvény bevezetése miatt évek óta pereskednek Ausztráliában, mivel a csomagoláson csak apró betűkkel szerepelhet a márkanév, így megszűnt az egyetlen még meglévő felületük arra, hogy termékeiket hirdessék.