Zsófia
15 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Hatástalanok a kamaszoknak adott antidepresszánsok

2016.06.09. 15:00

Hatástalan a súlyosan depressziós gyerekeknek és a tizenéveseknek felírt gyógyszerek többsége, néhány nem biztonságos, a hasznosságuk kutatási bizonyítékai pedig annyira silányak, hogy a tanulmány készítői szerint nem lehet tudni, van-e köztük olyan, amelyik működik és biztonságos is, írja az MTI.

A korábbi kutatásokat áttekintő, eddigi legátfogóbb tanulmány 14 antidepresszánst vizsgált meg. Úgy találták, egy van a szerek közül, amely hasznosnak tűnik. Az eredményeket a Lancet brit orvosi lap aktuális száma ismertette.

Elkészítettük a gyógyszeres kezelések hierarchiáját, és egyetlen szert találtunk, amely a placebónál és más orvosságoknál hatásosabb: ez a fluoxetin nevű hatóanyag, foglalta össze Andrea Cipriani, az Oxfordi Egyetem kutatója, a tanulmány egyik szerzője, aki azt is hangsúlyozta, amit számos hivatalos irányelv: a gyógyszerfelírás előtt meg kell próbálni a pszicho- és a viselkedési terápiát is.

Cipriani és kollégái 34 gyógyszerkutatást elemeztek, ezekben több mint ötezer alany vett részt. A 34-ből 22 tesztet finanszíroztak gyógyszergyárak. A vizsgált kutatási eredmények minősége annyira silány volt, hogy a tudósok szerint ezek elégtelenek a páciensek kezelésének módosításához.

A feltárt hibák ellenére a szerzők mégis azt tanácsolják az orvosoknak, hogy ne habozzanak gyógyszert felírni a beteg gyereknek vagy tizenévesnek, ha az valóban szükséges.

A súlyos depresszió a fejlett országokban a 6-12 éves gyerekek 2,8 százalékánál, a 13-18 évesek 5,6 százalékánál lép fel. A kezelőorvosok azért vonakodnak felírni antidepresszánst ifjú pácienseiknek, mert vannak szerek, amelyek árthatnak az agy fejlődésének.